Svájc megkapta az első Eurocopter EC 635 helikopterét

Svájc a napokban, egész pontosan a szerződésben foglalt határidő elött két héttel, március 7-én átvehette az Eurocoptertől az első EC 636 gépét. Az ünnepélyes átadásra az Eurocopter németországi Donauwörth üzemében került sor.

Finnország megkapta első NH90 helikopterét

AZ NHIndustries bejelentette, hogy leszállították Finnország első NH90 TTT (Tactical Troop Transport), taktikai csapatszállító) helikopterét. Finnország a kiöregedett orosz Mi-8 helikopterek leváltására 20 rendkívül modernek számító NH90 helikoptert vásárolt.

Tiltakozik a Boeing

Vasárnap írtunk róla, hogy a Boeing ezen hét elejére ígérte annak eldöntését, hogy tiltakozik-e a légierő döntése szerint, melyben a Airbus/Northrop Grumman jött ki győztesen a 35 milliárdos tanker programban.

Nukleáris meghajtású cirkálókat forszíroz néhány képviselő

Oldalunkon többször szerepelt a hírekben a DDG-1000 Zumwalt osztályú romboló fejlesztése. Utóbbi időben főleg az hogy az iszonyatos költség(túllépés)ek mellett célegyenesbe érkező program keretén belül várhatóan megépül a tervezett 7 hajó. Jelenleg 3,3 milliárd Dollár köszön vissza a leendő rombolók áráráról. Eddig kér hajó ára lett biztosítva, a haditengerészet a következő 3 milliárdot a 2009-es költségvetésbe igyekszik bepaszírozni. Független elemzések szerint azonban inkább 5+ milliárd Dollár a reálisabb ár. Ez nagyjából egy amerikai anyahajó ára.

Fejlemények a tankerbeszerzésben

Mint mi is megírtuk, kcsit több mint egy hete, hogy az amerikai légierő bejelentette, hogy a kivénhedt KC-135 tankergépeit leváltását célzó KC-X programban döntés született és az európai Airbus jött ki győztesen az amerikai óriással, a Boeinggel szemben.

Tankerprogram hőbölgések

Mint megírtuk február 29-én hosszas huzavona és több csúszás után az Egyesült Államok légierője bejelentette, hogy a két versenyző közül a Northrop Grumman/EADS felállás nyerte el a légierő új tankergépeinek szállítását. Azaz amerikai cég alakít át katonai célra egy európai gépet. Ez természetesen hatalmas felzúdulást keltett odaát. És ez várhatóan még csak a kezdet, lesz még hőbölgés emiatt…

Fejlemények a B-2 baleset ügyében

Egy hét telt el a Spirit of Kansas február 23-i balesete óta és bár a vizsgálóbizottság természetesen még nem végzett az eset okainak feltárásával, – erre egyébként 60-90 nap áll rendelkezésükre – már lehet tudni ezt-azt.

Sikeres indiai SLBM teszt

India kedden sikeres tesztet hajtott végre a K-15 kódnevet viselő, tengeralattjáróról indítható, nukleáris robbanófej hordozására képes ballisztikus rakétájával, mellyel megváltotta belépőjét egy elit klubba

Lezuhant egy B-2 lopakodó bombázó

A mai napon olyan esemény történt, amire eddig még nem volt példa: lezuhant az amerikai légierő egyik lopakódó bombázója. A radarok többsége számára lényegében láthatatlan B-2 Spirit (Szellem) bombázó a légierő guami támaszpontjáról emelkedett fel, mikoris 10:30-kor, nem sokkal a felszállás után egyelőre ismeretlen okok miatt lezuhant.