|

Újabb anyahajót küldenek az Öbölbe

Nevét nem vállaló katonai forrás szerint a Pentagon hamarosasan egy újabb anyahajót és kísérőhajóit küldi a Perzsa-öbölbe Iránnak és Szíriának szánt figyelmeztetésként, illetve hogy nagyobb mozgásteret biztosítson a térségben állomásozó parancsnokoknak.

A forrás szerint a Washington állam beli Bremerton-ban állomászó USS John C. Stennis (CVN-74) még a hónap folyamán útnak lesz indítva, hogy csatlakozzon a December óta a térségben állomásozó USS Dwight D. Eisenhower (CVN-69) vezette kötelékhez, ezzel cirka 16 000-re emelve az Öbölben állomásozó tengerészelk számát.

A Stennis korábbi információk szerint a Csendes-óceáni régióba került volna bevetésre, ám a közel-keleti hadműveletekért is felelős Központi Parancsnokság kérésére a Pentagon módosította ezt.

A Pentagon nem volt hajlandó kommentálni a hírt, arra hivatkozva, hogy a hivatal nem tárgyalja ki a hajói jövendőbeli bevetési tervezetét.

|

Tankball


Valami ilyesmi a dolog

A megszokottól eltérően az Ajánló ezúttal egy kis Shockwave-es játékról szólna. A Tankball nevű cuccot lehet ismeritek, de gondoltuk megemlítjük, hátha értékelik azok akik pár percnyi kikapcsolódásban akarnak részesülni. A játéknak van egyjátékos módja is, de véleményünk szerint a többjátékos része az élvezetes. Alapjában véve nem kell nagy grafikára gondolni, bár figyelembe véve, hogy egy webre készült játékról van szó, egész tisztességes.

3 tengelyes tankokkal küzdenek csapatok egymás ellen (maximum 4 csapat lehet) egy 5 perces meccs keretén belül egy dimbes-dombos, fákkal és kövekkel teleszórt területen. A cél természetesen minél több ellent kilőni, hogya z összesítés végén mi, illetve a mi csapatunk állhasson a lista élén :)

Lehet elsőre nem fog tetszeni, meg káosz hatása lesz, de pár perc játék után ez igen könnyen megváltozhat. Tipp: a játék indításakor random szobába kerül a játékos, ám a szobák között lehet váltani, ha a chat dobozba begépeljük a /join szobaszám parancsot, (A szobaszámot belépéskor írja ki, de a /who parancs is megmondja) így aztán lehet bandázni könnyedén.

Kipróbálom ezt a Tankball-t

|

Újraindul az An-124 sorozatgyártása?


An-124 kamiont pakol ki
Nagyítható

Valószínűnek tartom, hogy az Antonov tervezőiroda vezetése annakidején legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy a hadsereg számára tervezett szupernehézsúlyú An-124 idővel, amolyan második karrierként nemzetközi sztár lesz a civil teherszállításban. Márpedig tagadhatatlan, hogy NATO megfelelőjével a Galaxy-vel szemben a Ruslan civilként is nagy népszerűségnek örvend. Nagyméretű, igen súlyos rakományt kell cipelni? A válasz ilyenkor többnyire a Ruslan.

Anno, még 2004-ben az orosz és ukrán kormány bejelentette, hogy tervezik a gép sorozatgyártásának újraindítását, a 2006 – 2020 intervallumban akár 80 db An-124-100 legyártását. Nos ebből ezidáig nem sok valósult meg, ám most úgy tűnik mégiscsak lesz valami, mégha nem is ekkora volumenű.

A gép iránti nagy kereslet és az ebből adódó elhasználódás végett a Ruslan legnagyobb üzemeltetője, a Volga-Dnepr társaság igazgatója 2008-ra elképzelhetőnek tartja, hogy akadozhat a gépek rendelkezésre állása.

|

Alenia : újabb strigula

[html] Az olasz Alenia Aeronautica újabb sikert könyvelhetett el C-27J Spartan taktikai szállítógépével kapcsolatban: a a cég a napokban kapta meg a meghívást a végső tárgyalásokra a román védelmi minisztáriumtól. Keleti szomszédunk összesen 7 géppel kívánja lecserélni a másik rendszerből visszamaradt közepes szállítógépparkját. Az összesen mintegy 220 millió Eurós szerződés megkötésére várhatóan még az év végéig sor kerül.

Mindegyik gép felszereltségének része lesz egy teljes önvédelmi rendszer, lehetővé téve közvetlenül hadműveleti régiókba történő berepülést a körülményekhez képest lehető legnagyobb védelem mellett. A Spartan az EADS-CASA C-295-ös gépével versengett a megrendelésért. Románia végülis a gép karakterisztikái illetve amiatt döntött az olasz típus mellett, mert azt kifejezetetten a taktikai szállítófeladatok szem elött tartásával tervezték.

"Alenia

A Spartan képes minden olyan feladat ellátására amit egy ilyen kategóriás géptől a megrendelú elvárhat: hagyományos értelemben vett teherszállítás, akár levegőböl történő célbajuttatással, csapatszállítás, ejtőernyősök deszantolása, humanitárius missziókban történő segédkezés. A gép teherterében 62 harcra felfegyverzett katona vagy 46 ejtőernyős számára jut hely. Evakuációs szerepkör esetén 36 hordágy és 6 fős orvosi csapat helyezhető el a gép törzsében.

Olaszország és Görögország (12-12 gép) után nemrégiben Bulgária (8) és Litvánia (3) döntött a Spartan mellett. Románia biztos rendelésén felül napirenden van a gép még a cseheknél, a szlovéneknél és a szlovákoknál is.
[/html]

|

Megérkeztek az első venezuelai Szu-30MK2-k

[html] Orosz illetékesek bejelentése szerint november 30-án egy An-124 fedélzetén indult útnak Venezuela első két Szu-30MK2 vadászgépe. Idén még további két gép kerül majd leszállításra abból a 24 gépes, összesen mintegy 3,5 milliárd Dolláros rendelésből, melyre Hugo Chavez venezuelai elnök idén júluisban kötött szerződést Moszkvával. A kétüléses gépekkel a kiöregedő – politikai okokból nem modernizálható – F-16 géppark leváltását valósítják meg.
[/html]

|

Faithless – Bombs

Ismét egy videót ajánlanánk a nagyérdemű figyelmébe. Ezúttal egy kicsit elgondolkodtató zenei videóklippet. Egy Faithless klippról van szó (őt gondolom nem kell bemutatni), amiről rendezője a következőt írta:

"I didn't see the video as particularly political, pro war, or anti war. It's actually a representation of where we are all at right now. War infects all our lives; recently it feels that this has increasingly become 'our way of life"
Azaz a videót ugyanúgy nem tekinti politikai vonatkozásúnak, ahogy háborúpártinak, vagy háborúellenesnek sem. Szerinte mindössze azt adja vissza, hol tartunk ma. Úgy érzi, hogy a háború egyre inkább mindennapjaink részéve kezd válni az utóbbi időben.
Nos, ebben azért van némi igazság sajnos.

Mindenesetre az MTV megtagadta a klipp sugárzását. Külső nyomásra, avagy saját döntés alapján, azt nem tudni, annyi azonban biztos, hogy nagy valószínűséggel politikai megfontolás áll a dolog hátterében. Amerika (vezetése) háborúellenes kicsengésű témával manapság nem tud azonosulni…

Kattints ide a videoklipp megtekintéséhez (YouTube)

|

Angolok egymás közt

Elgondolkoztál már valaha azon, vajon melyik a jobb terepező: egy Land Rover, vagy egy harckocsi? Nos, ha a válaszod igen, és nem hagy nyugodni a kérdés, akkor érdemes lehet megtekinteni a Top Gear nevű angol sorozat egyik adását. Aholis brit barátaink összeeresztik két hazai remekművüket, a Land Rover-t és a Challanger-2 harckocsit =)

A feladat igen egyszerű volt: a Land Rover-nek úgy kell eljutnia A pontból B-be, hogy menetközben a harckocsi ne tudjon olyan pozicióba kerülni, hogy "kilőhesse". Nos, a menetközbeni kommentár miatt is érdemes megnézni. Van 1-2 jó szöveg benne. Angol tudás szükségeltetik persze.

Videó megtekintése [YouTube]

|

Hozzászólások engedélyezése

A mai naptól kezdve lehetőség van az oldalon megjelenő hírek kommentálására. A kommentálás regisztrációt nem igényel. A spammer botok kiszűrése érdekében a hozzászólás felhasználó általi elküldése után a rendszer megjelenít egy képet, amiről be kell gépelni a karaktereket. Ha ez sikeres, megtörténik a hozzászólás rögzítése az adatbázisban.

|

Hozzászólások engedélyezése

A mai naptól kezdve lehetőség van az oldalon megjelenő hírek kommentálására. A kommentálás regisztrációt nem igényel. A spammer botok kiszűrése érdekében a hozzászólás felhasználó általi elküldése után a rendszer megjelenít egy képet, amiről be kell gépelni a karaktereket. Ha ez sikeres, megtörténik a hozzászólás rögzítése az adatbázisban.

|

Megkezdődött a USS Theodore Roosevelt komplex felújításának előkészítése


USS Theodore Roosevelt
Nagyítható

A Nimitz-osztályú anyahajókat kicsit is ismerők többsége talán tisztában van azzal, hogy az 5 évtizedes szolgálatra "besorozott" hajók szolgálati idejük fele környékén egy igen alapos, 3 évig tartó komplex felújításon esnek át. Ezen programon belül egyrészt újratöltik a reaktorok tüzelőanyagát, mésrészt komplett felújításnak és modernizálásnak vetik alá a hajó harci és navigációs rendszereit, felújítják a hajó törzsét, elektromos és mechanikai rendszereit. Ezt a folyamatot nevezik refueling and complex overhaul-nak (RCOH). A Nimitz-osztályú hajók egyetlen nagyszabású modernizálása a szóban forgó RCOH, a többi ütemezett szervíz sokkal kisebb volumenű.


USS Nimitz RCOH közben

Az RCOH mindennek nevezhető, csak olcsónak nem, hiszen nagyjából a hajó gyártási költségének felét emészti fel. Azaz ma már inkább 3 milliárd Dollár, mint 2. (A 97-es gazdasági év árfolyamán számolva ~4 milliárd egy Nimitz, cirka 2 milliárd egy RCOH, de például az éppen felújítás alatt álló CVN-70 Carl Vinson teljes RCOH költsége már 2,9 milliárd Dollár.)

Jelenleg tehát a CVN-70 Carl Vinson van felújítás alatt, de a közelmúltban megkezdődött a CVN-71 Theodore Roosevelt komplex felújításának előkészítése is. A Rossevelt felújítása 2009-ben veszi kezdetét, a kivitelező a hajó gyártója, a Northrop Grumman Newport News részlege. Az előkészítés 558 millió Dollárba fog kerülni a jelenlegi szerződés alapján. Az 1986-ban átadott CVN-71 2036-ig áll majd szolgálatban.

Zárszóként megemlítendő, hogy az új, CVN-21 osztályú anyahajók esetében felhasználásra kerül a Seawolf- és Virginia-osztályú tengeralattjárók reaktorainál szerzett tapasztalatok, fejlesztések, lehetővé téve az igen költséges újratöltési lépés teljes mértékű kihagyását. (A nagyobb teljesítmény és kisebb kezelőszemélyzet szükségessége a másik jellemzői ezen raktoroknak.)