Halad a MiG-31 modernizálás?

Az orosz légvédelem máig kritikus fontosságú elemét képző MiG-31 elodázhatatlan modernizálása – és egyben néminemű precíziós csapásmérő képességgel felruházása – elviekben döcög már csigatempóval egy ideje, ám az Orosz Légierő parancsnokának Alexander Zelin vezérezredes pénteki nyilatkozata alapján a program jól halad.

„A légierő jelenleg a MiG-31 elmaradhatatlan, alapos modernizálást végzi, a MiG-31BM változattá alakítását. Ezen feladat sikeresen végre lett hajtva.” – áll Zelin nyilatkozatában.

Őszintén szólva a múlt időt nem tudjuk igazán mire vélni, hiszen a jelenleg hadrendben álló MiG-31-esek (korábban) tervezetten nagy részének modernizálása ugye magától értetődően nem fejeződhetett be, sem lehet ahhoz közeli állapotban. Gondoljuk a folyamat komolyabb sebességre kapcsolására utalhatott a vezérezredes úr. Ugyan mint sok egyéb esetben, úgy a MiG-31BM esetében is elég ködös a helyzet, azonban 2008 elején elvileg mindössze 2, azaz 2 darab BM létezett, azok is Lipeckben tartózkodtak.

Mint ismert, az elsősorban Adolf Tolkacsev tevékenysége végett megszülető MiG-31B utódjának szánt M variáns anyagi lehetőségek miatt még a prototípus szakaszban elhalt, helyette a B modelleket akarják modernizálni a 90-es évek legvégén bemutatott, majd először 2006 végén repült MiG-31BM (Bolshaya Modernizatsiya – nagy modernizálás) változatra.

A Kopók ezen ráncfelvarrás után elviekben részben glass-cockpittel, képességnövelésen átesett radarral (Zaszlon-M komponensek, új szoftver, régi antenna) és fedélzeti számítógéppel, avionikával rendelkeznek majd, egyben némiképp többfeladatú géppé avanzsálnak az eredeti nehézsúlyú elfogóvadász szerepkörből néminemű levegő-föld képesség megszerzése révén. Levegő-levegő vonalon az R-37 és R-77 integrálása említendő elsősorban.

MiG-31BM

A MiG-31BM megújult hátsó ülésében az alábbi kép fogadja a WSO-t | Forrás ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Elindult a MiG-41 fejlesztése

Elindult a MiG-41 fejlesztése

ICBM tárazás orosz módra

ICBM tárazás orosz módra