|

Gazdára talált az utolsó „Big Mac”

Minden jel arra utal, hogy fontos repüléstörténeti pillanathoz érkeztünk: ha minden jól megy, hamarosan gazdára talál az utolsó C-17 Globemaster III stratégiai teherszállító repülőgép is. Mint ismeretes, a Boeing 2013-ban határozta el, hogy a gyártósor életben tartása végett 12 példányt megrendelés híján is elkészít, remélve, hogy ezeket – mintegy végső, soha vissza nem térő ajánlatként – sikerül eladnia. A számításaik bejöttek, legutóbb a még meglévő négyből hármat 2015-ben Kuvait vett meg, most pedig szinte biztosra vehető, hogy India lesz az utolsó C-17-es tulajdonosa.

Indiában, a Hindon légitámaszponton jelenleg tíz darab üzemel a Globemaster III-ból, amiket Új-Delhi 4,1 milliárd dollár értékben vásárolt az évtized elején. Bár egyes hírek szerint a gépek kihasználtságával szemben vannak kifogások (tudniillik a legtöbb repülőtér infrastruktúrája nem alkalmas a fogadásukra, vagy csak minimális terheléssel üzemelhetnek róluk) India mégis elégedett a típussal. Ezért tehát döntés született további három megvásárlásáról, amik a Boeing „white tail” (magyarul körülbelül „fehér svancú”, így nevezik azokat a gépeket, amiknek függőleges vezérsíkjára – gazdátlanságuk okán – még nem került fel katonai felségjelzés) készletéből származtak volna.

India első C-17-esének első felszállása | Forrás: aame.in ,

Katar azonban gyorsabb volt, és bár India még a szükséges összeget is elkülönítette, az üzlet 2015-ben meghiúsult. Most viszont helyi hírforrások arról számoltak be, hogy a védelmi tárca jövő hónapban végleges döntés hoz az utolsó C-17-es megvásárlásáról. Mivel más vevő egyelőre nem jelentkezett be a Boeingnél (legalábbis erről nem volt szó az utóbbi hónapokban), India a Foreign Military Sales program keretében minden bizonnyal hozzájut a géphez.

A Boeing számára szerencsés hír a repülésrajongók szívét minden bizonnyal elcsavarja egy kicsit, ugyanis ezzel végleg véget ért a Globemaster III gyártása. Persze a típus 279 eddig elkészült példánya, amelyek a világ számos országában üzemelnek, még sokáig rója majd az égi országutakat, így nem szenvedünk majd hiányt a látványában. A típus történetének 2008-ig tartó szakaszát akkori cikkünkből megismerheti az Olvasó, ami azóta történt, arról pedig ez a link (és a hozzá kapcsolódó hírek) nyújtanak bővebb információt.