|

HTKA Hírhalom 2017. 28. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét elején egy csokorba fűzve.

A Royal Air Force 207. századát választották a feladatra, hogy a jövőben ők képezzék a brit F-35B pilótákat. A bejelentésre júlis 5-én került sor, amikor a légierő vezérkari főnöke, Sir Stephen Hillier tábornagy, valamint a haditengerészet parancsnoka, Sir Philip Jones admirális a RAF Marham légibázisára látogattak, ahol már javában folynak a készületek az 5. generációs vadászbombázók következő nyári megérkezésére. 250 millió fontot, azaz körülbelül 322 millió dollárt költöttek a bázis felújítására és átalakítására, hogy teljesen készen álljon a vadonatúj gépek fogadására. A 207-esek utoljára 2012-ben számítottak aktív századnak, akkor a RAF Linton-on-Ouse légibázisáról üzemeltették a Short Tucano típust.


Sor került a francia-brit közös fejlesztésű Sea Venom első indítására. A hajók elleni rakétát június 21-én próbálták ki először, egy tesztelésre kialakított Dauphin helikopterről indítva. A 110 kg-os fegyver hatótávolsága 20 kilométer, a briteknél a Sea Skua, míg a franciáknál a AS15TT hajók elleni rakéta leváltására szánják.

A „Tengeri méreg” első indítása | Forrás: alert5.com ,



Pár napja volt szó nyugati szomszédaink elégedetlenségéről a 10 évvel ezelőtti Eurofighter Typhoon beszerzés kapcsán. Az osztrák kormány azóta jelezte, hogy 2020 végére kivonná a 15 példányos flottát a szolgálatból, és másik típust lízinlegne a légtérvédelmi feladatok ellátására. A Rauters forrásai szerint az osztrák védelmi minisztérium már több országgal, légierővel és gyártóval is kapcsolatba lépett.


Eurofighter Typhoonok érkeztek Olaszországból Bulgáriába július 7-én. A kacsaszárnyúak októberig segítik a bolgár MiG-29-eseket a légtérvédelmi feladataik ellátásában.


MQ-4C Tritonhoz használt hangárt építtet az Amerikai Haditengerészet az Egyesült Arab Emirátusokban, az Al-Dhafra légibázison. A beruházás 18 millió dollárt emészt fel a költségvetésükből, a hangár mellett egy kommunikációs tornyot, valamint vészgenerátort is létesítenek.


Ismét Tu-95MS bombázók támadták az Iszlám Állam állásait Szíriában. A „Medvék” az Engels légibázisról szálltak fel július 5-én, majd több mint 1000 kilométeres távolságból indították a H-101-es robotrepülőgépeket.


33 millió dollárért rendelt 10 Ansat-U kiképzőhelikoptert az orosz védelmi minisztérium a kazanyi  gyártól.

Fotó: Vitaly V. Kuzmin ,


Újabb 4 AW159-es kezdte meg a szolgálatot a Dél-koreai Haditengerészet kötelékében. A forgószárnyasokat még decemberben szállította le az AgustaWestland.


Az ausztrál kormány egy 443 millió dolláros fejlesztési programot hagyott jóvá, melyből a RAAF E-7A Wedgetail gépek modernizálását finanszírozzák. A sajtónyilatkozat szerint a légtérirányítók modernebb érzékelőket, adatátviteli, kommunikációs és titkorító rendszereket kapnak. A 6 példány átalakításával 2022 közepére kell elkészülniük, a fejlesztés 165 magas képzettségű szakembernek biztosít munkát országszerte.


A Colorado Engineering kapta a lehetőséget, hogy az F-35 Block 4-es APG-81-es radarjának grafikus vezérlőegységét kifejlessze. A megrendelés értéke 3 millió dollár.

Az APG-81 több mint ezer önálló adó-vevő egységből álló radarantennája | Forrás: commons.wikimedia.org ,


Állami tulajdon megrongálásával és hamis nyilatkozattal vádolják az Amerikai Hadsereg 173. dandárának egyik őrmesterét. Tavaly április 11-én egy hadgyakorlat keretein belül Humveeket dobtak ejtőernyővel C-130-asokból. 3 terepjárót azonban nem rögzítettek megfelelően, így kicsúsztak az ejtőernyő hámjából, és a földre zuhanva összetörtek.


Megérkezett az Amerikai Haditengerészet NAS Patuxent River bázisára az első CH-53K. A forgószárnyas a Sikorsky floridai, West Palm Beach-i repülési központjából települt át Marylandbe június 30-án. A következő 12 hónapban további 6 példány követi példáját. A helikopterek üzemeltetését közösen végzi a U.S. Navy HX-21-es tesztelő és kiértékelő százada, a NAVAIR valamint a Sikorsky pilótái, mérnökei és karbantartói.

CH-53K King Stallion külső teherrel függeszkedik |Fotó: Sikorsky ,