|

Lencsevégen a legújabb kínai stratégiai bombázó

Minden bizonnyal keveseket érint váratlanul az a hír, hogy a Kína folyamatosan fejleszti és bővíti stratégiai bombázó-flottáját. Talán még az sem meglepő a többség számára, hogy a munkálatok alapján még mindig az a H-6 jelenti, amit az 1950-es években kifejlesztett Tu-16 alapján hoztak létre annak idején Kínában. A több mint 60 éves konstrukció legutóbbi, erőteljesen modernizált változatát, a H-6K-t 2009-ben láthattuk először – most pedig ennek egy újabb, specializált verzióját kapták lencsevégre szemfüles spotterek.

Az első kép a Xian H-6N-ről – jól látható a légi-utántöltő csonk ,

A Xian H-6N névvel fémjelzett bombázóról ugyan még csak egy erősen elmosódott kép került fel a világhálóra, de ennyi bőven elég ahhoz, hogy beszéljünk róla. A legújabb Badger-klón ugyanis kifejezetten haditengerészeti feladatokra készült, mégpedig az ellenséges hadihajók pusztítására – és ezalatt leginkább a repülőgép-hordozókat kell érteni. A H-6N ugyanis képes a törzse alatt egy DF-21D Dong-Feng (CSS-5) hajók elleni ballisztikus rakétát hordozni és onnan útjára indítani.

A H-6N alapját képező H-6K ,

Annak érdekében, hogy a nagy tömegű és légellenállású fegyver hordozása mellett is biztosított legyen a kellő hatótávolság és őrjáratozási idő, a H-6N-t ellátták légi-utántöltő csonkkal is. Ezt mereven építették be az orr-részbe, így könnyen azonosítható róla a repülőgép. A H-6N tehát igen komoly stratégiai ütőkártyája lesz Pekingnek, ha már nagyobb mennyiségben rendelkezésre áll. Természetesen ez még időbe telik, hiszen az átalakítások miatt hosszú berepülési program vár a típusra, rendszerbe állítása így néhány év múltán lesz csak esedékes.

Fórum hozzászólások

  • weasel007
    Még szerény is :)
    Pont annyira vagyok hatékony, mint amennyire a radar az akusztikus repülőgép erzekelessel szemben. Emiatt nem kell szerénynek lennem.:p:D
  • molnibalage
    Már megint ezzel az ökörséggel jössz...? Konkrétan senki nem foglalkozik ezzel a marhasággal, mert levezettem, hogy szarra sem jó egy ilyen hálózat. Akkor újra, nehogy valaki komolyan vegye.
    • A 8-10 km magasan repülő gépek hangja olyan gyenge, hogy gyakorlatilag nem hallani őket akkor sem, ha feletted repülnek át.
    • Mivel a harcászati gépek jellemző sebessége 800 km/h+, de jellemzően 1000 km/h+ harci zónában ezért a hang olyan kevéssel érkezik a cél előtt, hogy kb. a mikrofon semmit nem jelezne előre. Tehát pl. egy magyar-román határon levő mikrofon akkor jelezne bármit, ha éppen átrepülnek felette. Vagy akkor sem. Ezzel szemben egy radar akár több száz km mélyen is belát a román légtérben.
    • Szeles időben a szélzaj önmagában elnyom kb. mindent. Eső dettó.
    • Hóeséskor megkéred majd, hogy ne essen a mikrofontra a hó? Ki fogja takarítani? Villamos fűtést kap mind a sokszáz szar? Mind elkerítve lesz, hogy ne tegyék tönkre őket...?
    • Már a II. vh alatt sem foglalkoztak hanglokátorokkal, mert a 40-es évekbeli lokátorok is hülyére pofozták azt a technológiát.
    • Azzal meg ne gyere, hogy ma máshol tart az akusztika, mert közben a radarok is hálózatban vannak, mobilok is lehetnek és orbitális távolságokon is észlelik a nem stealth célokat. Egy kis Sentinel méretű radar 75 km-ről észlel nagyjából egy nem csökkentett észlelhetőségű célpontot.
    Nem értem, hogy miért mániád rendszeresen telibe szarni a fizikát és a műszaki lehetőségeket illetve a célszerűséget. Semmire nem jó egy ilyen hálózat. Eleve szar az észlelhetősége, a saját határaidon túl semmit sem tudna előre jelezni, ha tengerrel vagy határos akkor meg végképp. Egész egyszerűen nem gondolkodsz. Fejedbe veszel egy képtelenséget és körömszakadtáig ragaszkodsz hozzá.
    Hogy a hanglokátor felesleges, az biztos.
    De a második világháborúban használták:
    https://de.wikipedia.org/wiki/Richt...74-7757-09,_Flakhelferinnen_am_Horchgerät.jpg
    https://24.hu/elet-stilus/2015/12/14/szaz-eve-meg-a-haborus-lokatorok-is-sokkal-furcsabbak-voltak/
  • A II. VH.-ban a figyelőörsök kiépítése általában kényszer volt. Mire teljesen kiépültek volna már teljesen elavultá váltak. Mo.-on a VH. alatt a lokátor fejlesztés nemzetközileg elismert volt, de az 50-es évek elejére teljesen leállította a Szu., pedig sokkal jobbak voltak, mint az övéké, amik az amcsi licensz továbbfejlesztései voltak többé-kevésbé.
  • Mivel volt róla szó hogy idén fog repülni először egy ünnepségen a lopakodó bombázó így én arra gondolok hogy lehet Október 1-re lesz bemutatva amire most készülnek
  • In October 2018, Chinese media announced that the People’s Liberation Army Air Force (PLAAF) would publicly unveil its new H-20 stealth bomber during a parade celebrating the air arm’s seventieth anniversary in 2019.
  • arbalest
    Egészen hihetetlen, hogy hány bőrt lehúznak erről az öreg bombázóról!

    A szükség nagy úr ! És a H-20-as még mindig sehol :(
  • Roni
    A szükség nagy úr ! És a H-20-as még mindig sehol :(
    Ugyanaz, mint az orosz fegyverekkel. Ott vannak azok még attól, hogy nem mutatják őket. Valószínűleg a H-20 is minimum épül már, vagy korai berepülés alatt állhat. Az viszont biztos, hogy abban zseniálisak a kínaiak, hogy több-kevesebb modern köntös mögött értékelhető, akár komoly harcérték mellett használjanak ki 200 %-ig régi, de jól bevált, időt álló konstrukciókat.
  • arbalest
    Vegyes fegyverzettel. Egészen hihetetlen, hogy hány bőrt lehúznak erről az öreg bombázóról!

    [​IMG]
    Pont, mint a B-52. Egy korszerű hajtóművel minketto kurepulne a vilagbol. A fennalo b52h leszállás nélküli világrekordját ugy megdöntene, hogy ihaj. Ha lesz valaha athajtomvezett gép remelem lerepulik.
  • molnibalage
    Pont, mint a B-52. Egy korszerű hajtóművel minketto kurepulne a vilagbol. A fennalo b52h leszállás nélküli világrekordját ugy megdöntene, hogy ihaj. Ha lesz valaha athajtomvezett gép remelem lerepulik.
    Rég megtérült volna, ha annak idején belevágnak. Simán mehetett volna négy hajtóművesre is.

Ugrás a fórum topichoz