|

Hyundai Heavy: Aegis rendszerű hadihajók exportra?

Jól titkolt információ derült ki a világ legnagyobb hajógyárának számító Hyundai Heavy Industries terveiről a közelmúltban. No nem kell semmi rosszra gondolni, mindössze arról van szó, hogy a bevett céges szabályzatuknak megfelelően nem verték nagy dobra, hogy immáron bizony 3 éve megszületett köztük és az amerikai Lockheed Martin között egy egyetértési nyilatkozat.

A Hyundai Heavy szóvivőjének nyilatkozatából kiderült, hogy a jelenleg hadrendbe állításuk alatt álló King Sejong the Great-osztályú (ismert, mint KDX-III is) rombolók sikere ösztökélte arra a két cégóriást 2006. májusában arra, hogy „jó árasított”, AEGIS rendszerrel szerelt hadihajók exportját megvalósító programról kössön egyetértési nyilatkozatot. A Hyundai hajóépítési tapasztalatát, míg a Lockheed Martin természetesen az AEGIS rendszert adná a közösbe.

httpv://www.youtube.com/watch?v=ojCj2sjKPIk

A Hyundai Heavy szóvivője ezen információ eddigi titokban tartását azzal indokolta, hogy a cégnek nem szokása az egyetértési nyilatkozatok nyilvánosságra hozatala. Ezen ígéretes együttműködés megvalósulása esetén első körben Indiát „támadnák” be.

A program egyébként még nincs véglegesítve, de a tervek szerint 4 000 – 6 000 tonna vízkiszorítású hadihajókról, azaz inkább a fregatt súlycsoportról van szó, melyek a dél-koreai AEGIS rendszerű rombolókon is megtalálható AN/SPY-1D(V) radar helyett az annál kisebb, jelenleg csak a norvég Fridtjof Nansen-osztályú fregattokon megtalálható AN/SPY-1F változatot kapnák.

Bár a korunk legpotensebb felderítő és fegyverrendszer-együttesének tekintett AEGIS rendszer a haditengerészeti igények mondhatni teljes skáláját lefedi, mostanság elsősorban a ballisztikus rakétavédelmi képességet biztosító kibővítése kapcsán szerepel a hírekben. Ezáltal az AEGIS rendszerű hajók, megfelelő támadó fegyverzettel kiegészülve az eddigi tesztek alapján hathatós védelmet képesek nyújtani a ballisztikus rakétákkal szemben. (A szerényebb képességűekkel szemben mindenképpen) Az Egyesült Államok és Japán mellett Dél-Korea is ezen feladatkörre is szánja a KDX-III rombolóit.

httpv://www.youtube.com/watch?v=XM6Qu1wCky0