|

Magad uram, ha senkitől sem kapsz

Az iráni védelmi miniszter pénteki nyilatkozatában megerősítette hazája saját, nagy hatótávolságú légvédelmi rakéta fejlesztésére irányuló szándékait.

Irán jelenleg is dolgozik egy passzív légvédelmi célokat szolgáló nagy hatótávolságú rakéta kifejlesztésén” – hangoztatta Ahmad Vahidi védelmi miniszter miután nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország a korábban kötött szerződés ellenére – az Iránnal szemben bevezetett újabb ENSZ szankcióra hivatkozva – nem szállítja le a megrendelt Sz-300-as föld-levegő rakétákat.

Sz-300PMU2 komplexum elemei ,

Moszkva június közepén jelentette be az említett rakétarendszer szállításának befagyasztását, az Iránnal szemben június 9 napján elfogadott újabb szankciókra hivatkozva.

Oroszország tette mindezt annak ellenére, hogy a 2005 decemberében kötött, 800 millió dollár összértékű szerződés megszegése miatt Irán 400 millió dollárt követelhet, továbbá visszamondhatja minden más orosz fegyver beszerzésére irányuló megrendelését is, aminek következtében már ebben az évben további 300-500 millió dollártól esik el Moszkva.

Oroszország döntése már csak azért meglepő volt, hiszen erre a fegyverrendszerre nem vonatkoznak az ENSZ szankciók (nem szerepel a hagyományos fegyverek ENSZ regiszterében), s pont emiatt Moszkvában olyan nyilatkozatok is napvilágot láttak, melyekből következtetni lehetett a szerződés teljesítésére. Az ellentétes nyilatkozatok sorát a külügyminiszter nyilatkozata zárta le, aki kiemelte, hogy a végső döntést az államelnök hozza meg.

Kapcsolódó hír, hogy Irán sikeresen modernizálta egyik, „stratégiailag fontos” MiG-29 Fulcrum típusú vadászbombázóját. A gép felújítását egy tabrizi légibázison végezték, ahol a évek óta porosodott többedmagával egyetemben.

„A felújítás és modernizáció minden munkafolyamatát iráni mérnökök tervezték és kivitelezték.” – nyilatkozta büszkén az Iráni Légierő parancsnoka, Hassan Shah-Safi dandártábornok.

Ezzel a lépéssel nyitva áll az út a teljes flotta önerőből történő modernizálása előtt, kérdés csupán, hogy milyen képességnövekedést takar a „modernizáció” szó…

19 hozzászólás “Magad uram, ha senkitől sem kapsz”

  1. Ez a felújítás hírértékét csorbítja hogy a felújítás náluk elég régi dolog, csak valami miatt most lehetett felkapott. Az első amit elkezdtek felújítani az a F14-ek voltak, azok aminek a sárkányai eddigi kannibalizmus miatt rendelkezésre álltak. A fórumozok szerint IRÁN felújított 2 db mig25-öst is amik az iraki időkből kerültek át (én úgy tudtam Iraknak nem volt mig25-öse?

  2. majd izrael szól amerikának oszt iránnak vége utánna meg remélem izraelnek lesz vége mert amerika nem lesz örökre csicskása ezt az amerikai nép is tudja sokkal jobb lenne már egy amerikai vs izraeli háború . vagy egy török izraeli háború vajon kigyőzne törökországnak több f-16-osa van ?

  3. Allesmor Obranna

    Én nem látok nyugati rakétákat azokon a MiG-eken. Iraknak sok MiG-25-öse volt. Az iraki MiG-25-ösök sokszor szerepeltek (mondhatni főszerepet játszottak) az Irak-Iráni háborúban, majd a 91-es Öböl-háborúban, illetve utána a kilencvenes években a No Fly Zone környéki incidensekben. De ha máshonnan nem is, a pár éve a sivatag homokjába beásott, majd a jenkik által felfedezett 25-ösök sztorijából mindenképpen „illik” tudni a dologról.

  4. Torokorszag NATO tagorszag. A szerzodes ertelmeben ha atomtamadas eri, USA, Anglia es Franciaorszag intez valaszcsapast. Ha megsem teszik, kb azonnal szethullik a NATO, mert ez a fo alapelv! Ez mindenkeppen loose-loose szituacio izraelnek. Ha nem atomoz, akkor a torokok romma verik. Ha atomoz, vagy visszakapja az atomot a nyakaba (ami nem valoszinu a szerzodesek ellenere sem) vagy ebben az esetben szethullik a NATO, es USA meggyengul. Akkor pedig JOE bacsi nem tud annyit segiteni.

  5. hát akármyilyen háborúkor szét hullna a NATO ha itt lenne európába a nato egy nagy hülyeség nem egységes szedett vetett fegyverekkel kivéve francia meg a németek meg az olaszok na legfeljebb azok tudnának a kicsik közé csapni amerika meg mire ideér a háború lezajlik .

  6. Roni!

    „…sokkal jobb lenne már egy amerikai vs izraeli háború . vagy egy török izraeli háború vajon kigyőzne törökországnak több f-16-osa van ?”

    Izrael győzne, mivel a török hadsereget atomfegyverek nélkül nem tudná megállítani.

    Azt hiszem a válaszomban minden ott van, amit tudni akartál. :)

  7. mindenki az aktuális számokkal számol de azt elfelejti h egy hadsereg nagyon gyorasan mozgósítható ahogyan azt izrael már be is bizonyította a jom kippur-i háborúban 1 hónapig se tartott az egész és izrael képes volt nem csak hogy mozgósítani hanem harcba is vetni a tartalékosok jó részét

  8. „de azért 200 ezer a 800 ezer ellen.”

    Sok ilyet láttunk az elmúlt 50évben és hát Izrael mondhatni mindig össze vissza verte akik megtámadták.

    Na és most nem az van, hogy világháború konstrukció Izraeli shermanok, lenézett48ak állnak szemben az akkori legjobb harckocsinak mondott T55el. Nem naracspép+benzinnel kénytelenek az Izraeliek bombázni mert hát nincs más…. hanem úgy indul a történet, hogy ha az Izraeli légteret megközelíti a komplett Török légierő úgy lövik le mindet, hogy egyetlen Izraeli gép se szállt fel.

  9. Fade

    „izraeli légteret megközelíti a komplett Török légierő úgy lövik le mindet, hogy egyetlen Izraeli gép se szállt fel.”

    ez azért túlzás a török légierő ha nem is erősebb mint az izraeli de komoly ellenfél bárki számára

  10. Fade, azt azért ne felejtsd ki, hogy az Izraeli légierő majd, hogy kiírtotta a másik oldal légiflottáját az első pár napban. Na meg hány T55-is volt? Nem volt azért ilyen egyszerű az egész, most sem lenne az. Sok változótól függ.