|

Bombázó fejlesztések a világ minden tájáról

Az utóbbi évtizedekben a keleti és nyugati világban is egyaránt elhanyagolt bombázó fejlesztés most úgy tűnik, mindkét világtájon új erőre kap.

Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje az LRS-B (Long-Range Strike Bomber) program végeredményével váltaná le a B-52H és B-1B nehézbombázókat: a típus koncepciója a B-2-re hajaz, azaz szubszonikus, lopakodó eszközről lenne szó, ám jóval kisebb darabárat várnak el a Spirit-hez képest. A programra mindhárom nagy amerikai repülőgépgyártó jelentkezett, a Boeing és a Lockheed Martin egy csapatban indulnak, míg a Northrop Grumman egyedül vág neki a megmérettetésnek.

Koncepciórajz a B-3-asról

Koncepciórajz a B-3-asról ,

Oroszországban is kezdenek körvonalazódni az új stratégiai bombázó tervei, a már évek óta fejlesztés alatt álló, ám hivatalosan csak tavaly tavasszal zöld utat kapó PAK-DA munkálataira az idei évben kaptak szerződést. A típus hajtóművének fejlesztését a Kuznetsov vállalat kapta, mely a legtöbb Tupoljev bombázó erőforrását készítette. A PAK-DA hajtóművéhez is felhasználják a már bevált megoldásokat, egyes alkatrészeket a Tu-160 NK-32-eséből vesznek át.

PAK-DA

Kicsit kilóg a sorból Kína, mint a világ harmadik olyan országa, mely stratégiai bombázóval rendelkezik. Náluk még mindig az 50-es évekből származó Tu-16 hazai változatának, a Xian H-6-nak újabb és újabb verzióit fejlesztgetik. Az utolsó variáns, a H-6K már a sárkányszerkezetében sem teljesen azonos a jó öreg orosz masinával, hisz elhagyták az üvegezett orr részt így helyet biztosítva egy nagyobb hatótávolságú radarnak. A pilótafülkét színes kijelzőkkel szerelték feé, a fegyverkamra helyére pedig kiegészítő üzemanyagtartályok kerültek. A hatótávolság további növelése érdekében az orosz Szaturntól vásárolták meg a D-30KP-2 erőforrást, a fegyverzetet pedig belső tér híján a szárnyak alatti 6 pilonra száműzték, de akár ezek mindegyikére függeszthető 1-1 darab a CJ-10 cirkálórakétából.

Xian H-6K. A kínai televízió által 2009 szeptemberében közzétett felvétel

Xian H-6K. A kínai televízió által 2009 szeptemberében közzétett felvétel ,

Mindennemű módosítása ellenére az utóbbi típus még mindig az 50-es évek eleji koncepción alapul, ezért Kínában is egy új stratégiai bombázó fejlesztését tervezgetik. A híresztelések szerint az új típus a H-20 jelzést kapja, és 2025-körül várható megjelenése. További információ nem látott napvilágot, így a koncepció nem ismert, bár az valószínűsíthető hogy az amerikaiakhoz és az oroszokhoz hasonlóan ők sem vállalkoznak egy hiperszonikus, a légkör felső határában repülő típus kifejlesztésével. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy egy szubszonikus, alacsony észlelhetőségű típussal hozakodnak elő, ebben segítséget is jelenthet nekik egy korábbi kémbotrány. Noshir Gowadia, aki 18 évet húzott le a Northropnál, és részt vett a B-2 fejlesztésében, információkat szivárogtatott ki a távol-keleti országba, amiért 32 év hosszúságú börtönbüntetését tölti most. Nem lehet tudni, mennyi adatot adott át az egykori fekete projektről, ám a kínaiak fejlődő hadiparát tekintve egy kevés információ is elég lehet egy új típus kifejlesztésének segítéséhez.