SSBN → SSGN
Az amerikai Haditengerészet befejezte az utolsó Ohio osztályú nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó (SSBN) tengeralattjárójának cirkálórakéta hordozó (SSGN) tengeralattjáróvá alakítását – a négy legöregebb egység lett átalakítva: Ohio 2006 február; Florida 2006 április; Michigan 2006 november; és most a Georgia.
Török vendégszereplés Irakban
Török hadsereg szárazföldi invázióba kezdett Irakban tartózkodó Kurd lázadók ellen. Ez az első jóváhagyott török szárazföldi hadművelet Irak amerikai megszállása óta. E lépés a törökök részéről bizonyosan tovább rontja a helyzetet, s akár egy nagyobb méretű fegyveres csetepatéba is torkolhat a kurdok és a török haderő között.
Borei osztályú tengeralattjárók
Többszöri halasztások után, Oroszország ismét elindította az új Borei osztályú ballisztikus rakétahordozó nukleáris tengeralattjáró (SSBN, „boomers”) építését. Az első három közül az első már el is készült (vízrebocsátás: 2007. April 15) és hadrendbe is állították (2008. February 13)
Műhold semlegesítve
A tegnapi nap folyamán (február 20) este 10:26-kor (EST – Eastern Standard Time) az amerikai Haditengerészet Lake Erie nevű cirkálója sikeresen lelőtte a meghibásodott kémműholdat (USA 193). A műveletben részt vettek a Decatur és Russell rombolók is, melyek a műhold folyamatos nyomon követésével segítették az akció sikerét.
Zöld utat kapott a C-5 gépek modernizációs programja
Az amerikai légierő parancsnoksága bejelentette, hogy megkezdődik a C-5 Galaxy óriás szállítógép-flotta modernizációs programja.
Újabb F-15 baleset
Alaposan rájár a rúd az USAF F-15-ös flottájára, tegnap délután ugyanis egyszerre két gép is odaveszett a Mexikói öböl felett. A kiképzési feladatokat végrehajtó, az Eglin báziról felszálló, 33rd Fighter Wing két F-15C gépével helyi idő szerint 14 órakor szakadt meg a kapcsolat.
Nyugalmazott tábornok a légierő legújabb ásza!
Egy nyugalmazott tábornok az amerikai légierő legújabb ásza! Az értesítés 55 év után, telefonon érkezett.
Az F-35 mellett döntött a Pentagon?
Úgy tűnik az amerikai Védelmi Minisztérium az igencsak borsos árú F-22 helyett végül az F-35-öst szemelte ki magának, annak gyártását kívánja felgyorsítani, ahelyett, hogy további Raptorokat venne.
Legalábbis a minisztérium 2. embere, Gordon England helyettes védelmi miniszter így nyilatkozott kedden egy kongresszusi meghallgatéson.
Lezuhant egy Prowler
Kedden este az amerikai haditengerészet elveszette egyik EA-6B Prowler gépét Guam partjainak közelében.
A szerencsétlenül járt gép az 5. repülőgéphordó repülőezreden (Carrier Air Wing 5) belül a 136. Elektronikai Század (VAQ-136 Gauntlets) állományába tartozott és a guami Andersen légibázisról szállt fel gyakorlatra.
Nemkívánatossá vált a tengerészgyalogság toborzóirodája a kaliforniai Berkeley városában
Nem szívesen látottá vált a tengerészgyalogság toborzóirodája a kaliforniai Berkeley városában.