„Az első három AWACS még Il-76-bázisú lesz, de az utána következők már egészen biztos, hogy fejlettebb platformra épülnek.”-nyilatkozta az Indiai Légierő szóvivője még tavaly júniusban, nem sokkal a 2004-ben, izraeli Phalcon radarral megrendelt A-50EI légtérellenőrzők első gépének május végi megérkezése után.
A némi csúszást szenvedett 2. gép után a 2004-es rendelés utolsó, harmadik gépének érkezése az év végére vérható, azaz hamarosan teljessé válik az IAF AWACS képességeit nyitó flotta.
Hogy India az orosz – izraeli technika párosításának gyermekei mellett egy második vonalon is bővíteni kívánja légtérellenőrző képességeit, nem titok, ahogy az sem, hogy erre még 2008-ban a brazil Embraer EMB-145-ös gépét és a Saab Erieye radart szemelték ki.
2009. májusában újabb 3 AWACS beszerzésének tervét erősítették meg, majd ugye befutott az első Il-76 / A-50, meg a hírünk nyitányában idézett nyilatkozat. Némi keverés-kavarás zajlik éppen, hiszen az Indiai Légierő éppen ezen tavalyi nyilatkozatának, azaz az orosz hordozóplatformnak beígért búcsút intésnek készül épp egy 180 fokos fordulatú manővert venni, ugyanis hétfői nyilatkozatuk alapján újabb 2 db Phalcon radarral felszerelt A-50EI beszerzését készülnek elindítani.
„Már el is indítottuk két további AWACS beszerzésének ügyét” – nyilatkozta a Times of India-nak az IAF feje, P V Naik. „A Phalcon AWACS-ek hatalmas erősokszorozók. Kiváló tapasztalataink vannak velük, várhatóan október-november folyamán megkapják a teljes hadrafoghatósági státuszt.”
A dolog egyébként nem teljesen új keletű, hiszen idén márciusban India a 2004-es megrendelés feletti újabb 3 db A-50EI-ről szóló, 6 gépes opcióval fűszerezett tárgyalásokba kezdett Oroszországgal.
Agra Légibázis nagyobb térképen való megjelenítése