|

Törökország további T129-eseket rendelt

Rögtön az elején reflektálnunk kell azon június elejei hírre, melyben az szerepelt, miszerint Törökország a Kurd Munkáspárt kordában tartásának segítése végett azonnali hatállyal szükségét érezte, hogy a licence alapján helyben gyártott T129-es harci helikopterek várhatóan 2013 végén/2014 magasságában bekövetkező érkezéséig az elégtelennek ítélt helikoptermennyiséget orvosolja.

Ugyanakkor a pont ilyen céllal már korábban is pedzegetett, meglévő AH-1W Super Cobra géppark kiegészítése helyett Ankara nem a Bell-hez fordult, hanem az AgustaWestland-hez, akiktől a T129 alapját adó AW A129 licencét vették. A nyár elejei értesülések még arról szóltak, hogy Törökország 9 db A129-es szállításáról folytat gyorsított ütemű tárgyalásokat, melyet a szabad kapacitással rendelkező olaszok raknának össze és így meglehetősen hamar rendelkezésre állnának.

Menetközben azonban zavar támadhatott az erőben, lévén az AgustaWestland november 8-i sajtóanyaga szerint megállapodtak az érvényben lévő 51 T129 mellé további 9 gép beszerzéséről. A tartalék alkatrészeket is tartalmazó, 150 millió eurós csomagban foglalt helikoptereket azonban csak részben gyártják majd az olaszok a török változat prototípusainak gyártásra létesített üzemükben, lévén az alkatrészenként leszállítandó gépeket a Turkish Aerospace Industries szereli majd össze és szállítja le alap kiépítésben 2012 közepéig.

T129 prototípus

T129 prototípus | Forrás: TAI ,

A T129 első prototípusa 2009. szeptemberének végén emelkedett először a magasba, a P1 jelölésű gép azonban idén kora tavasszal a farokrotor meghajtása körüli problémák miatt lezuhant. A szerencsés kimenetelű baleset a T129 tesztprogramját nem befolyásolta, az folyamatban van, az AgustaWestland nyilatkozata szerint több finomhangolás, továbbfejlesztés is történt már a program keretében. Az Olaszországban ás Törökországban párhuzamosan épülő újabb prototípusok tesztjei 2011 januárjában kezdődnek meg a jelenlegi menetrend szerint.