|

Fenyegetés Észak-Koreából

Észak-Korea atomarzenálja kibővítésével és “kegyetlen fizikai erő” alkalmazásával fenyegetett amiatt, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea hétfőn közös hadgyakorlatba kezd. Phenjan felfüggeszti részvételét a nemzetközi tárgyalásokon, az összes katonai tárgyaláson, és már nem tartja magára nézve kötelezőnek a koreai háborút lezáró tűzszüneti megállapodást.

|

Gyártásban az iráni lopakodó

Az iráni védelmi miniszter bejelentette vasárnap, hogy az ország elkezdte olyan nagy pontosságú és hatótávolságú robotrepülőgépek sorozatgyártását, amelyek rejtve maradnak a radarok előtt. Ahmad Vahidi az állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az új robotrepülőgépek akár 3000 tonna tömegű célt is képesek szétrombolni.

|

HTKA Hírhalom 2010. 9. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Brown: Helyes döntés volt az iraki háború

“Helyes okokból meghozott helyes döntésnek” minősítette Gordon Brown brit kormányfő pénteken az iraki katonai beavatkozást. Brown az iraki háború hátterét feltárni hivatott, általa kezdeményezett vizsgálat bizottsága előtt megemlékezett az Irakban meghalt 179 brit katonáról.

|

Vártnál kisebb kínai védelmi kiadás

Kína 7,5 százalékkal kívánja növelni védelmi kiadásait éves szinten – hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés pénteken kezdődő ülésszaka előtti sajtótájékoztatón Li Csao-hszing szóvivőtől. Kína 2010-ben 532 milliárd 115 millió jüanra (78 milliárd dollár) tervezi éves költségvetésében a védelmi kiadásokat, 37 milliárddal többre, mint a tavalyi évben – hangzott el.

|

Egyre több az alkalmatlan katona

A USA Today írása szerint az amerikai szárazföldi haderőnél egyre több a frontszolgálatra alkalmatlan katona, arányuk az utóbbi három évben meredeken emelkedett. Az Egyesült Államok szárazföldi hadseregében 2007-ben minden dandárnál átlagosan 11 százalék volt a frontszolgálatra alkalmatlannak minősített katonák aránya, ez mostanra 16 százalékra nőtt.