|

Képeken a modernizált kínai bombázó

Szeptemberben egy kínai televízió hírműsorában nem túl sokat eláruló képeket lehetett látni a Tupoljev Tu-16-ból kifejlesztett Xian H-6 bombázó korszerűsített változatáról. A titoktartás ellenére azonban nyilvánosságra került egy fotó, amelyen össze lehet hasonlítani a régi és új gépet.

A kínai televízió által szeptemberben közzétett felvétel

Xian H-6K. A kínai televízió által 2009 szeptemberében közzétett felvétel ,

A modernizált típus több szembetűnő átalakuláson esett át, ilyen a nagyobb, erősebb WS-18 hajtómű (amely miatt módosítani kellett a gép sárkányszerkezetén, beömlőnyílásain), a kettővel több, azaz hat szárny alatti felfüggesztési pont, valamint az orr alatti körbeforgatható dómban elhelyezett infravörös kamera és célmegjelölő. Az üveg orrborítást is lecserélték, helyette radarhullám-áteresztő anyagból készült borítást kapott, amely alatt az új PD radar kapott helyet, ami egymagában képes térképező, terepkövető üzemmódra, valamint célravezetésre. Mindemellett számos egyéb változtatás is történt, ezek többsége az avionikát érintette. A kabin mögött késantennák találhatóak, amelyek az adatkapcsolatot teszik lehetővé mind az KJ-2000 AWACS-szel, mind pedig az elindított ShaShoujian levegő-levegő rakéták és a gép között.

A két változat egymás mellett. Szemmel látható a két gép szívócsatornái közti különbség

A két változat egymás mellett. Szemmel látható a két gép szívócsatornái közti különbség

A variáns a H-6K megjelölést kapta a Kínai Néphadsereg légierejében, a „K” a Kongzhong-daji-pingtai rövidítése, ami kínaiul csapásmérő platformot jelent. Fegyverzetként a levegő-levegő rakétán kívül YJ-12 hajó elleni rakétát, levegő-föld rakétát, valamint levegőből indítható torpedót hordozhat.

Xian H-6K

A gépből jelenleg két darab készült el, ezeket a Kínai Néphadsereg teszteli. A gyártása meglehetősen lassú ütemben halad majd, évente 2-3 H-6K kerülhet a Néphadsereg tulajdonába.
Érdekes látni, hogy miket tudnak a kínaiak egy több mint 40-éves sárkányszerkezetből kihozni. Jelenleg nem áll rendelkezésükre újabb technológia, sem az oroszoknak, sem nyugati államoknak nem érdeke, hogy a kínaiak fejlett stratégiai bombázóhoz jussanak, így mindenképpen a saját (tovább)fejlesztésekre vannak/lesznek utalva.

httpv://www.youtube.com/watch?v=8Jv3JXLjtOU