|

Hivatalos: Magyarország kiképzőgépeket vásárol

Tucatnyi új gyártású L-39NG típusú sugárhajtású kiképzőgéppel bővül a Magyar Honvédség állománya – jelentette be Dr. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

Magyarország 12 darab új gyártású L-39NG típusú sugárhatású kiképzőgéppel bővíti légiflottáját – jelentette be Dr. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Hight-Tech Force facebook-oldalán. A tájékoztatás szerint 8 gép a pilótaképzés és a Gripen-pilóták harcászati képzésének támogatását végzi majd, míg 4 példány egy K+F program keretében felderítő feladatokra is alkalmas lesz. (Hogy milyen eszközzel, azt egyelőre nem közlölték, és a gyártó oldalán sem találtunk ilyen irányú tájékoztatást.) Az első példányok várhatóan 2024-ben érkeznek.

2014 júliusában Farnborough-ban jelentette be az AERO Vodochody, hogy az L-39 alapjain új, modernizált veriót készít: az újgenerációs Albatrosz kisebb méretű, könnyebb és gazdaságosabb Williams FJ44 típusú erőforrásokat kap, mellyel nő a típus utazósebessége és a hatótávolsága is. A pilótafülke műszereit lecserélik és többfunkciós, nagyméretű kijelzőket szerelnek be, és “virtuális képességekkel” növelik a képzés hatékonyságát. A sárkányszerkezethez is hozzányúltak, az L-39NG új, korszerű struktúrájú szárnyakat kap, mely könnyebb, de nagyobb élettartamot biztosít, illetve a korábbi verzióktól eltérően „nedves” kialakítású, azaz üzemanyagtartályt is tartalmaz, mellyel 1250 kilogrammra növekszik a gép belső üzemanyagkészlete. Emellett egy darabból készült kabintetőt is kap a növendék a jobb kilátás érdekében.

A részben magyar tulajdonú cseh gyártó készített 2015-ben egy prototípust a rendszerintegrációk és az FJ44-4M hajtómű tesztelésére. (Mivel egy L-39C-ből alakították át, a típusjele L-39CW lett.) Az első új gyártású L-39NG szériapéldányt példányt 2018-ban mutatták be hivatalosan.

L-39NG Mossback,

Eddig a magyaron kívül két megrendelés érkezett az L-39NG verzióra. A cseh LOM Praha s.p. által üzemeltetett Flight Training Centre (mely a Cseh Légierő számára nyújt kiképzési szolgáltatást) rendelt 4 példányt, illetve Szenegál vásárolt 4 darab felfegyverezhető változatot légiereje számára. A fix megrendeléseken kívül a portugál SkyTech írt alá szándéknyilatkozatot 10+6 példány beszerzéséről, illetve 2021 során bejelentették, hogy Ghána és Vietnám is az L-39NG mellett döntött, de a gyártó honlapján egyelőre nincsenek feltüntetve a vásárlók között.

A továbbfejlesztés részlegesen (az új hajtómű és az avionika upgrage) „modernizációs csomagként” is elérhető a korábban legyártott példányok számára, költséghatékony megoldást nyújtva azon légierők számára, amelyek ma is üzemeltetik a típust.