|

Új gyárat alapított az AgustaWestland

A törökök számára készülő T129-esek számára új gyártósort hozott létre az AgustaWestland az olaszországi Cascina Costában.

Az összeszerelő-üzemben azonban csak az első három prototípus fog készülni, a folyamatot török szakemberek folyamatosan szemmel tart(hat)ják, valamint dolgozhatnak is majd a gépek összeszerelésén. A török tender feltétele volt a teljes technológiai transzfer, így a törökországi TAI fogja a többi T129-est összeszerelni (később gyártani), de előtte 70 török munkást betanítanak betanítanak majd az olaszországi üzemben.

AgustaWestland AW129

Az AgustaWestland AW129 2007 márciusában nyerte el a török tendert, a törökök extrém kívánságokkal rendelkeztek, így a forgószárnyas az új tulajdonságok mellett új nevet (T129) is kapott.
Az első példány (P1) várhatóan még ebben az évben levegőbe emelkedik, őt követi 2010-ben a P2 és P3. A negyedik gépet már Törökországban szerelik össze, a szükséges alkatrészek a következő év elején érkeznek Olaszországból a kis-ázsiai országba. Ez a gép lesz az első példány is, amit a Turkish Army kézhez kap.

AgustaWestland AW129 International

A TAI eleinte csak összeszerelő tevékenységet folytat majd, később fokozatosan áttérnek a török alkatrészekkel szerelt T129-esek előállítására. Vélhetően az olaszországi gyár sem marad majd munka nélkül a gyártás Törökországa helyezését követően, az olaszok szép reményekkel tekintenek az AW129-es jövőbeni exportjára.

httpv://www.youtube.com/watch?v=Rtml8YbSWgM&feature=related&start=60