|

Megtalálták az indiai szállítógép roncsait

Tegnap írtunk róla, hogy kedden eltűnt az indiai légierő egyik An-32-es szállítógépe a kínai határ közelében. Akkor még nem találták meg a gépet. Ez azóta megváltozott.

Sajnos ugyanakkor ezzel egy időben az is kiderült, hogy a fedélzeten tartózkodó 13 fő mindegyike életét vesztette a szerencsétlenségben. A gép roncsai közül összesen 13 összeégett testet hoztak ki a helyszínre érkező alakulatok. De ha már a személyzetnél tartunk, pontosítanunk kell a tegnapi hírünkben írtakat. Az akkor elérhető információk szerint összesen 14-en (8 fő a légierő állományából és 6 civil) tartózkodott a gépen, azonban ez nem volt igaz. A 13 fő mindegyik valamelyik fegyveres erőhöz tartozott. Heten a légierő, hatan pedig a hadsereg állományába tartoztak.

A fekete doboz által rögzített adatok kiértékelése után majd többet lehet tudni majd a baleset okáról.

A szerencsétlenül járt gépet a piros karikával jelölt területen találták meg

A szerencsétlenül járt gépet a piros karikával jelölt területen találták meg ,

A gépet kereső csapatok munkáját tegnap rossz idő nehezítette, melynek hatására fel is kellett függeszteni ma reggelig a keresést. A gépet végül egy bizonyos Rinchi hegyen, egy Heyo nevezetű falu közelében találta meg a keresőcsapat egyik helikoptere. Ez a falu az állítások szerint cirka 60 kilométerre található attól a bizonyos Mechuka nevezetű helytől, ahonnét a gép utolsó, végzetes útjára indult. Mint kiderült a gép egy rutin logisztikai feladat keretében szállított ellátmányt az szárazföldi közlekedés tekintetében rossz helyzetű térségbe.

India nagy mennyiségű An-32-est tart hadrendben az ukrán típusból, azonban a több mint 90 gép modernizálásra, felújításra szorul, melynek kapcsán folynak egyeztetések Oroszországgal. Illetve az oroszokkal közös fejlesztésű teherszállító gép is az An-32-esek váltását célozza(összesen 22).

Halálos áldozat is követelő, indiai An-32-est érintő baleset legutóbb 1999-ben következett be. A rákövetkező év márciusában is lezuhant egy ilyen típusú gép, ám az szerencsés kimenetelű volt, nem követelt emberéletet. Az esetre a mostanihoz hasonlóan szintén Arunácsal Pradés területén került sor.