|

Az osztrákok többsége lemondana a Eurofighterekről

Az osztrákok többsége lemondana a vitatott módon beszerzett Eurofighter harci repülőgépekről, illetve más típusra cserélné őket – derül ki az Österreich című lapban közölt felmérésből.

Jelenleg azzal kapcsolatban zajlik a nyomozás, hogy a repülőgépek vásárlásakor Ausztriát megtévesztették-e az árral kapcsolatban. Az osztrák védelmi miniszter még februárban jelentette be, hogy az osztrák kormány feljelentést tesz ez ügyben az Airbus repülőgépgyártó vállalat ellen. A szerződéskötés és a kifizetések ellenőrzésére létrehoztak egy vizsgálóbizottságot is, amely eddig 14 személyt, köztük számos korábbi vezető politikust idézett be. A következő napokban a bizottság maratoni üléseket tart és meghallgat hat tanút, köztük Martin Bartensteint, aki 2000 és 2008 között gazdasági miniszter volt.

A jövő hét közepén tartandó utolsó ülésnapok egyikén Reinhold Mitterlehner korábbi alkancellárt, egykori gazdasági minisztert is kikérdezik. A június végén készült felmérés szerint az osztrákok 43 százaléka lemondana a Eurofighter gépekről, 29 százalék pedig eladná őket és más modell mellett döntene. A válaszadók 13 százaléka viszont továbbra is ezeket használná. Hans Peter Doskozil védelmi miniszter várhatóan a héten dönt arról, hogy a jövőben – esetlegesen a Eurofighterek helyett – miképpen fogják megoldani az osztrák légtér védelmét. Korábban a miniszter azt közölte, hogy ezen típusú gépek fenntartása igencsak költséges, a légteret nem tudják kizárólag ezekkel felügyelni. Az Österreich információi szerint a Eurofighter már a múlté, a jövőben egy költséghatékonyabb rendszerrel fogják a kérdést megoldani. Kiegészítőleg Saab 105-ös gépeket vetettek be, azonban ezeket 2020-ig ki kell selejtezni. A vadászgépek beszerzése már a kezdetektől heves politikai vihart kavart Ausztriában.

2007-ben az osztrák kormány és a Eurofighter konzorcium abban állapodott meg, hogy Ausztria az eredeti szerződésben rögzített 18 vadászgép helyett csak 15-öt vásárol. Azonban számos alkalommal felmerültek olyan vádak, hogy nem volt minden szabályos a vadászrepülőgépek beszerzésekor, és többször felmerült korrupció, pénzmosás és hűtlen kezelés gyanúja is. Ausztriában, Németországban és Svájcban is házkutatásokat tartottak a kapcsolódó üzleteket vizsgálva.

Hans Peter Doskozil védelmi miniszter korábbi bejelentése szerint az osztrák kormánynak egyértelmű bizonyítéka van arra, hogy a vadászgépek eladásakor az Airbus vállalat Ausztriát szándékosan félrevezette, hiszen a tényleges vételár, a szállítókapacitás és a felszereltség ismeretében nem döntöttek volna a gépek megvásárlása mellett, hanem a kedvezőbb áron kínált Gripeneket választották volna a Saabtól. A szakértők szerint az ebből fakadó kár elérheti az 1,1 milliárd eurót. Ausztria 183 millió és 1,1 milliárd euró közötti kártérítést követel.

Forrás: honvedelem.hu / MTI

Fórum hozzászólások

  • Ratamahata
    Már ott tartunk hogy Eurofightert váltanak le Eurofigeterre??? Kidobják az első szériát vagy mi?? Upgradre semmi lehetőség??
    5+ éves hír, hogy a RAF is a Tr1 változatú gépeket kevesebb, mint 20 év szolgálat után leállítja és nem korszerűsíti Tr3 azokat, hogy a gyártósornak legyen munkája...
    Itt tart ma Európa...
  • molnibalage
    5+ éves hír, hogy a RAF is a Tr1 változatú gépeket kevesebb, mint 20 év szolgálat után leállítja és nem korszerűsíti Tr3 azokat, hogy a gyártósornak legyen munkája...
    Itt tart ma Európa...
    Igazából ez a legdrágább dolog amit el tudsz képzelni.Kivonsz alig 20 éves gépeket,hogy olya újat vegyél helyette amilyet azokból a 20 évesekből is tudnál csinálni(modernizálással)töredék áron.

    Jól látszik,hogy pénz van szarásig,no meg hülyeség is...

    Ugyanaz a téma mint a németeknél, hogy Golf5 ösöket adnak le bontóba, mert annyi támogatást kapnak érte hogy megéri zsír ujra cserélni.... csak ”follyon a termelés és zakatoljon a gyár....” kökemény szarban vagyunk a fogyasztáskényszer miatt és nincs belöée kiut.... azaz van de az nagyon fog fájni..... ezt toljuk magunk elött de lassan a nyakunkba folyik a kaka....
  • zsolti
    Britek is pont azt csinálják, hogy Trench 1 megy a levesbe, illetve akinek tudják megpróbálják elsózni.
    Adják Ukrajnának! :D

    molnibalage
    5+ éves hír, hogy a RAF is a Tr1 változatú gépeket kevesebb, mint 20 év szolgálat után leállítja és nem korszerűsíti Tr3 azokat, hogy a gyártósornak legyen munkája...
    Itt tart ma Európa...
    Nekem az rémlik, hogy valamilyen szerkezeti tényállás miatt nem érni még teljes egészében átépíteni Tranche 3-as szabványra a gépeket.
  • borisz
    Adják Ukrajnának! :D

    Nekem az rémlik, hogy valamilyen szerkezeti tényállás miatt nem érni még teljes egészében átépíteni Tranche 3-as szabványra a gépeket.
    Az ettől független, a németeknél valami ellenőrzés hozott ki durva kivitelezési hibát asszem 2015 táján, hogy egyes gépeknél az élettartam 3 ezer órára zuhant volna. Rég volt, de valami ilyesmi. A mostani F-35B hír erre hajaz.
    Ratamahata
    Ugyanaz a téma mint a németeknél, hogy Golf5 ösöket adnak le bontóba, mert annyi támogatást kapnak érte hogy megéri zsír ujra cserélni.... csak ”follyon a termelés és zakatoljon a gyár....” kökemény szarban vagyunk a fogyasztáskényszer miatt és nincs belöée kiut.... azaz van de az nagyon fog fájni..... ezt toljuk magunk elött de lassan a nyakunkba folyik a kaka....
    Azért az analógia nem egészen áll.

    fip7
    ghostface

    Az első szériák csak légvédelmi feladatokra jók.
    https://en.wikipedia.org/wiki/Eurofighter_Typhoon_variants

    E mellet úgy tudom, hogy valamilyen gyártási hibával is rendelkeznek, amely negatívan befolyásolja az élettartalmukat.
    Az új gyártású gépeknél ezek nem állnak fenn.
    Meg buta bombázni még talán. Tehát amolyan F-15C.
  • gacsat
    Most ugyanez lessz az F-35össel. Az elsőket hamarosan kivonják, mert az élettartamuk mindössze 2000 óra.
    Hol írnak erről? Nagyon lemaradhattam valamiről.
  • Airbus delivers first upgraded Tranche 1 Eurofighter to Spanish Air Force

    Getafe, 25 February 2019 – Airbus has delivered the first upgraded Tranche 1 Eurofighter to the Spanish Air Force. The upgrade was carried out at Airbus facilities in Getafe and involved the introduction of hardware modifications which support the Operational Flight Program 02 (OFP-02) developed by the Armament and Experimental Logistics Centre (CLAEX). The upgrade developed by Airbus includes modifications that integrate Tranche 2 and Tranche 3 equipment on the aircraft, not least a Computer Symbol Generator, Digital Video and Voice Recorder, Laser Designator POD and Maintenance Data Panel.

    This first single-seat Eurofighter (serial number SS003), to be followed by a second two-seat aircraft currently undergoing the upgrade, will be used initially by CLAEX as a test aircraft for the qualification of these new capabilities that will be implemented on the Air Force’s fleet of 15 Tranche 1 Eurofighters.
  • dudi
    Igazából ez a legdrágább dolog amit el tudsz képzelni.Kivonsz alig 20 éves gépeket,hogy olya újat vegyél helyette amilyet azokból a 20 évesekből is tudnál csinálni(modernizálással)töredék áron.

    Jól látszik,hogy pénz van szarásig,no meg hülyeség is...
    Egy új gép jobb, mint egy húsz éves.
  • Ratamahata
    Ugyanaz a téma mint a németeknél, hogy Golf5 ösöket adnak le bontóba, mert annyi támogatást kapnak érte hogy megéri zsír ujra cserélni.... csak ”follyon a termelés és zakatoljon a gyár....” kökemény szarban vagyunk a fogyasztáskényszer miatt és nincs belöée kiut.... azaz van de az nagyon fog fájni..... ezt toljuk magunk elött de lassan a nyakunkba folyik a kaka....
    Nekem nem. Nincs tartozásom, bankkal nem állok szóba, a 30 éves mercim lessz még 60 is, és nem is dolgozom, mert nincs miért. Mindenem van ami kell, és ami nincs, az nem is kell. A nejem meg gyógyszergyárban dolgozik. Fix kereslet.

    .
    .
    És a kinai topic óta ismert, hogy van egy Moszkvicsod is.... :)
  • Capslock27
    .
    .
    És a kinai topic óta ismert, hogy van egy Moszkvicsod is.... :)
    Van. Egy harminc éves Mercédesszel járok.
  • gacsat
    Van. Egy harminc éves Mercédesszel járok.
    Te, abban vezérlést, szilenteket, társait milyen sűrűn kell cserélni?
  • borisz
    Te, abban vezérlést, szilenteket, társait milyen sűrűn kell cserélni?
    Vezérlést soha, szilent, féktárcsa úgy tíz évente

Ugrás a fórum topichoz