|

Hajó elleni rakéta nélkül marad a Royal Navy 2030 környékéig?

Nevetséges helyzetbe kerülhet a Royal Navy a Harpoon (Block 1C) robotrepülőgépeinek 2018-ban tervezett kivonását követően: a jelen állás szerint a felszíni hadihajóik 2018-2020 között semmiféle hajó elleni rakétafegyverzettel nem fognak rendelkezni, utána is csak helikopterről indítható megoldásban gondolkodhatnak még egy jópár évig. Ha az aktuális, borús jövőt jósló hírek végül úgy realizálódnak, ahogy most tűnik, akkor még az is előfordulhat, hogy a Harpoon utódjára 2030 környékéig is várniuk kell. Bár ez hatalmas blamázs lenne, várhatóan valami átmeneti megoldás születik majd azért.

Harpoon indítása

Harpoon indítás az egyik Type 23 osztályú fregatt, az HMS Montrose fedélzetéről. PO(Phot) Wheelie A’barrow/MOD,

A Harpoont jelen állás szerint leginkább egy közös angol-francia fejlesztésű robotrepülőgéppel váltanák, melynek fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatáról tavaly írtak alá megállapodást a felek. A FC/ASW (future cruise/anti-ship weapon) néven futó program alatt elvileg az MBDA által már egy ideje fejlesztett Perseusról van szó, mely a két haderő haditengerészete és légiereje által alkalmazott Harpoon és Exocet rakéták, valamit Storm Shadow és SCALP robotrepülőgépek utódtípusa lehetne 2030 környékétől.

Az angoloknak persze valamit kezdeniük kell addig: vagy csak a tengeralattjáróikra és helikopterről indítható hajó elleni fegyverzetre támaszkodnak, vagy kitalálnak valami megoldást az elkövetkező bő 1 évtizedre. Ezzel kapcsolatos háttérmunkák zajlanak is, lévén a védelmi minisztériumon belül a beszerzésekkel kapcsolatos ügyekért is felelős Harriett Baldwin korábban úgy nyilatkozott, hogy a Royal Navy és a védelmi minisztérium közösen vizsgálja a feladatok ellátáshoz szükséges képességek fenntartásának módjait – így a Harpoon utódlásának kérdését is.

A Type 23 osztályú HMS IRON DUKE (F234) Harpoon-rakétát indít | Fotó: Royal Navy ,

Sajtóanyagok alapján a haditengerészet ugyanakkor továbbra sincs megelégedve a helyzettel, ami persze érhető. Több korábban magas pozíciót betöltött haditengerészeti tiszt álláspontja az, hogy a kormány felelőtlenül viselkedik és ez az egész ékes bizonyítéka annak, hogy az angol hadihajók napjainkban leginkább kirakati kellékek, mintsem harcba küldhető gépezetek.

A Harpoon témát komplikálja, hogy a helikopterről indítható Sea Skua rakéták elköszöntek idén tavasszal, bár a típus helyére legalább érkezik 2 rakéta is: a kis célpontok ellen bevethető, késésben lévő Martlet és a nagyobb célpontok ellen szánt, első alkalommal idén júniusban indított Sea Venom. Ezen rakéták kezdeti hadrafoghatósága azonban várhatóan csak 2020 őszére lesz meg.

MBDA látványterv Sea Venom rakétával felfegyverzett AW159 helikopterről. A Royal Navy-nél ezen forgószárnyas lesz a hordozóplatform. ,