|

Korea megkapta a második KDX-III rombolót

November 14-én, pénteken átadásra került Dél-Korea második Aegis-rendszerű rombolója. A 7 600 tonna vízkiszorítású, KDX-III-ként is ismert Sejong the Great-osztály második egysége a tervek szerint a tengeri próbák után valamikor jövőre állhat hadrendbe.

Készülődés a Yi I átadására
Yi I az átadási ceremónia kezdete elött

A teljesen hazai tervezésű és építésű osztály első egységét egyébként, az osztály névadóját, a Sejong the Great-et tavaly májusban adták át és hadrendbe állása idén decemberben esedékes.

A KDX-III rombolókból összesen 3 egység mellett kötelezte el magát a koreai vezetés. A modern, amerikai Aegis rendszerrel felvértezett hajóknak egyrészt légvédelmi/rakétavédelmi szerepet szánnak, másrészt a felállítandó Stratégiai Mobil Flotta magját alkotnák. Ezen kötelékek értelemszerűen a elsősorban a nemzeti érdekeket lennének hivatottak regionálisan védelmezni, ám bevetésük nem korlátozódna kizárólagosan a koreai vizekre.

Sejong the Great
A sejong the Great a 2008-as októberi flottaszemlén (Nagyítható)

Az elképzelést még 2001-ben, az akkori elnök, Kim Dae-jung jelentette be. A haditengerészet illetékeseinek aktuális nyilatkozata szerint ezen kötelékek magját egy KDX-III alkotná, kiegészülve egy 14 000 tonnás súlycsoportba eső Doko-osztályú kétéltű rohamhajóval, 4 3000 tonnés KDX-II Gwanggaeto the Great-osztályú rombolókkal, Type-214 tengeralattjárókkal és természetesen kiszolgálóhajóikkal.

Dokdo
A ROKS Dokdo (Nagyítható)

Az első ilyen köteléket 2010-re szeretnék felállítani, amit további 2-3 követne a terveik szerint. Ehhez kellenek ugyebár még Aegis rombolók (újabb 3 van tervben) és a Dokdo-osztály tervezett 3 egységéből is még csak 1 van készen.

A most átadott KDX-3 nevét egy konfucionista Yi I után kapta. Ezt az egységet a Daewoo hajógyártó részlege építette, míg az első és harmadik egység megépítésével megbízott cég a Hyundai.

A 166 méter hosszú, 21 méter széles KDX-III-asok a csúcskategóriás, Lockheed-Martin nevével fémjelzett Aegis harci rendszert kapták. A napjaink legmodernebbnek tekintett felderítő és fegyverrendszer-együttesének köszönhetően kiemelkedő defenzív/offenzív képességekkel rendelkeznek. Az amerikai mellett spanyol, norvég és japán hadihajókon található Aegis-rendszer. És nem olyan régóta természetesen már koreai hajókon is.

Az Aegis SPY-1 radarja mellett jelen van a hazi fejlesztésű SLQ-200(V) SONATA harci rendszer is.

A KDX-III fegyverarzenáljában légvédelmi feladatokra a 170 km hatótávolsággal bíró amerikai SM-2 Block IIIA/B rakéta szerepel. Szárazföldi célpontok ellen az 500+ km hatótávolsággal bíró Cheonryong (Légi Sárkány) robotrepülőgépek szolgálnak. A rosszban sántikáló tengeralattjárókat pedig nagy, 19 km hatótávolságú Hongsangeo (Vörös Cápa) torpedókkal lehet orrba vágni.

Hajókkal a 150 kilóméter hatótávolságú Hae Seong (Tengeri Csillag) rakétákkal lehet verekedni. A kis magasságban közeledő, nem éppen baráti küldemények semlegesítésére RAM Mk 31 rakéták és a 30 mm-es „Goalkeeper” rendszer szolgál. Az arzenál az Mk 45 Mod 4, 5 inches löveggel teljes.

A KDX-III rombolóknak a koreai légvédelmi rendszernek (KAMD, Korea air and missile defense), a ballisztikus rakétavédelmi rendszerébe tervezett bevonása kapcsán még az év elején felröppent a hír, hogy ezen hajók számára Szöul az egyelőre még fejlesztés alatt álló, potensebb SM-6 rakétákat is fontolgatja. Szó volt az esetleges vegyes, SM-6/SM-2 Block IIIA/B felállásról is. Az SM-6 kapcsán egyelőre nincs fejlemény, elérhetősége 2010 környékén várható ha minden igaz.