|

HTKA Hírhalom 2010. 19. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Az Északi és a Fekete-tengeri Flották zászlóshajói, a Nagy Péter és a Moszkva szép lassan közelednek Vlagyivosztok felé, hogy részt vegyenek a többek között három orosz flotta képviselőit egybecsődítő, pontos dátummal még nem rendelkező Vosztok-2010 hadgyakorlaton. A cirkálók a múlt héten még az Indiai-óceánon hajtottak végre közös gyakorlatokat, majd május 12-én, már a Dél-kínai-tengeren került sor a vlagyivosztoki viszontlátásig a búcsúzkodásra. A Moszkva ezek után olyasmit hajtott végre, melyet orosz hadihajó már 94 éve nem csinált: befutott egy Fülöp-szigeteki kikötőbe, konkrétan a fővárosba, Manilába, ahol a hajó tiszti kara és legénysége megfutotta az ilyenkor szokásos protokollköröket, mind a hajón, mind pedig a városban.

A Project 1164 / Szláva-osztályú Moszkva

A Project 1164 / Szláva-osztályú Moszkva ,

A BAE Systems egy 150 millió fontos (221 millió USD) megbízást kapott Németországtól, Spanyolországtól és az Egyesült Királyságtól a Typhoon-ok avionikai rendszereinek karbantartására. Az 5 évre szóló szerződés szerint a Eurofighter konzorcium elvárja a kulcsfontosságú berendezések megbízhatóságának javulását, és a karbantartásközi üzemidő növekedését, továbbá az angol vállalatnak 7 beszállítóval kell együtt dolgoznia.
Közben még mindig nem fejeződtek be a viták az körül, hogy Tranche 3A sorozatba tartozó gépek milyen konfigurációban készülnek majd.

Német Eurofighter a 2009-es zeltwegi repülőnapon Fotó: HTKA.hu – Aim-120 ,

A hollandok lecserélték az Afganisztánban működő szállítóhelikoptereiket, melyekkel embereket és utánpótlást szállítottak az ISAF műveleti területére. A tavaly októbertől szolgálatot teljesítő 5 Cougar-t CH-47-ek váltották fel. Az említett forgószárnyasok utolsó két példánya május 10-én búcsúzott el a távol-keleti országtól, mielőtt egy ukrán An-124-es gyomrában hazarepültek. A Chinook-ok ezzel szemben az elmúlt hetekben települtek át, szintén egy ukrán óriás segítségével.

Az 5 Cougar egyébként összesen 271 éles bevetést teljesített, melyek során 1 096 órát töltöttek a levegőben, 6 400 személyt és 128 tonnányi rakományt megmozgatva, főleg az Uruzgan tartományban. Hovatovább ezen kívül sor került a holland különleges egységek és tengerészgyalogosok támogatására is.

Holland AS 532 Cougar

Holland Cougar | Forrás ,

Az Amerikai Hadsereg újabb megrendelést adott le a Hellfire II-es földi célpontok elleni rakétákra. A fix áras szerződés értéke több mint 84,5 millió zöldhasú, mely 1 253 rakéta beszerzésére lesz elegendő, mely mennyiséget a gyártónak 2013 szeptemberéig kell leszállítania.

Oroszországban több új helikopteren is dolgoznak, köztük egy 5. generációs harci támadó helikopter tervein. Az új helikopter lopakodó kialakítású, rendelkezik belső fegyvertérrel, és képes lesz a sugárhajtású repülőgépek elleni harcra – jelentette be az „Oroszország Helikopterei” holding igazgatója, Andrej Shibitov egy moszkvai konferencián. Ellenben az új helikopter technikai jellemzőiről nem beszélt, csak annyit árult el, hogy egyelőre vizsgálják a koaxiális és hagyományos aerodinamikai elrendezést.

Az előbbi előnye hogy könnyebb vele repülni és több felhajtóerőt termel, míg az utóbbi megbízhatóbb és jobb túlélési esélyeket biztosít egy esetleges találat esetén. A követelmények között szerepel az alacsony radarkeresztmetszet és az alacsony zajszint, a nagy hatótávolság. A nagy utazósebesség – akár 500 – 600 km/h – elérésének képessége mellett a fejlett elektronika és a harci repülőgépek elleni harc is megtalálható a tervezett kritériumok között.

Rohamosan közeledik a hosszas huzavona után végül Barack Obama 2009 októberi aláírásával 187 gépesre megpecsételt sorsú F-22 géppark felső korlátjának elérése: május 4-én búcsút intett a 160. vasmadár is a Lockheed Mariettai üzemének. A Lockheed Martin kapcsolódó nyilatkozata szerint ezen idei 7. gép egyben a 80. határidőre, vagy az előttre elkészült példány is.

F-22 4160

Irány a Langley | Forrás ,

2 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2010. 19. hét”

  1. „egyenlőre vizsgálják a koaxiális és hagyományos aerodinamikai elrendezést.

    Az előbbi előnye hogy könnyebb vele repülni és több felhajtóerőt termel, míg az utóbbi megbízhatóbb és jobb túlélési esélyeket biztosít egy esetleges találat esetén.”

    javítsatok ki de én úgy tudtam hogy a koaksziális elrendezésnek az egyik előnye h kevésbé érzékeny a találatokra a faroklégcsavar hiánya miatt

    nem kevertétek össze véletlenül???