|

HTKA Hírhalom 2018. 49. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

India komolyan elkötelezte magát a MiG-29K/KUB mellett, az INS Vikramaditya mellett az építés alatt álló INS Vikrant (R11) fedélzetére is ezt választották, így különösen fontos, hogy a típus bevethetősége megfelelő mértékű legyen. Egy 2016-os vizsgálatkor feltárt 37.63 százalékos bevethetőség kiverte a biztosítékot az Indiai Haditengerészet vezetésénél, az oroszokkal közösen kidolgozott javító intézkedéseknek köszönhetően azonban mára sikerült 70%-ra feltornászni. Problémákat több területen is orvosoltak, a sárkányszerkezetet, az RD-33 hajtoművet és a fly-by-wire digitális vezérlőrendszert is érintette a felülvizsgálat.

A spanyol védelmi minisztérium 5 darab F-110 fregatt vásárlását tervezi 4,3 milliárd euró értékben. Az üzlet végső jóváhagyása várhatóan még idén megtörténik. A hajóegységek építése 2020 közepén kezdődik, évente egy-egy példány összeszerelését kezdik meg.

Kezd tisztulni a kép a 2017 nyarán bekövetkezett KC-130T baleset kapcsán, mely során 16 személy vesztette életét. Az esetet a vizsgálat szerint egy korrodált légcsavarlapát okozta, melyet hiába küldtek el nagyjavításra az USAF karbantartóihoz, de azt javítás nélkül küldték vissza, majd a korrózió repedéssé növekedett, végül 6100 méter magasan bekövetkezett a katasztrófa.

Forrás: USMC ,

A Kínai Haditengerészet összesen 5 darab repülőgép-hordozót tervez, melyek közül 2 darab lesz nukleáris meghajtású, ezeket várhatóan 2025 körül bocsátják vízre.

A közelmúltban újabb 3 darab modernizált MiG-31BM elfogóvadászt vehetett át az Orosz Légierő, melyek a permi régióban fogak állomásozni.

Új verziójú C-27J Spartan hajtotta végre szűzrepülését a közelmúltban. AZ új avionika és a LED-es külső fények ezentúl minden sorozatgyártású példányhoz választhatóak lesznek. A frissítések között található a fejlettebb ütközés-elkerülő rendszer, az új időjárásradar, de korszerűsítették a navigációs és kommunikációs eszközöket is.

Alenia Aeronautica C-27J Spartan

Alenia Aeronautica C-27J Spartan | Forrás ,

November 28-án hajtómű hiba miatt lezuhant a Cseh Légierő egyik Mi-35 típusú harci helikoptere a Sedlec-Vícenice támaszpont közelében. A személyzet túlélte a becsapódást.

India 6 darab HJT-16 Kiran típusú sugárhajtású kiképzőgépet ajándékoz Mianmar (Burma) számára.

AZ Olasz Légierő Európában elsőként elélrte a kezdeti műveleti képességet az F-35A Lightning II vadászbombázóval. Róma a tervek szerint 90 darabot rendszeresít a típusból, melyből 60 példány lesz F-35A, a maradék 30 pedig F-35B verziójú. Eddig 10 darab F-35A és egy F-35B állt szolgálatba olasz felségjellel.

Orosz bejelentés szerint a mordvinföldi Kovilkinoba telepített Container OTH (over-the-horizon) radar várhatóan jövő évben állhat szolgálatba. A rendszer tesztelését 2013 óta végzik.

Forrás: orosz védelmi minisztérium ,

December 4-én helyi idő szerint 10 óra 20 perckor Maralik közelében hegyvidéki területen lezuhant és megsemmisült az Örmény Légierő egyik Szuhoj Szu-25UBK típusú kétszemélyes csapásmérő repülőgépe. A személyzet sajnálatos módon életét vesztette a balesetben.

Kiképzőrepülés közben kissé a földnek csapódott és megrongálódott az Francia Légierő egyik Aérospatiale SA 330H Puma SAR típusú helikoptere. A forgószárnyast kamionnal szállították vissza a Solenzara támaszpontra.

A múlt hónapban lezuhant T-38 Talon esetében folyó vizsgálat feltárta, hogy a gép hidraulika rendszerének meghibásodása miatt hajtott végre kényszerleszállást, amikor a baleset bekövetkezett.

Svédország a MQM-178 Firejet típus választotta céldrón gyanánt. A Vidsel lőtéren a Kratos cég termékeire célozhatnak többek között a svéd Gripen-pilóták is éleslövészet közben.

Németország Afganisztánba küldi az Airbus H145M helikoptereket. Eberhard Zorn tábornok döntése értelmében 2021-ben NH90 és H145 helikopterek támogatják majd a NATO-csapatokat.

Kínai FD-2000 légvédelmi rendszert rendszeresített Üzbegisztán. Az állami televízió által bemutatott egység tervezett számáról nem adtak információt.

Hamarosan vízrebocsátják a Riachuelo-osztály első, névadó egységét. A Brazil Haditengerészet által rendelt dízel-elektromos tengeralattjáró a Riachuelo (S40) jelölést viseli és várhatóan 2020-ban áll hadrendbe.

A Frontex a Selex Galileo Falco EVO (MALE) pilóta nélküli gépet választotta Európa tengeri határainak ellenőrzésére. A 20 órát járőrözni képes repülőeszköz EO/IR toronnyal, Leonardo TS ultrakönnyű felderítő radarral, BLOS (Beyond Line Of Sight) műholdas kommunikációs rendszerrel, automatikus azonosító rendszerrel (AIS) és egyéb kommunikációs berendezésekkel kerül leszállításra.