|

Ősszel hadrendbe állhat a Nerpa

A 2008. november 9-én tengeri tesztje során bekövetkezett, 20 halálos áldozatot követelő balesete óta az orosz Akula II-osztályú (Project 971) Nerpa-ról többször is írtunk. Itt vannak az újabb fejlemények, melyek vélhetően igencsak kedvesek Indiának.

Mint ismert az anno 1993-ban megkezdett, de anyagi nehézségek miatt hosszú évekig félkészen várakozó Nerpa építésének befejezését az indiai kormányzat finanszírozta meg, lévén 10 évre szóló lízingszerződést kötött Moszkvával. Így saját fejlesztésű, nukleáris meghajtású tengerelattjáróinak hadrendbe állításáig tapasztalatokat szerezhet ilyen tengeralattjárók üzemeltetésében. Indiának a rendelkezésre álló információk alapján ezen üzlet mintegy 650 millió Dollárjába került.

A Nerpa

A Nyerpa ,

A baleset után az egész üzlet bedőlni látszott, hiszen orosz féltől olyan hírek is felröppentek, hogy inkább megtartják maguknak a Nerpa-t és máshonnan teremtik elő az így kieső dollármilliókat. Menetközben aztán ez cáfolva lett, így ha minden jól megy a közelgő tengeri teszteken, ősszel hadrendbe állhatja az orosz haditengerészet, hogy aztán egyből át is adhassa Indiának 10 évre.

A balesete ellenére tehát úgy tűnik, így is időben érkező hadieszköz egy picit talán javíthat a mostanság kissé megromlott indiai-orosz viszonyon.