|

HTKA Hírhalom 2018. 24. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

Robert Empedrad altengernagy, a Fülöp-szigateki Haditengerészet parancsnoka megerősítette, hogy további TC-90 repülőgépeket kapnak Japánból a meglévő 5 példány mellé. (Az első gépeket 2017 novemberében állították szolgálatba.) Mindezek mellett még a UH-1H helikopterekhez pótalkatrészeket is kapnak ajándékba.

A korábbi kirgiz elnök, Almazbek Atambajev korrupcióval vádolják az Ugandának bérbe adott katonai helikopterek kapcsán. Két Mi-8MTV szállító és két Mi-24V harci helikopter járt lízingelben az afrikai országban, az ellenérték pedig egy emírségi offshore bankszámlán landolt. A helikoptereket egyébként Oroszország ajándékozta Kirgizisztánnak katonai segélyként.

Szakértői jelentés a CH-53K King Stallion nehéz helikoptert javasolja a US Navy-nak a tengerészgyalogság MH-53E Super Stallionainak leváltására, azaz a szállítóhelikopterek mellett az aknatelepítő variáns is az újgenerációs változaton alapulhat.

CH-53K King Stallion külső teherrel függeszkedik |Fotó: Sikorsky ,

Afganisztánban több irányból is hangot adtak annak, hogy az UH-60 egyszerűen nem jó váltótípusa az orosz Mi-17-esnek. Az orosz forgószárnyas leváltására beszerzett Black Hawkok kisebb kapacitása miatt nem képesek bizonyos terhek elszállítására, vagy ugyanakkora teher A-ból B-be történő eljuttatásához egy Mi-17-es helyett két UH-60 kell. A Pentagon azonban védi a programot, állításuk szerint több területen a Black Hawk lekörözi az orosz típust, például a karbantartási költsége jelentősen kisebb.

Az Israeli Military Industries Systems (IMI Systems) és az Israel Aerospace Industries (IAI) bemutatta a Rampage ballisztikus rakétát, melyet nem silóból indítanak, hanem a hordozó jármű egy F-16 Fighting Falcon, melynek köszönhetően a rakéta jóval kisebb lehet.

A német vezetés zöld utat adott annak a projektnek, melynek keretében az Airbus DS Airborne Solutions GmbH vállalattól bérelnek izraeli Heron TP típusú felderítő drónokat. A szerződés részleteiről nem kerültek nyilvánosságra információk, illetve még a gépek esetleges felfegyverezését egy másik testületnek jóvá kell hagyni.

Több alkalommal is tesztelték az USAF által fejlesztett AgilePod konténert az MQ-9 Reaper fedélzetén. Az eszköz variálható belső tere lehetővé teszi, hogy különböző szenzorokkal szereljék fel a gépet bevetési profiltól függően.

Forrás: USAF ,

Thaiföld vezetése a Bell AH-1F Cobra leváltását tervezi. Weerayuth Intaworn vezérőrnagy elmondta, hogy egy szakértői csapat végiglátogatja szóba jöhető gyártókat az ideális utód kiválasztásához.

A Mail Today értesülései szerint nem kap további 40 darab Szu-30MKI vadászbombázót az Indiai Légierő, a típus alacsony bevethetősége és magas karbantartási költsége miatt.

Ha már India, a hírek szerint a tervezetteknek megfelelően halad a Dassault Rafale EH/DH indiai rendszeresítése, az első gépeket 2019 szeptemberében vehetik át, míg az utolsó példányok 2022 áprilisában érkeznek a szubkontinensre.

Újabb 6 darab T-50IQ-t vehetett át az Iraki Légierő, mely így már 12 példánnyal rendelkezik. A közel-keleti ország 24 darab példányt vásárolt 2013 decemberében.

Forrás: IAF ,

A Lockheed Martin a Eurosatory kiállításon jelentette be, hogy a Katar által vásárolt Dassault Rafale vadászbombázókhoz az amerikai vállalat által gyártott Sniper célmegjelölő konténert választották. A berendezéseket a jövő évtől adják át az arab államnak.

Kitolhatják a USS Nimitz (CVN-68) repülőgép-hordozó szolgálati idejét, legalábbis megkezdték az üzemidő-hosszabbítás lehetőségének és anyagi vonzatainak vizsgálatát. Az 1975-ben szolgálatba állított nukleáris meghajtású hordozót a USS John F. Kennedy (CVN-79) hadrendbe állását követően vonták volna ki 2023-ban, de így megélheti akár az 50. szolgálati évét is a Nimitz-osztály névadó egysége.

Az indonéz védelmi miniszter Ryamizard Ryacudu bejelentette, hogy Indonézia 5 darab új gyártású C-130J Super Hercules vásárlását tervezi. Az üzletről további információkat azonban nem árult el.

A Rostec Armament vezetője Szergej Abramov elmondta, hogy a BMPT-72 Terminator-3 képes lesz drónok megsemmisítésére légelhárító lövedékekkel.

Fotó: Vitaly V. Kuzmin ,

Egy amerikai kormányzati védelmi ipari beszállítót ért hackertámadást követően a kínai állam birtokába juthattak egy tengeralattjáróról indítható, szuperszonikus hajó-elleni rakéta adatai, valamint a US Navy által összegyűjtött, az elektronikai ellentevékenység alapjául szolgáló „digitális könyvtár” is.

A Boeing és a Saab sikeres tesztet hajtott végre a SDB (Small Diameter Bomb) felszíni indítású változatával, mely egy mozgó célpontot talált el 100 kilométeres távolságból.