
Az olasz hadsereg és haditengerészet között megállapodás született arra vonatkozóan, hogy előbbi A129 harci helikopterei üzemelhetnek majd utóbbi hajóiról.
Haditechnika torzítások nélkül
Rögtön az elején reflektálnunk kell azon június elejei hírre, melyben az szerepelt, miszerint Törökország a Kurd Munkáspárt kordában tartásának segítése végett azonnali hatállyal szükségét érezte, hogy a licence alapján helyben gyártott T129-es harci helikopterek várhatóan 2013 végén/2014 magasságában bekövetkező érkezéséig az elégtelennek ítélt helikoptermennyiséget orvosolja. Ugyanakkor a pont ilyen céllal már korábban is pedzegetett, meglévő […]
Alig három hete, hogy Törökország bejelentette: a kurdok elleni hadműveletek támogatására kilenc új gyártású AgustaWestland A129 Mangusta harci helikoptert vásárolnak, melyek a jelenleg igencsak leterhelt AH-1 flottát fogják kissé tehermentesíteni. Azonban úgy tűnik, hogy a törökök tényleg nagyon szorult helyzetben vannak, ugyanis most még egy hasonló beszerzésről kerültek napvilágra információk. Mint ismeretes, a török TUSAS […]
A világ valamit magára adó államai rendelkeznek mára harci helikopterrel, mivel a vietnami háború rámutatott arra, hogy a katonákat és a muníciót cipelő járművek védelméhez elengedhetetlen egy fegyverrel felszerelt típus. Gőzerővel megkezdődött hát a munka, de az új típus érkezéséig szükségmegoldásként a szállítóhelikopterek felfegyverzett változatát kellett alkalmazniuk.