Dél-koreai hírszerzési információk szerint Phenjan egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelhet az elkövetkező két hónapban.
A dél-koreai katonai vezetők a fenti következtetést amerikai műholdak felvételei alapján vonták le, amelyeken fokozódó aktivitás figyelhető meg egy észak-koreai rakétakilövő állásnál. „Miután a hónap elején a nagy hatótávolságú rakéta részeit a donhchangi rakétakilövő állásra szállították, egy kilövés előkészületeinek a jeleit fedeztük fel. Nagy a lehetősége annak, hogy Észak-Korea december és január között kilövi a rakétát.” – nyilatkozta egy ismeretlen katonai forrás.

A később pórul járt Unha-3 rakétát éppen a kilövésre készítik elő még áprilisban | Forrás: thaipong.wordpress.com ,
Kérdés, hogy most mennyire lehet majd sikeresnek tekinteni a valószínűleg ismét műholdfellövésnek álcázott tesztet, mivel emlékezetes, hogy az áprilisban fellőtt Unha-3 rakéta röviddel a felszállás után szétesett. Phenjan a kilencvenes évek óta próbálkozik műholdak fellövésével és így egyben nagy hatótávolságú rakétafegyverzet megalkotásával, azonban ezek eddig többnyire sikertelennek bizonyultak.
Ha a teszt eléri a célját, akkor – azzal párosítva, hogy a kommunista állam 2006 óta a nyolcadik atomhatalom – egészen új szintre hozhatja Phenjan viszonyát a környező országokkal és az Egyesült Államokkal, de akár Kínával is. Egy újabb sikertelen és a nemzetközi diplomácia által elítélt kísérlet azonban további szankciókat vonhat maga után, mint ahogy az történt az Unha-3 kilövését követően nem sokkal.