|

HTKA Hírhalom 2017. 2. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Az indonéz védelmi minisztérium vizsgálóbizottságot alakított az AW101 VIP helikopter beszerzése körüli ügyek felderítésére. Történt ugyanis, hogy 2015 decemberében Joko “Jokowi” Widodo elnök a magas költségek miatt a beszerzés törlésére szólított fel, azonban a közelmúltban indonéz festésű AW101-est láttak Nagy-Britanniában. Kiderült, hogy a légierő vezetése nem törölte a megrendelést, hanem úgy döntött, hogy az elnöki szállítás helyett katonai szállítási feladatokra alkalmazza majd a brit-olasz típust.

Január 1-én egy dél-koreai P-3 Orion egy rutinrepülés során véletlenül ledobta a fegyverzetét, miután az egyik hajózó aktiválta a vészleoldást. A három hajó-elleni Harpoon rakéta, egy torpedó és mélytengeri bombák a Kelet-kínai tenger vizébe csobbantak 30 mérföldre a partoktól. A haditengerészet szakembereket küldött a fegyverek kihalászására.

Különös ünnepséget tartott az USAF decemberben: az U-2 kémrepülőgép egy meg nem nevezett fedélzeti eszközét küldték nyugdíjba 40 szolgálati évet követően. A berendezést egy szintén meg nem nevezett, modern technológiájú kütyü váltja az RQ-4 Global Hawk fedélzetén.

Egy indiai nő és két gyermek megsérült, amikor a dzsungelben talált infracsapda töltetet vizsgálgatták és az működésbe lépett. Az “USAF IR FLARE” feliratú töltetből nem az elsőt találják a környéken, viszont biztosan nem az Indiai Légierő gépeiből származik. Legutóbb a Szingapúri Légierő F-16-osai jártak a közelben, november 7. és december 8. között települtek a Kalaikunda légibázisra egy hadgyakorlat keretében.

Az infracsapda szórás mindig látványos. A töltetek égési hőmérséklete 1000 Celsius fok felett van ,

A Fülöp-szigetek védelmi minisztere, Delfin Lorenzana elárulta, Oroszország tengeralattjárókat és pilóta nélküli repülőgépeket ajánlott fel megvételre a szigetország számára. Lorenzana elmondta, előbbi vásárlását szükségtelennek és drágának tartja, azonban a UAV-k felkeltették érdeklődésüket.

India 41 darab Cheetah és Chetak helikopterét nyugdíjazza azonnali hatállyal, melyeket a helyi gyártású HAL Dhruv típussal váltanak le, amilyen gyorsan csak tudnak. A döntés azután született meg, hogy a régi típusokkal sorozatosak a balesetek, legutóbbi alkalommal három ember halt meg.

Indonézia helyi gyártású, orosz szabadesésű bombákkal lépne ki a fegyverpiacra. A bombákat a Szuhoj vadászbombázóikhoz gyártják, és a hasonló típusokat üzemeltetők számára ideális választásnak tartják.

A francia védelmi ügynökség, a DGA a Thales által gyártott Spy Ranger felderítő drónt választotta a francia fegyveres erők számára. A gall vállalat legalább 70 darab rendszert szállíthat 2018-tól, minden rendszer egy iránítóállomásból, három darab minidrónból és kiszolgálóeszközökből áll.

Újabb részletek derültek ki a decemberi Growler-esetről. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a US Navy repülési tilalmat rendelt el a Growler és Super Hornet típusokra, ám akkor még nem indokolták, pontosan mi volt a háttérben. Azóta kiderült, hogy az egyik gép kabinteteje lerobbant repülés közben, nem sokkal felszállást követően. A személyzet egyik tagja azóta is az intenzíven fekszik, míg a másik hajózónak már kielégítő az állapota.

Hazafelé indult az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó és kísérőhajói. Az igen gyászosra sikerült kiküldetés során elvesztettek egy MiG-29K és egy Szu-33 repülőgépet, valamint a hajó (többször?) is lerobbant.

A Flightglobal értesülései szerint újrakezdődtek az argentin és izraeli felek közötti tárgyalások, melynek végén a dél-amerikai ország Israel Aerospace Industries (IAI) által gyártott és felújított Kfir vadászbombázókat vásárolhat. A 12-14 gép ára ügyében korábban nem sikerült megegyezésre jutni.

Hamarosan szolgálatba állhat az indiai fejlesztésű légtér-ellenőrző. A brazil EMBRAER ERJ-145 típusú utasszállító repülőgép fedélzetére telepített rendszer első példánya már teljesítette az állami teszteket és készen áll a hadrendbe állásra, míg a második példány még a certifikáció előtt áll.

Fotó: EMBRAER ,

Nigéria védelmi kiadásainak összesítőjéből kiderül, hogy 15 millió dollárt fizettek 3 darab JF-17 Thunder II típusú vadászbombázóért, míg 2 darab Mi-35M típusú harci helikopter vásárlása ennek több mint kétszeresébe került.

A Pilatus Aircraft decemberben három megrendelést is begyűjtott a PC-21 típusú turbólégcsavaros kiképzőgépre. A Francia Légierő 17 példányt rendelt, míg Jordánia és a Birodalmi Berepülőiskolát támogató QinetiQ vállalat 2-2 darabot vásárolt. Jordánia, aki kétgépes opciót is szerzett, a mostani megrendeléssel 10 gépesre növelte leendő flottáját, az első gépeket idén szállítja le a helvét gyártó.

India és Oroszország közel áll a megállapodáshoz, melynek értelmében Indiában logisztikai ellátóközpontot alakítanak ki a Szu-30MKI típus számára a főbb alkatrészek készletezésével. A felhalmozásra kerülő elemek körül több is helyben készül. A logisztikai központtól a jelenlegi 63 százalékos bevethetőségi arány növekedését várják.

Az F-35C hajófedélzeti tesztjeinél kellemetlen dolgot tapasztaltak, mely az altípus orrfutójának újratervezéséhez is vezethet. A katapultos indítás közben az orrfutó rugóstagja fel-le mozog, emiatt a gép “bólogat”, ami a pilótát is megviseli a sisakkijelző és légzőmaszk súlya rendesen cibálja a pilóta felét fel-le, valamint a mozgás következtében a sisakkijelző olvasása is bizonytalanná válik.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.