Március végén mi is beszámoltunk róla, hogy az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete módosította követelménylistáját az új, repülőgép-hordozó fedélzeti légi-utántöltő repülőgéppel kapcsolatban. A CBARS (CBARS (Carrier Based Aerial Refueling System – hajófedélzeti légi-utántöltő rendszer) programban sokáig egy alacsony észlelhetőségű, kizárólag légi üzemanyag-áttöltésre specializált típust képzeltek el, ám ez nemrég megváltozott. Az MQ-25A jelzésű repülőgép többfeladatú lesz, azaz felderítésre és csapásmérésre is alkalmazni szeretné majd a US Navy.

Ez viszont jóval komplexebb képességpaletta, mint amit korábban a repülőgépgyártók elé vittek, és bizony komoly fejtörést okoz nekik. Még annak ellenére is, hogy a haditengerészet hajlandó lemondani az alacsony észlelhetőségről, ha csak ezen az áron realizálódhat minden olyan képesség, amit elvárnak a géptől. Ez ahhoz vezetett, hogy a korábban preferált csupaszárny kialakítást szinte minden pályázó elvetette, de legalábbis addigi konstrukcióik erőteljes áttervezésébe kezdtek – kivéve talán a General Atomics.

A három másik versenyző (Lockheed Martin, Northrop Grumman, Boeing) mellett ez az egyetlen cég, amelyik még soha nem fejlesztett repülőgép-hordozó fedélzeti repülőgépet. Sőt, eddigi történetük során kizárólag szárazföldi repülőterekről üzemelő, hagyományos kialakítású UAV-ket gyártottak – igaz, olyan kiváló típusokat, mint az MQ-1 Predator vagy az MQ-9 Reaper. Komoly hendikepjük ellenére azonban a cég úgy gondolja, ők adhatják a legkisebb kockázattal járó, leginkább költséghatékony ajánlatot.

Mindezt Doug Hardison a General Atomics haditengerészeti fejlesztésekért felelős részlegének vezetője mondta nemrég. Szerinte a hagyományos UAV-k terén szerzett tapasztalatuk miatt olyan megoldási módot tudnak adni a problémára, ami merőben más, mint a versenytársaké – viszont jóval optimálisabb. Természetesen tisztában vannak azzal, hogy tapasztalathiányuk a hajófedélzeti repülőgépek terén komoly kihívás elé állítja őket, de erre is felkészültek: Sea Avenger néven ismert projektjük élére egy volt haditengerészeti pilótát neveztek ki.

Chuck Wright szerint – aki a fenti, projektvezetői titulus tulajdonosa – a Sea Avenger, bár kevés formabontó konstrukciós megoldást tartalmaz, igen robosztus és megbízható repülőgép. Ráadásul nagy üzemanyag-kapacitással rendelkezik, jók a repülési jellemzői és sokféle módon hordozhat hasznos terhelést, akár vegyes konfigurációban is. Mivel pedig már évek óta fejlesztés alatt áll (az X-47B által ismerté tett UCLASS-tenderen is indultak vele), minden adott hozzá, hogy a kívánt időre rendelkezésre álljon.

Persze ez még egyelőre csak erőteljes marketingszöveg, de jelzi, hogy a General Atomics komoly reményeket fűz az új tenderhez. A US Navy egyébként várhatóan nyáron adja majd ki a frissített, minden részletet tartalmazó követelményjegyzékét a pályázóknak, majd néhány hónapra rá indulhat a valódi versengés. Addig viszont számíthatunk rá, hogy minden érintett megmutat ezt-azt a terveiből – mindannyiunk nagy örömére.

Érdekesség, hogy a Sea Avenger végső soron az MQ-1 Predator leszármazottja: az eredeti, szárazföldi verziójának típusjelölése is Predator-C volt kezdetben. A típuscsalád ősének alapvető tervezési szempontjait követő UAV viszont már sugárhajtóművel készül, és felfedezhetőek rajta az észlelhetőség csökkentését célzó elemek. Fedélzeti rendszereinek nagy részét a törzsbe építve hordozza, ahol a korábbiaknál jóval több hely áll rendelkezésre (ebből fakadóan pedig maga a repülőgép is nagyobb, mint elődei).