|

Levegőben az első török harci helikopter

Levegőbe emelkedett a török megrendelésre gyártott T129 harci helikopter prototípusa. A típus az olasz AgustaWestland AW129 International török igények alapján átépített és modernizált változata.

A P1 jelzésű példány első repülése közben

A P1 jelzésű példány első repülése közben – ekkor még határozottan jobb állapotban volt… ,

A jeles eseményre az AgustaWestland (AW) vergiate-i gyárának területéről került sor, a P1 jelzésű prototípust a TUSAS Aerospace Industrie (TAI) és az AW tesztpilótái vezették.
2010-ben kerühet sor a következő, P2 és P3 jelzésű protogépek első repülésére.

A129 International

A török tender feltétele volt a teljes technológiai transzfer, így a többi T129-est a TAI neve fogja fémjelezni. A szükséges alkatrészek a következő év elején érkeznek Olaszországból a kis-ázsiai országba. Az első Törökországban készülő gép lesz az első szériagép és egyben az első példány is, amit a Turkish Army kézhez kap. A TAI eleinte csak összeszerelő tevékenységet folytat majd, később fokozatosan áttérnek a török alkatrészekkel szerelt T129-esek előállítására. A munkára felkészülendő 70 török munkást tanítanak be a feladatra az AW egyik olaszországi üzemében.

AgustaWestland AW129 International

2007. március 30-án, nagy huza-vona után és harmadszori nekifutásra az A129 nevét kiáltották ki a török harcihelikopter-tender győzteseként. A szerződés 51 (+40 opció) A129 International típusú forgószárnyasra és teljes technológiai transzferre szólt, melynek értelmében a török TUSAS Aerospace Industries (TAI) gyártja a sárkányszerkezetet és az avionikai rendszereket, a TUSAS Engine Industries pedig a T800-as erőforrásokat.