|

Visszatért a Barracuda

Az első prototípus 2009-es elvesztése után sokáig toporgott az EADS technológiai demonstrátorának, a Barracudának a berepülési programja. A második példány 2008 novemberi befejezése után tavaly júliusban emelkedhetett a levegőbe.

A teszteket a kanadai Goose Bay légibázis közelében végzik. Egy év alatt alig haladt az EADS Cassidian égisze alatt futó tesztsorozat, de a közelmúltban végrehajtott repülés során sikeresen teszteltek számos új technológiát, többek közt a gép érzékelőit, a veszélyhelyzet elkerülésére szolgáló szoftvert, az ATS-t (Auto Taxi Systems – automatikus gurulást lehetővé tevő rendszer) és az ATDS-t (Automatic Target Detection Systems – automatikus célfelderítő rendszer). A próba során sor került autonóm repülésre, amikor a motorindítástól kezdődően a gép egyedül teljesítette a kijelölt útvonalat, a gurulást és a felszállást is beleértve. Az egyetlen repülő Barracuda mostani közel háromórás szárnyalást és a tavalyi két repülést összeadva csak 4 órát és 15 percet töltött eddig a levegőben.

„A tesztsorozat sikeresen folytatásával a Barracuda egy rendkívül fontos lépést teljesített, amely lehetővé teszi számunkra, hogy így cégünk széleskörűen részt vegyen UAV piac minél nagyobb szegmensében.” – mondta Nicolas Chamussy, a Cassidian divízió UAV-kkel foglalkozó részlegének alelnöke.

A gép nem kerül sorozatgyártásba, ez csak egy technológiai demonstrátor, a további pilóta nélküli gépek fejlesztéséhez tesztelnek különböző technológiákat. A kifejlesztett technológiákat több, mint valószínű, hogy a Talarion UAV-nek is nevezett légijárműben láthatjuk egyesülni.

2 hozzászólás “Visszatért a Barracuda”