|

Oroszország nem mond le a szír P-800 üzletről

Szeptember 17-én Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter az ITAR-TASS hírügynökségnek elmondta: semmi esetre sem állnak el attól, hogy P-800 Oniksz (NATO: SS-N-26), azaz a BrahMos kiindulási alapjául szolgált cirkálórakétákat adjon el Szíriának. Szergyukov a napokban Washingtonban járt, ahol az Amerikai Egyesült Államokkal való katonai kapcsolatok szorosabbra fűzéséről folytatott tárgyalásokat a Pentagonban, ezzel egyetemben viszont közölte, hogy országa nem kíván lemondani a Nyugatnak nem tetsző fegyvereladásaitól.

A szeptember eleji orosz-izraeli együttműködési tárgyalások kapcsán már felmerült, hogy a zsidó állam szeretné, ha Oroszország lemondana azon szándékáról, hogy cirkálórakétákat adjon el szomszédjának. Ez azonban nem jött össze, ugyanis Szergyukov szerint, ha nem adják át a fegyvereket, akkor nem teljesítik a szerződést, így jelentős bevételtől esnek el. Ráadásul ezt a megállapodást már 2007-ben aláírták Szíriával, így mostanra fölösleges is firtatni a dolgot – legalábbis ők így gondolják.

Izrael és az Egyesült Államok már régóta aggodalommal figyeli a Szíriába érkező orosz fegyvereket: legutóbb idén májusban akadtak ki az izraeliek, mikor is Moszkva MiG-29 vadászbombázók, légvédelmi rendszerek és páncélozott járművek eladásába egyezett bele Szíria számára. Nem meglepő módon a mostani eladás is erős visszhangot keltett a zsidó állam részéről, mely szerint a cirkálórakéták eladása komolyan veszélyezteti a térség egyébként is törékeny erőegyensúlyát.

A BrahMos légi indítású változatának makettja @ MAKSZ 2009

A BrahMos légi indítású változatának makettja a 2009-es MAKSz-on ,

’Ez a döntés nagyon nagy felelőtlenség egy olyan ország részéről, mely azt hangoztatja, hogy a regionális stabilitás fenntartására törekszik.’ – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek egy magát megnevezni nem kívánó izraeli hivatali forrás szeptember 19-én. A közel 300 millió dolláros üzlet keretein belül nagyjából 72 P-800 kerül majd Szíriába, s az izraeli félelmek szerint ezek jó része a Hezbollah kezére juthat, így veszélyeztetve nemzetük biztonságát. ’Ráadásul pont most kerül sor az üzletre, mikor a béketárgyalások kezdik meghozni eredményüket.’ – tette hozzá a forrás.

Szergyukov az efféle félelmeket indokolatlannak nevezte.
’Az Amerikai Egyesült Államok és Izrael arra kérnek minket, hogy ne adjunk el fegyvereket Szíriának, mert azok ellenséges milíciák kezére juthatnak. Részünkről azonban nem látjuk okát ezeknek az aggodalmaknak, így folytatni fogjuk a megrendelések teljesítését.’

A védelmi miniszter washingtoni látogatása során a Konvencionális Erők Európában (Conventional Forces in Europe, CFE) szerződésről is, melyből Oroszország 2007-ben lépett ki azt követően, hogy az USA bejelentette az európai rakétapajzs létrehozását. A NATO-országok álláspontja pedig az, hogy csak akkor hajlandóak ratifikálni az egyezmény módosításait, ha Oroszország kivonja csapatait az ex-szovjet köztársaságokból, például Grúziából és Moldovából. A CFE kapcsán fennálló vitás kérdésről a novemberi NATO-Oroszország találkozón dönthetnek a felek.

54 hozzászólás “Oroszország nem mond le a szír P-800 üzletről”

  1. Most legalább tesztelik tényleges harc értékét.

    Bár szerintem az hogy ott vannak az is elgondolkodtató.

    Eu államok meg nem tudom mit cincognak.
    Katonailag leépítenek de az oroszokkal még most is pattognak.
    Jó ez nem ma üt vissza.

    Majd holnap de akkor nagyon mikor hadrendbe áll a PAK-Fa és pár új orosz fejélesztés.

    Valamint kinek van kire szüksége?

    Oroszok lazán fordulhatnak Kelet-felé.
    Kína ellenes szövetség bármikor fel állhat a jövőben.
    Japán és az oroszok közt sincs szerintem akkor érdek ellentét. Ami a két nemzetet fenyegető veszéj elleni összefogást nem tenné lehetővé.

  2. Törékeny erőegyensúly?
    Na azért ez egy kicsit túlzás! Hogy bármikor lehet egy kisebb konfliktus az mindig ott fog lógni a levegőben. Sajnos ez már a térség velejárója. De hogy az erőegyensúly veszélybe kerülne? Elég csak ha a légi erők állományából indulunk ki.
    101 db F-16I, 25 db F-15I ez már önmagában is tekintélyes erő és a többi gépet még nem is említettük. Az IAF gyakorlatilag azt csinál amit akar a körzetben! Óriási fenyegetés lenne számukra, ha 72 BrahMos indulna el feléjük még akkor is ha csak piszkos bombák nem pedig atom robbanó fejjel felszereltek lennének… Sajnos végzetes lenne ezt mind a két fél számára. S reméljük hogy ez nem fog megtörténni!
    De ha le is szállítják a P-800-kat akkor mi a garancia hogy rövid időn belül nem bombázza szét néhány Ra’am vagy Sufa? Semmi. Kétségtelen hogy egy újabb probléma forrás az IAF-nak, de az oroszoknak pénz forrás, feltéve ha Szíria fizet s kiegyenlíti az amúgy is vastag tartozását. Az oroszok jól járnak, ha élesben tesztelik nekik a szíriaiak. S mi van ha Iránnak adná el ezt a fegyvert? Na akkor aztán kitör majd a balhé, feltéve ha Irán venne P-800-ast és az oroszok eladnának nekik.
    Bonyolult helyzet, s ebből csak az oroszok profitálnak, feltéve ha Szíria fizet.

  3. Fasza !

    Barom Oroszok !

    A kutyát macskát nem érdekelné ha eládnának tanokat vagy vadászgépeket légvédeli rakétákat, de hogy olyan fegyvert adjanak el ami ellen gyakorlatilag Izrael nem tud védekezni az nagy adag felelőtlenségre vagy éppen ha tudatos a dolog akkor meg szándékos feszültség sőt háború szításnak nevezném.

    Szíriai és Izrael között nincs távolság. A robotgép sebessége és mennyisége miatt gyakorlatilag nem tudnak védekezni csak egy részét lelőni. Ha csak hagyományos fejjel megkínálják a finomítókat vegyi műveket Dimonát akkor már szar van palacsintában, de ha vegyi vagy nuki fejjel rakják meg akkor megint csak extrán szar a helyzet.

    Nem tudom mit szolnának az Oroszok ha a Csecseneknek Közép-hatótávolságú ballisztikus rakétát adna el Izrael .

  4. Kuruc71.

    Ez egy összetett manőver. Ezek a rakéták nem ballisztikus rakéták egyszerű robot repcsik.
    Izraelre lehet ezzel nyomás gyakorolni hogy Iván ha együttműködnek akkor könnyebb az életük ha nem akkor lesznek hasonló szállítások.

    Ez jelzés Irán felé is.

    Ott van még Indai is aki szeretné élesbe látni mit tud a kicsike.
    Ha Izraelnek gondot okoz akkor Kínának is.
    Jó működik akkor nem kell fejleszteniük tovább ha meg van valami bibi akkor úgy is napfényre kerül és fejlesztik tovább.

    Erőt demonstrálnak vevőket találnak.
    Egy jó működő rendszer esetén Kína bajba van Pakisztánnal együtt.

    India meg teli pakolja a határ vidékét vele.

  5. Szerintem ezzel inkább növelik a térség stabilitását.
    Néhány évtizede Izrael gyakorlatilag bármit szétbombázhat, ami a gépei hatósugarán bellül található(pl: a 2 évvel ezelőtti atomreaktor).
    Így viszont, ha a szírek vissza tudnak majd lőni, lehet, hogy változni fog a helyzet.
    Azt pedig erősen kétlem, hogy a Hizbálláh kezébe juthatnának a P-800 -asok. Egy ilyen kategóriájú eszköz szerintem túl értékes ahhoz, hogy gerillaszervezeteknek osztogassák.

  6. Attól még az IAF képessége nem fog csökkenni…

    CSak kétszer is meggondolják, hogy belevágjanak-e egy akcióba. Eddig kb. 0 katonai retorzióra számíthattak, ezentúl lehet, hogy válaszként majd egy P-800 csapódik a Kneszet épületébe, nagyon nagy balhé esetén dimónai reaktorba.

  7. AZ atomreaktor gyakorlatilag a föld alatt van tudtommal, ergo egy ilyenen csak röhögne. Még Paks is kibírná. A segédrendszereket tönkreteszi, de az 5 rétegű reaktor ellen sansza sincs egy ilyennek.

    Az IAF csapásai 0 mértékben függtek a várható retorzíoktók, és ez nem is fog változni szerintem. Ők lerombolták Osirakot és magas ívből tettek rá, hogy erről ki mit gondol.

  8. molni !

    Az MK-48 as már eedig is képes BVR képességre az az amit a katalógusok állítanak a hatótávjáról az igaz. Azonban az előző változatok ilyen távolságon nem rendelkeztek megfelelő hatékonysággal mert az irányító réndszerük ezt nem tette lehetővé. Ezt küzöbölték ki a legujabb MK48mod7 CBASS verziónál

    A tesztlövészeten igaz álló cél volt de 30 km + ról löttek rá úgy hogy a célpontnak nem volt zajkibocsájtása de a környékén több zavaró is működött. A torpedó saját maga vizsgált meg mindent célt és azonosította be a ténylegest.

  9. Ez elég meglepő lépés annak fényében, hogy nemrég együttműködésről állapodtak meg az izraeliekkel. Úgy meg különösen, hogy Iránnak nem akarták leszállítani a csak védekezésre alkalmas S-300-akat, ide meg dedikált csapásmérő fegyvereket szállítanának? Mindenesetre Szíriának ez igen jelentős képességnövekedés lenne, végre rendelkeznének tényleges elrettentő képességgel, ezáltal valamilyen legalább minimális alkupozícióval az Izraellel folytatott tárgyalásokban.

  10. „Ez elég meglepő lépés annak fényében, hogy nemrég együttműködésről állapodtak meg az izraeliekkel.”

    Lehet Izraelnek meg az önmegsemmisítési kódokat adták el… tuti üzlet eladsz vkinek vmit a másik félnek meg az azelleni védekezés módját…. :) De aztán csavarhatsz is rajta és kihozhatod Izraelt is mint ultimate nyertest. Ezek olyan dolgok amikbe mi nem látunk bele. (Hiába is állítja myx, hogy tudja mit beszélt elöző héten a moszad a kgbvel.)

  11. dudi én ilyet látok cikkben. ’Ez a döntés nagyon nagy felelőtlenség egy olyan ország részéről, mely azt hangoztatja, hogy a regionális stabilitás fenntartására törekszik.’
    Erőegyensúlyt én látok itt…

    Külön izgi amúgy a „miliciás” rész és itt az egész nagyon rossz irányt vehet és már régóta vesz is, hergelni kell a hülyéket és fegyvert adni nekik. És mindenhol van egy szomszédos állam, kissebbség…. amivel rossz a viszony. Moszkva nagyon könnyen a fasz másik végén találhatja magát a csecsen, dagesztáni lázadóknak aztán van pénzük sok mindenre. Persze xyz csak egy államnak adta el a fegyvereket nem tehet róla az a lázadókhoz került. P800? Mi lesz a következő? Atomfegyver?

  12. A dimonai reaktort valószínűleg nem tudnák ezekkel támadni, de ha mégis, akkor nagy baj van. Ugyanis nem kell magát a reaktort telibe kapni, bőven elég, ha a felügyeleti rendszer megy tropára. :)
    Ha Szíria megkapja ezeket a fegyvereket, akkor egyértelmű, hogy Iránba is jut belőle. Aztán majd a perzsák és a kínaiak lekoppintják és már gyárthatják is.

    Ja igen, ennyit az orosz-izraeli és az orosz-nyugati nagy összeborulásról. :)
    Miután az amerikaiak is agonizáltak egy kicsit ezen az ügyön, az oroszok finoman jelezték a romániai rakétavédelem kérdését – és láss csodát, Gates hirtelen már arról beszélt, ha van szerződés Szíriával, hát akkor igen, Moszkva szállíthat. Azért rendes gyerek ez a Gates, nem?
    A vicc a történetben annyi, hogy az SZ-300 légvédelmi rakéta Iránnak lefújva, de egy támadó rendszer Szíriának, az mehet… :)

  13. Nem értem mi ez a nagy felháborodás minden államnak joga van támadó fegyvereket birtokolnia attól függetlenül,hogy milyen viszonyban van Izraellel vagy bárki mással.

    Szerintem az zavarja az Izraelieket,hogy ezután ha megint átjárónak használják a Szír légteret(ami szerintük teljesen rendben van,azzal ellentétben,hogy az adott ország próbálja megvédeni ez ellen magát)akkor meg van rá az esély,hogy nem csak az ENSZ BT előtt fogja Szíria jártatni a száját hanem szétlövi a fél izraeli haditengerészetet.

  14. ’Ez a döntés nagyon nagy felelőtlenség egy olyan ország részéről, mely azt hangoztatja, hogy a regionális stabilitás fenntartására törekszik.’ – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek egy magát megnevezni nem kívánó izraeli hivatali forrás szeptember 19-én”
    Hát ez nagyon aranyos! Nem is olyan régen ezen oldalakon lehetett olyan megállapodást hallani hogy az izraeliek ennyi meg annyi F35 öt, bunker romboló bombát meg …… egyebeket vesznek. Úgy hogy fegyverkezik itt mindenki még ugye a Szaúdiak is. Egyébként az oroszokkal kapcsolatban van itt egy érdekes Putyini vélemény, már amennyiben arra vagyunk kíváncsiak minek is tartanak bennünket. Egyszerűen megbízhatatlan hazudozónak. És az indoklás szerint van is alapja. Ezért aztán, még a hadiipari vásárlások után sem lehet tartós jó viszonyra számítani tartósan, és ezek szerint nem is a közeledés jele.
    http://globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=20835

  15. „Nemrég azt írtam,hogy az oroszok pofátlanul belehazudnak bárki szemébe hát kiderült,hogy az izraeliek is.”

    A nagypolitikában MINDENKI teli pofával nyomja az ordas hazugságokat, ez egy ilyen szakma. Kivéve természetesen Orbán Vezénylő Tábornok Urat, akiről köztudott, hogy sohasem hazudik…

  16. Tudom,hogy mindenki hazudik csak az zavar,hogy vannak olyan államok akik ezt tagadják sőt az igazság bajnokainak neagyisten ártatlan áldozatoknak próbálják eladni magukat.

    Ezen kívül van egy második kategória amit úgy hívnak,hogy Slota.Olyan ő a nemzetközi politikában mint Tacsk0 volt nekünk…

  17. „Ezen kívül van egy második kategória amit úgy hívnak,hogy Slota.Olyan ő a nemzetközi politikában mint Tacsk0 volt nekünk…”

    Ó, mindig akad egy gyökér, aki azzal próbál kitűnni az általában totál jelentéktelen országából, hogy beugat másoknak. A legeklatánsabb példa Hugo Chavez, de ilyen figurák mindig lesznek a világpolitikában…

  18. Az oroszok amúgy is köcsögök szoktak lenni.Tapasztalhattuk,amikor a nyakunkon voltak…
    Nemrég még izraeltől kértek segítséget az UAV-okhoz,most meg már a másik oldallal cimborál.Ebből az üzletből is látszik,hogy a ruszkiknak nincsen barát,csak üzlettárs.

  19. Hát nem tudom hogy vagytok vele de kb mióta az izraeli kémrepülők megjelentek ferihegyen egyfolytában arról megy a vita hogy izrael támad e vagy sem..Szerintem mostmár nem támad.Eddig kellett volna…Mostmár nem is érné el célját…Amugy a vita mindig ugyanazok között és ugyanarról szól:)Uj nap uj energia:)Kitartásból jeles:)

  20. a harctéri tapasztalat nem rossz, de Izrael,Közel-Kelet már nem az a könnyed kis 3. világbeli hely, ahol az ilyet tesztelgetni szokás.
    Irán megtámadása nem hiszem, hogy már célravezető lenne, sőt nem is lehetne kivitelezni komolyabb következmények nélkül(a háború eszkalálódása a Közel és Távol Keleten), mint anno 2003. ban Irakot, ami egy nagyon nagy lecke volt a nyugat-ellenes országok számára, bár hozzá kell tenni, hogy Irán mögött sokkal több baráti ország és kereskedelmi-gazdasági érdekeltség áll,mint Irak esetében, kínai,orosz,török,brazil,venezuelai barátság. Ezen hatalmak csak korlátozott ütemben járulnak hozzá Irán stratégiai technológiai fejlődéséhez, mert tudják, hogy Irán 1 éven belül deklarált atomhatalommá emelkedik, viszont nem is ellenzik ezt, sőt egy Irán elleni konfliktust nem engedne meg Kína,Pakisztán és Oroszország.

    a grúz eset kapcsán pedig, mint mindennek két oldala van:
    1.: Grúzia független ország, ez így igazságos,így van rendjén
    2.: képzeljétek el, hogy egy USA-val nyíltan ellenséges és nehézfegyverzettel rendelkező Mexikó mennyi ideig élhetne, ez egy rossz kérdésfelvetés, mert nem is alakulhatna ki egy ilyen Mexikó, lásd a mexikói légierőt és úgy ált. a haderejüket …

    Grúzia kapja az usa-izraeli hátszelet, pedig inkább a medvével kéne barátkoznia és kooperálnia, nagyobbat szakíthatna és biztonságban is élhetne

    a NATO-n belüli viszonyokhoz pedig hozzáfűzném, hogy pl. Oroszország igen baráti viszonyban kezd lenni az EU kontinentális hatalmaival: Németország,Franciaország,Olaszország, de pl. Törökországgal is nagyon sokat javult a helyzet, manapság kifejezetten baráti(katonapolitikai értelemben). Németország és Franciaország érdeke és az EU gazdasági érdeke, hogy megnyíljon számára az orosz piac, amit a héten jelentettek be, hogy már meg is történt. Példák tervezett oroszországi Mercedes és BMW gyár, orosz bankok és vállalatok részvényeladásai euró konszerneknek(főként német), közös energetikai fejlesztések és beruházások(pl. atomenergia,szénhidrogén-szektor) és persze a komoly gépipar amiből az oroszok csak profitálni fognak. Olaszország ebből sem akar kimaradni ők pl. együtt terveztek meg egy komplett tengó-osztályt a ruszkikkal vagy a francia fegyvereladásokról nem is szólva és a jövendőbeli 5.gen európai gép is francia-német-orosz kooprodukcióban készül, mint lehet azt tudni.

  21. a NATO-n belül is van két érdekcsoport. Az egyik mely ki akar szakadni az USA politikai nyomásgyakorlói köréböl, itt a kontinentális EU-ra(kivéve Lengyelország,Románia,Bulgária, melyek oroszellenes politikát folytatnak) és Törökországra gondolok. A britek még hezitálnak, hogy milyen politikát folytassanak, próbálnak keménykedni Izraellel verbálisan, de még nem elég erőteljesek, hogy független politikát és gondolkodást folytassanak.

  22. jövendőbeli 5.gen európai gép is francia-német-orosz kooprodukcióban készül, mint lehet azt tudni.

    Inkább legyen csak német-francia .
    Az oroszok meg csak a technológiát akarják tőlük lenyúlni.
    Ha rajtam múlna semmit se adnék az oroszoknak minek hogy a jövőben mi ellenünk használják fel .
    Ha valami ne adj isten háború lenne úgy is az amcsik mellé állnának.

  23. sulyid ?

    Ki írta a francia-német-orosz közös fejlesztést? én?
    Ne is hallgass ronira:
    Nem is kell mivel én nem neked írtam hanem tocának .
    Azt ha lesz is nem közös lesz az oroszokkal .
    A Tacsk0-zást és a sértegetést meg be lehet fejezni .

  24. sulyid ?

    Ki írta a francia-német-orosz közös fejlesztést? én?
    Ne is hallgass ronira:
    Nem is kell mivel én nem neked írtam hanem docának .
    Azt ha lesz is nem közös lesz az oroszokkal .
    A Tacsk0-zást és a sértegetést meg be lehet fejezni .

  25. Roni

    Add 1: Nem te írtad te neked a nagy mániád az európai 5.gen gép.
    Add 2: Szerintem a mostani helyzetet figyelembe véve van esélye a francia-német-orosz fejlesztésnek.Az oroszoknak nem sok minden kellene lenyúlni mivel nekik már fixen van 1 típusuk amit mostanság pofoznak ki.
    Add 3: Nem nekem írtál de nem bírtam ki hogy ne jegyezzem meg a véleményemet.
    Add 4: Aki nem tud különbséget tenni a sértegetés és a vicc között az magára vessen.
    Add 5: Bármennyire is tagadod akkor is nagyon Tacsk0-os beütésű kommentjeid vannak.

  26. Megint jönni az a nem szívlejük az oroszokat dumával.

    Van egy USA aki azt csinál amit akar.
    Van egy Ázsia ami nagyon gyorsan fejleszti katonai erejét.

    Na már most az Oroszoknak is szembe kell nézni mind kettővel meg az EU-nak is.

    Most mért ne jöhetne létre egy Szent szövetség mint a 19.sz-ba.

    Elektronikát meg gyártás technikát meg az oroszok bárkitől beszerezhetnek.

    Ha már vesznek ilyet mért ne EU-tól tegyék.

    Haditechnika terén meg nincsenek EU-ra szorulva van hátterük meg most kezdik kiépíteni ami a SZU szétbomlása után idegen országba maradt

  27. Na már most az Oroszoknak is szembe kell nézni mind kettővel meg az EU-nak is.

    Az EU-nak mivel kell szembenéznie?

    Haditechnika terén meg nincsenek EU-ra szorulva
    Akkor miért vesznek mistral hajót ?
    A mostani REGIMENT újságba olvastam hogy a franciáktól vesznek valami tüzérségi célmegjelölőt .
    Miért vesznek az olaszoktól iveco terepjárót?
    Miért kell nekik a francia hőképalkotó rendszer?

    Abban igazad van hogy van hátterük de a modern elektronika nélkül nem érnek semmit.
    És ha Amerika nem engedte volna meg a technológiák átadását? akkor sehol se lennének az oroszok .
    Csak a rakéta fejlesztésbe .

  28. A P-800 egy stand off fegyver ugye? Tehát telepítést, előkészítést(nem indítás előtti minimális előkészítést értek ezalatt) nem igényel, jól tudom? Izraelnek nem lesz könnyű dolga ha meg akarja őket semmisíteni. Feltéve ha van olyan szándéka illetve lesz.

  29. Én úgy tudom,hogy az egyik legnagyobb számítástechnikai hátteret igénylő haditechnikai eszköz az AESA radar azzal meg már a légi tesztek folynak(egyesek szerint már a MIG-29K gépeket AESA radarral szállítják Indiának) azaz nincsenek lemaradva európától annyira mint amennyire gondoljuk.

  30. sulyid:

    Elviekben ezek biztosan épülnek saját használatra:

    Borej
    SSBN, 8 tervezve, 1 kész, de még tesztelés alatt (Jurij Dolgorukij), további 3 biztosan épül. Lesz-e 8 az nagyon kérdéses egyelőre.

    Építés alatt:
    – Alekszandr Nyevszkij
    – Vlagyimir Monomah
    – Szent Miklós

    Jaszen
    SSN, 7(?) tervezve, 2 építés alatt:

    Építés alatt:
    – Szeverodvinszk (már vízben van)
    – Kazany

    A Jaszenek sorsa legutóbbi infóim szerint elég kérdéses jelenlegi formájukban

    Lada
    D/E, 8 tervezve, 1 hadrendben (a Szentpétervár)

    Építés alatt:
    – Kronshtadt
    – Szevasztpol

    Kilo
    Építés alatt: 1 + lesz még további 2, azaz összesen 3

  31. Ugyanis nem kell magát a reaktort telibe kapni, bőven elég, ha a felügyeleti rendszer megy tropára. :)

    A 2. gen nyomottvizes reaktorokat még ez sem nagyon hatja meg, a kiegészítő részt nem védik meg annyira. A reaktorblokkok olyan tervezésűek elvben, hogy természeti törvények gátolják azt, hogy a reaktor végetesen megszaladhasson. Az legelképzelhetetlenebb esetben is a reaktorkamra masszív falának meg kell fognia a sugárzást. „Csak” a belső tér lenne el súlyosan radioaktív hely.

  32. Hát igen most már nincsenek .
    Van sz-300 sz-400 sz-500 is lesz
    lesz pakfa lesz 5 generációs bombázó
    2015-re egy új anyahajó
    Most még nem sok szó esett róla de emlegettek valami 5 generációs harci helikoptert a jövőben.
    Új csapatszállító helikoptert is.
    2020ra lesz sz-1000 erről nem sokat tudok .
    De egy angol oldalon beszámoltak róla és lehet ez lesz a légi és űrvédelmi rakéta.

    Az európai közös fejlesztésekről mit lehet hallani ?
    Semmit .

  33. sulyid: az export vonal elég tiszta sor :) Csak Kilo. Kivéve Indiát, aki ugye 10 éves lízingre kap hamarosan egy „zsírúj” Akula II-est a Nyerpa képében.

    Kilo vonalon az elmúlt 1-2 évben Vietnam rendelt 6-ot + Algéria 2-őt.
    Hovatovább persze ott a Lada exportváltozataként emlegetett Amur-osztály is, akár AIP-pel is, de arra még nem akadt vevő. Gondolom várják a Lada szereplését, meg hát csak óccóbb a régi sikertermék.

  34. Mondjuk pár érdekesség: Izrael még bőven támadhatna mert valami ostoba beírta a fórumokba, meg megjelent a hírügynökségen is hogy a reaktorba még csak dummi tehát próba üzemanyagot raktak. Szerintem támadásnak semmi értelme mert az nem egy olyan reaktor amit érdemes lenne támadni,(az oroszok sem ostobák) de soha nem lehet tudni kinek mi jár a fejében.
    A másik az orosz fegyverbeszerzések. Nagyon érdekes hogy párhuzamot lehet vonni a 2 ww elő-estélyén az oroszok elég jól bevásároltak Németországban. Vettek ott mindent de leginkább repülőgépeket. És bizony elég moderneket is megvettek. Szóval úgy látszik visszatértek a jó szokásaikhoz. Ez a momentum egyébként hadtörténetileg is érdekes. Mert Berlin a legmodernebb gépeket is megmutatta.(remélem most nem azért vásárolnak…..)
    A szövetségekről meg annyit hogy ha jól megnézzük akkor nagyon vegyes a helyzet.
    Kína: Észak Korea ? sokra megy vele.
    Oroszok: Hát igazán nagy szövetséges nincs, főleg akiben meg is bízhat. (lásd link előző hozzászólás)
    Unió: (ha-ha-ha) Leginkább egy szemforgató társaságra hasonlít (bocsi de így van) Arra az emberre hasonlít aki egyik kezével a pénztárcáját fogja a másikkal pedig a lába közét védi,azon kívül pedig USA megmondja mit tegyen. Akkor is igyekeznek minél jobban kimenteni magukat.Mert ugye minden kézre szükség van otthon (lásd előző mondat) és ugye mi békés népek vagyunk.
    USA: szövetséges dögivel, látszólag. De amikor tenni kell valamit akkor mindenki vonakodik. Ezért bár lehet hogy én nem jól látom újabban elég drasztikusan kell rábírni a szövetségeseket a segítségre.
    Ennek magyarországi hozadékai is vannak már. De tudnám példának japánt is felhozni, és lehet hogy a németekkel is éreztetik ugyan ezt.
    Úgy hogy nagyon izgalmas a helyzet.

  35. az ebben a tacsk0zásban a szép, hogy régen mindenki hszeit tacsk0ét is mindig elolvastam. Sokszor tökjó összeesküvés elméleteket írt. Látszott, hogy sokat olvasott hadtechben. (Persze sokszor visitoztunk….) jelenleg meg már ugrom a hszek egy jó részét.
    Messze nem ütik meg a „leszólt” tacsk0 szintet.

    TCat: Linket most nemtalálok, de ott a hadtech magazin a Lada cikkel. Ha kapnak 214et esetleg licenszet nem lesz eröltetve.

  36. a másik lehetséges verzió, elvégre nemrég volt egy nagyobb orosz-izraeli megbeszélés:

    Oroszok ürügyet szolgáltatnak Izrael számára, hogy fenyegetettség címén akadály nélkül hozzájussanak az IronDome rendszerhez, ami ugye a legújabb Raytheon és egyéb USA(pl. Boeing) technológia, az Onixok nélkül kétlem, hogy US kongresszus megadná a rendszert Izraelnek

  37. Allesmor Obranna

    Az oroszok nem tehetik meg, hogy feladják az üzleteiket, nem hátrálhatnak meg, különben komolytalanná válnak az fegyverpiacon.
    Az amerikaiaknál egy ilyen biznisz figyelmen kívül hagyása politikai impotencia, Izraelben politikai öngyilkosság.
    Nekik meg muszáj felháborodni.
    Ennyi. Eladják, leszállítják, a szírek meg fizetnek. Aztán az izraelik vagy szétbombázzák a szerkezeteket, vagy nem. Ez már az oroszokat nem fogja érdekelni, lehet, még segítenek is, nagypolitikai érdekekre hivatkozva. Ha egy ilyen robotrepülőt szétbombáznak, az attól még kifogástalan eszköz, nyogodtan lehet belőle vásárolni, nem a képességeit minősíti.