|

Roszoboronexport: kacsa a szíriai MiG-31

Ismét terítékre került az immáron évek óta keringő kérdés az állítólagos szíriai MiG-31E beszerzésről. Az oroszok, az értesülések szerint 2007-ben, 8 gépről megkötött szerződés kapcsán korábban is hozták a formát, bár igazából következetesen, hiszen a Roszoboronexport eddig végig elzárkózott az egyenes választól. Ettől függetlenül a gépek gyártásának befagyasztásáról, illetve nem is létező szerződéstől az érvényben lévő megrendelésen át a csökkentett gépmennyiségig lehetett mindent olvasni eddig.

A legújabb fejlemény, hogy a Roszoboronexport megnyilvánulása szerint újságírói húzásról van szó, az egész nem több, mint egy kacsa. (Ó hát hogyne, hogy is van azzal a bizonyos harasztzörgéssel…)

„A MiG-31-esek szállításról szóló szerződés egy újságírói kacsa” – nyilatkozta a Párizsban a héten zajló Euronaval 2010 szerdai napján a Roszoboronexport vezérigazgatója, Anatolij Iszajkin.

Ugyan egy IAF szomszédságában nem sok értelmét látjuk a Kopóknak, főleg nem ilyen mennyiségben, ám mi azért egyelőre fent hagyjuk a listán egy időre – természetesen csak a Pancir-S1 és a P-800 Oniksz mögött…

9 hozzászólás “Roszoboronexport: kacsa a szíriai MiG-31”

  1. Szíria nem akkora, hogy érdemes legyen ilyesmit tartani. Nekik leginkább modernizált 29-es való, jó radarral és sok R-77-el. No meg persze főleg az S-300/400 + Pantsir. Bár annyi haszna lenne a 31-esnek, hogy ha észleli az IAF gépeket, hatalmas sebességgel tud menekülni:)