|

Veszélyben a brazil Gripen-rendelés?

Bár sokáig úgy tűnt, gördülékenyen halad a Brazil Légierő új típusának rendszeresítése, a közelmúltbéli fejleményeknek köszönhetően a Saab AB vezetése aggódik, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljenek féltett titkaik.

Történt ugyanis, hogy a Bombardier-Airbus együttműködést követően a Boeing bejelentette, megteszi a szükséges lépéseket, hogy ő is bővítse típuskínálatát az EMBRAER segítségével. Ezt elsősorban úgy kívánja elérni, hogy tulajdonrészt vásárol a brazil repülőgép-ipari vállalatban, ez azonban komoly hatással lehet más programokra, például a Gripen beszerzésre. Tudniillik a skandináv és dél-amerikai felek által kötött kontraktus komoly technológiai transzfert tartalmaz, emellett az EMBRAER mérnökei részt vesznek a kétüléses Gripen F fejlesztésében. Mindez azt jelenti, hogy nagyon sok információval kell rendelkezniük a gépről.

A Gripen E első repülése Saab AB,

A SAAB AB vélhetően épp emiatt kért találkozót mára a brazil védelmi minisztertől, Raul Jungmanntól: egy komplett delegáció utazott Brazíliába az ügy megoldására. A helyzet kényességét jól szemlélteti, hogy a küldöttséget maga Håkan Buskhe, a cég ügyvezető igazgatója vezeti. A hírek szerint akár a szerződés felmondása is napirendre kerülhet, amennyiben a skandináv fél úgy ítéli meg, hogy a brazil partner nem képes biztosítani az ipari know-how biztonságát.

A brazil kamuflázzsal ,

Brazília 2013 decemberében jelentette be, hogy a Saab JAS-39E/F Gripen NG nyerte az F-X2 tendert, mely keretében a Dassault Mirage 2000C leváltására 36 darab korszerű vadászbombázót terveztek beszerezni. Az 5.8 milliárd dolláros kontraktust októberben meg is kötötték, melynek értelmében 28 darab JAS-39E és 8 darab JAS-39F kerül beszerzésre, ezekből legalább 15 példány a dél-amerikai országban kerül összeszerelésre, emellett a sárkányszerkezet elemeinek 80 százaléka is Brazíliában készül majd. Hosszabb távra szó volt akár 100-nál is több példány beszerzéséről, de egyelőre nincs rá fedezet.

Fórum hozzászólások

  • ms07
    Mennyire régi hír, hogy a svájci tenderről kizárták a Gripent? Miért? (mostani AS-ben volt rövidhír)
    Csak olyan gép indulhat, ami már rendszerben áll. A Gripen E/F nem ilyen. A svéd nyilatkozat szerint akkora a különbség a C/D és az E/F között, hogy az előbbi teszteredményei nem lennének relevánsak az utóbbi teljesítményére, ezért nem indulnak.
  • ms07
    Mennyire régi hír, hogy a svájci tenderről kizárták a Gripent? Miért? (mostani AS-ben volt rövidhír)
    2019 június közepe.
  • Igen, komoly és a nagylátószög is kiemeli az új futómű "sutaságát", de ez a gép valójában a szebb. Ugyanis itt az együléses sárkány hossza a mostani kétülésesekével azonos. Ha nem így lenne, a valamivel nagyobbra nőtt új fesztáv miatt sokat terebélyesedett volna a gép. Így viszont arányaiban a kabin ment össze, amitől talán kecsesebb lett a gép.
    Már ha nincsenek kinn a futói :)
  • Allesmor Obranna
    Igen, komoly és a nagylátószög is kiemeli az új futómű "sutaságát", de ez a gép valójában a szebb. Ugyanis itt az együléses sárkány hossza a mostani kétülésesekével azonos. Ha nem így lenne, a valamivel nagyobbra nőtt új fesztáv miatt sokat terebélyesedett volna a gép. Így viszont arányaiban a kabin ment össze, amitől talán kecsesebb lett a gép.
    Már ha nincsenek kinn a futói :)

    Én az orr tetajére szerelt szenzor kinézetére gondoltam...
  • Terminator
    Én az orr tetajére szerelt szenzor kinézetére gondoltam...
    Az első felszálláskor még nem volt rajta és a maketteken sem így nézett ki.
  • Terminator
    Az első felszálláskor még nem volt rajta és a maketteken sem így nézett ki.
    Pedig még a HTKA is beszámolt róla hogy lesz a Gripen E-n IRST és már javában tesztelik.
    Szerintem ez a Skyward G IRST legalább olyan fontos szenzor mint a radar.
    A Svédek már megrendelték saját gépeikre és várhatóan a Brazilok is így tesznek.
    [​IMG]
  • rudi
    Pedig még a HTKA is beszámolt róla hogy lesz a Gripen E-n IRST és már javában tesztelik.
    Szerintem ez a Skyward G IRST legalább olyan fontos szenzor mint a radar.
    A Svédek már megrendelték saját gépeikre és várhatóan a Brazilok is így tesznek.
    [​IMG]
    Csak én azt gondoltam, hogy ha nem utólag lesz felszerelve, hanem szériatartozék lesz, akkor valahogy szebben lesz megoldva.

    [​IMG]

    [​IMG]
  • Legyen meg itt is:

    https://saabgroup.com/media/news-pr...razilian-gripen-e-completes-its-first-flight/

    "The first Saab Gripen E for Brazilian Air Force flew today. Saab's test pilot Richard Ljunberg piloted the jet during a flight from Linkoping that lasted 65 minutes. Serialled 39-6001, the jet will have the FAB tail no, 4100. Its the fourth Gripen E to fly."

    [​IMG]




    (Nem értem, hogy egy ilyen fontos eseményről hogy sikerült ilyen rossz videót csinálni a gyártónak.)
  • Terminator
    (Nem értem, hogy egy ilyen fontos eseményről hogy sikerült ilyen rossz videót csinálni a gyártónak.)
    Ez a kínai módi, szép fokozatosan lessz jó minőség :)
  • Meg magyar nyelven is:
    2019. augusztus 26-án teljesítette szűzfelszállását az első, Brazília részére készülő Gripen E, mely 65 percet töltött a levegőben a repülés során. Az új Gripen a svédországi Linköping repülőteréről emelkedett a levegőbe.

    2019. augusztus 26-án teljesítette szűzfelszállását az első, Brazília részére készülő Gripen E, mely 65 percet töltött a levegőben a repülés során. Az új Gripen a svédországi Linköping repülőteréről emelkedett a levegőbe.

    A mérföldkövet jelentő első repülést Richard Ljungberg tesztpilóta teljesítette: különböző magasságokban és sebességek mellett ellenőrizték a Gripen irányíthatóságát, aerodinamikai jellemzőit, a fedélzeti berendezések és rendszerek működését. A 39-6001 jelzésű repülőgép az első olyan Gripen, mely már az új felszereltségű kabinnal repül (pl.szélesebb képernyők, új HUD). Már a Brazil Légierő színeiben repülő Gripen E szűzfelszállását követően csatlakozik a tesztprogramhoz, a harcászati rendszer és a különböző szenzorok tesztelésében segédkezik majd. A gyártó Saab azt is bejelentette, hogy ezt megelőzően már három Gripen E tesztpéldány repült.

    Brazília már hadrendből kivont Dassault Mirage 2000-esei, továbbá még aktív Northrop F-5-ösei és Alenia/Embraer A-1M-jei leváltására 2013 decemberében válaszotta ki a Saab Gripen E/F típusát. Az 5,8 milliárd dolláros szerződés értelmében 28 JAS-39E és 8 JAS-39F változat kerül a Brazil Légierő flottájába, a gépek leszállítása várhatóan 2024-ig befejeződik. A típusátképzésen résztvevő első két brazil pilóta 2015 januárjában teljesítette szólórepülését a Gripennel a svédországi Satenas-ban.
    https://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/video-repult-az-elso-brazil-gripen-e
  • Terminator
    Mi van a képen pirossal bekeretezve? A beömlő alattit sem ismerem fel.
    Mit lehet tudni a kép történetéről?
    pl. hogy milyen gépről (Svéd, Thai, d.afrikai ?) készült és mikor?
  • rudi
    Mit lehet tudni a kép történetéről?
    pl. hogy milyen gépről (Svéd, Thai, d.afrikai ?) készült és mikor?
    Viszonylag régi kép, 2015-16-os cikkekben lehet látni, a fegyver kisztásos grafikonok szerint valami ECM pod lehetett

Ugrás a fórum topichoz