|

HTKA Hírhalom 2017. 42. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

Ha az Amerikai Légierő a B-52-esei újrahajtóművezése mellett dönt, a Rolls-Royce azonnal kész ajánlatot tenni. A nagy-britanniai központú vállalat a BR725-et kínálja a bombázókhoz, illetve annak militarizált változatát. Utóbbit F130-as jelzéssel lehet felkutatni, és már bizonyított a Bombardier E-11A harctéri kommunikációért felelős típusban, valamint a VIP személyek szállítását végző C-37A jelölésű átalakított Gulfstream V-ösben. A polgári piacról átemelt sugárhajtómű 8 példánya biztosítaná egy-egy B-52H tolóerejét, miután az USAF úgy tervezi, hogy újrahajtóművezés esetén is maradnak a 8 erőforrásos kialakításnál. Megrendelés esetén a Rolls-Royce egy új összeszerelő üzemet állítana fel Indianapolisban.


A Raytheon bemutatta  a Stinger légvédelmi rakétaindítóval felszerelt Stryker harcjárművet. Az Amerikai Hadsereg sürgős szükségét jelezte földi csapatok mobil légvédelmének erősítésére, ezért a gyártó a csapatszállító verzió tetejére építette a forgatható állványra helyezett indító berendezést. A hadsereg szeptemberben tesztelte a berendezést az új-mexikói White Sands lőtéren, teljes elégedetséggel.

Forrás: Raytheon Company ,


Túlfutott a kifutón a Perui Haditengerészet egyik An-32B szállítógépe. A pilóták a mazamari Manuel Prado Ugarteche repülőtér betonjára tették le a gépet, azonban nem sikerült a pálya vége előtt megállni. Az An-32-es keresztülfutott egy úton, majd egy épületnek ütközve állt meg. A gép orra és jobb oldali légcsavarja komolyabb sérülést szenvedett. A fedélzetén 40-50 katonát szállított, szerencsére senki sem sérült meg komolyabban.


Hat F-22A érkezett meg Angliába, a RAF Lakenheath légibázisra október 8-án. A Raptorok a Langley légibázis 1. vadász ezredének állományába tartoznak, és gyakorlazotás céljából települtek át az öreg kontinensre. Több légibázist is megjárnak majd, 2 gép már át is repült a németországi Spangdahlem légibázisra.

„Ragadozó” az öreg kontinensen | Fotó: U.S. Air Force photo/ Tech. Sgt. Matthew Plew ,


26 AIM-120C-7 beszerzésével bővíti levegő-levegő fegyverkészletét Hollandia. A Védelmi Biztonsági Együtműködési Ügynökség jelentése szerint az éles rakéták mellé 20 gyakorló CATM-120C-7-es is érkezik, a szokásos kiszolgáló eszközök, tároló konténerek, pótalkatrészek, valamint a kiképzés mellé, mindezekért 53 millió zöldhasút pengetnek ki.


A bolgár kormány kérésére Olaszország két héttel meghosszabbíttotta Typhoon vadászbombázói kiküldetését. Az itáliai Eurofighterek 110 fős személyi állomány kíséretében július 7-én érkeztek meg a Fekete-tenger partjára, és az extra két hét miatt csak tegnap hagyhatták el az országot, ahol a NATO Air Policing keretében őrjáratoztak a Fekete-tenger felett.


Átélhettte a vadászpilóta lét egy szeletét a görög miniszterelnök. Alexis Tsipras október 12-én látogatta meg a Larisa légibázison állomásozó 110. ezredet, akik egy F-16D hátsó ülésében elvitték egy feltehetően élvezetes”sétarepülésre”.


Elárverezésre kerülhet a Lybian Arab Air Cargo egyik An-124-ese. Az óriás szállítógép 2010 óta Kijevben áll, a polgárháború miatt nem repülték vissza otthonába. Mivel Líbia 1,2 millió dolláros adóssággal tartozik a gép bérlése miatt az Antonovnak, így ha ezt nem sikerült kifizetniük határidőre, a vállalat áruba bocsájtja az „égi bálnát”.

A Lybian Arab Air Cargo An-124-100-asa | Forrás: commons.wikimedia.org ,


Október 9-én megérkezett Libanonba a két, az USA-tól ajándékba kapott A-29 Super Tucano. Összesen 6 példányt kapnak a típusból.

Első két libanoni színeket viselő Super Tucano | Forrás: Lebanese Armed Forces ,


Izrael bafagyasztotta a V-22 Osprey vásárlását. Még 2013-ban döntöttek 6 konvertiplán beszerzése mellett, melyekkel a kiöregedő CH-53-asokat szeretnék leváltani 2025 körül. Utóbbiak közül néhány már több mint 10 000 órát töltött a levegőben, így megérettek a cserére. A kiértékelés során azonban arra jutottak, hogy az Osprey nem képes néhány feladat teljesítésére, amelyre a Sikorsky öreg igáslovait használják, így visszalépnek a vásárlástól, és más megoldás után néznek. Potenciális jelöltek a Boeing CH-74F Chinook, valamint a már Lockheed Martin alá tartozó Sikorsky gyár CH-53K King Stalionja.


Kényszerleszállást hajtott végre az Afgán Légierő egy Cessna 200B Grand Caravan szállítógépe. Az ország középső, Daykundi tartományának új kormányzóját szállították Nili repterére, majd utána egyből útra indultak. Nem sokkal a felszállás után a személyzet visszafordította a gépet és kényszerleszállást hajtott végre, technikai okok miatt. A gép túlfutott, az orrfutója berogyott, és a légcsavar komolyan károsodott.


100 kilogrammos törmelék darabok is elérhetik a földet a kínai Tiangong-1 űrállomás lezuhanó roncsai közül. A 2011-ben felbocsátott 8,5 tonnás repülőeszközt laboratóriumként használták, emberi, és ember nélküli küldetéseket is hajtottak végre a segítségével. 2016-ban azonban elvesztették felette az ellenőrzést, most pedig kínai hatóságok bejelentették, hogy mostantól következő áprilisig bármikor felgyorsulhat a magasságvesztése, és visszazuhanhat a felszínre. Azt nem lehet megállapítani egyelőre, hogy hol érnek majd földet, esetleg vizet a szétszakadó darabjai.


Hajtóműtűz miatt kényszerleszállást hajtott végre október 11-én este a U.S. Marine Corps egyik CH-53E típusú szállítóhelikoptere Okinaván. A sikeres leszállást követően a gép teljesen kiégett.


A laza internetes védelem miatt sikerült hackereknek információt lopniuk egy ausztrál védelmi ipari vállalattól. Az megszerzett dokumentukom között a C-130 Herculesről, JDAM GPS irányítású bombákról, sőt, az F-35-ösről is találhatók adatok. A rendszerbe való bejutáshoz csupán egy egyszerű jelszót kellett feltörniük a hackereknek.