|

Atomfegyverek kerülnek át a törököktől Romániába?

Meg nem erősített lapértesülések szerint az Egyesült Államok a törökországi Incirlik légibázison tárolt nukleáris töltetek – vagy legalábbis egy részük – Romániába történő átszállítása mellett döntött. A román külügyminisztérium határozottan cáfolta az értesüléseket, amerikai és török illetékesek későbbi nyilatkozatot ígértek a hírt állítólag 2 független forrás alapján lehozó EurActiv.com részére.

Az EurActiv.com egy másik forrása szerint minderre azért kerül sor, mert a múlt havi puccskísérletet követően Washington már nem bízik katonai szövetségesében annyira, hogy területén tömegpusztító fegyvereket állomásoztasson. A forrás elmondása szerint a töltetek a romániai Deveselu légibázisra kerülnének átszállításra. Ez a Romániába telepítendő rakétavédelmi komponenseknek otthont adó bázis egyébként.

B61

A B61 bombacsalád harcászati vonalán 0.3 – 170 kT közti hatóerő ‘tárcsázható be’. A Mod3 esetében konkrétan: 0,3 / 1,5 / 60 / 170, míg a Mod4 esetében 0,3 / 1,5 / 10 / 45

A Hidegháborút követően az Egyesült Államok ugyan kivonta az Európába telepített taktikai atomfegyvereinek túlnyomó részét, azonban B61-es bombacsalád továbbra is Európában maradt. Miután Görögországból és 2008-ban Angliából kivonták az utolsó példányokat jelenleg már csak 5 szövetségesük területén találhatóak meg ezen fegyverek: Németország, Hollandia, Belgium, Olaszország és Törökország. Legnagyobb mennyiségben talán Törökországban, lévén egy a napokban kiadott, részben kapcsolódó jelentés szerint a szíriai határhoz elég közel fekvő Incirlik légibázison mintegy 50 db nukleáris töltet lehet napjainkban.

 

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.