|

Berlinben továbbra is tart a huzavona a német nukleáris töltetekről

Először is elnézést kérünk a cím pongyola voltáért, természetesen a Németországban a mai napig megtalálható Hidegháborús relikviákról, az Egyesült Államok tulajdonában lévő, ám szüksége esetén a Luftwaffe által bevethető harcászati nukleáris töltetekről van szó.

Olvasóink többsége előtt talán ismert tény, hogy az Egyesült Államok több európai országban – Belgium, Hollandia, Németország, Olaszország – és Törökországban is tárol harcászati nukleáris tölteteket. Görögország és Anglia már nem szerepel a listán, de az 5 szövetséges NATO tag 6 repülőterén a becslések szerint így is némileg több mint 200 taktikai atomfegyver – konkrétan a B61-es bombacsalád harcászati vonalát erősítő Mod3 és Mod4 változatok találhatóak meg.

B61

A B61 bombacsalád harcászati vonalán 0.3 – 170 kT közti hatóerő ‘tárcsázható be’. A Mod3 esetében konkrétan: 0,3 / 1,5 / 60 / 170, míg a Mod4 esetében 0,3 / 1,5 / 10 / 45 ,

Németországban a Rammstein Légibázisról történő kivonás után már csak a Büchel Légibázison találhatóak B61-es bombék, melyeket a Luftwaffe 33. Vadász- BombázóezredénekTornadoi juttathatnak célba.

A Németországban (is) hosszú ideje viták kérdését képző arzenál kérdése nagyrészt a nemrégiben aláírt, a hadászati nukleáris fegyverek leszerelését tovább vivő Új START egyezmény aláírása adta. Konkrétabban az a korábbi orosz hangoztatással egybecsengő nyilatkozat adta, mely Obama elnök szájából hangzott el és kilátásba helyezett a harcászati nukleáris fegyverek leszereléséről szóló szerződést is.

Ugyanakkor a nemrégiben felfrissített amerikai nukleáris doktrína, a Nuclear Posture Review nem adja meg a zöld lámpát az Európában állomásoztatott amerikai harcászati nukleáris töltetek visszavonása előtt, ám az Obama adminisztráció által küldött üzenetek alapján ennek kérdése egy külön, a NATO szövetségeseikkel történő megállapodás részét képezhetik majd.

„Ezen jelzések megerősítik kormányzatunk eltökéltségét, hogy a Németországban állomásoztatott amerikai nukleáris töltetek maradékától is megszabaduljunk.” – nyilatkozta a német külügyminisztert, Guido Westerwelle.

Azért a dolog nem ilyen egyszerű, lévén házon belül is megosztottság uralkodik a kérdésben, hiszen míg a külügyminiszter és pártja régóta a kivonás szószólója, addig számos kereszténydemokrata képviselőnek egyáltalán nem csípi a szemét Németország mini nukleáris elrettentő ereje, így nem siettetik a dolgot.

A történetben egy további csavar, hogy az ellenzék vezetése a határozott álláspontot képviselő Szabaddemkokraták pártját fogja a kérdésben: a Zöldek vezetőjeként Juergen Trittin úgy nyilatkozott, hogy néha olyan érzése támad, hogy a kormányzat köreiben nem realizálódott, hogy a Hidegháborúnak vége. A kivonás pártján azzal érvelve, hogy ezen fegyvereknek már nincsen katonai jelentősége, lévén Németország baráti államok veszik körbe.

„Ezen harcászati nukleáris fegyvereknek már nincs semmilyen értelmük, hacsak nem azt az üzenetet akarja valaki továbbítani, hogy használatukkal kész az öngyilkosságra.”

46 hozzászólás “Berlinben továbbra is tart a huzavona a német nukleáris töltetekről”

  1. > A kivonás pártján azzal érvelve, hogy ezen fegyvereknek már nincsen katonai jelentősége, lévén Németországot baráti államok veszik körbe.

    Valamelyik ország elnöke mondta egyszer, hogy mennyire irigyli a zsidókat, mert őket nem baráti, hanem ellenséges országok veszik körbe! Az ellenségről ugyanis tudod, hogy mit akar, a barátok meg hátba szúrnak, mikor nem számítanál rá…

    Szerintem amíg az orosz nincs az Urál mögött, addig lesz német atom. Különösen ha középtávon megengedik a ruszkiknak a Baltikum és esetleg a lengyelek visszadarálását a blokkba, így a medvetalp túl közel kerül a Vaterland-hoz. Az újabb német-orosz konfliktus végeredményben elkerülhetetlen, csak kérdés hány évtized múlva lesz és az orosznak van atomja.

    Esetleg a jenki atomot áttehetnék a lengyelekhez, legyen nekik örömük.

  2. A múltkor még orosz-német lengyelellenes összefogásról beszéltél, most meg már háborúznak? Minket is úgy megszálltak tegnap a németek. Hazafele jövet ma egy leo 2 csövébe beleküldtem rendesen a molotovot.

    Állj le az agymenéseiddel! Amúgy honnan szeded őket?

  3. Tacsk0 te aztán tudsz.

    Mind a két államnak a béke a legjobb.

    Németek kezdenek az Eu-ba a döntéseknél is meghatározóak lenni már nem csak a pénzes zsákok kinek pénzével az Angolok és a Franciák nyerészkednek.

    Oroszok már leírtam nem bírnának fegyverkezni meg a gyártás és technológia hiányosak.

    PAK-FA is inkább Kínának szól.

  4. Tacsk0 szerintem te ezt direkt csinálod!!!!
    nem is értem miért foglalkozunk az összeesküvés elméleteiddel??!!
    fogadj meg egy jó tanácsot :írd le őket és ha netán egyszer kifogynál a pénzből add ki a „nagy Sátánnál” tuti bestseller lenne!!!!

  5. Hosszútávon nincs értelme a dolognak, mert előbb-utóbb (állítólag 2013-14-ben) a 33. JBG-t is átfegyverzik Eurofighterre, arra meg szerintem már nem fogják integrálni a B61-et. Sőt, lassan azok a pilóták is kikopnak, akik még kaptak kiképzést az alkalmazásukra. A Luftwaffénak egyébként annyiban is előnyt jelentene a dolog, hogy nem kellene az őrzésükre költeni, jelenleg erre egy elég nagylétszámú külön egységet tartanak fenn (bár náluk legalább nem is volt olyan mint Belgiumban, ahol valami beteg békeaktivisták simán beballagtak az ottani hasonló raktárba).

  6. III. VH ?

    Ebben az oroszok szerintem csak katalizátorok lesznek. Legalábbis a kezdeteknél. A vezérbika egyértelműen kína ( ez meg az én dilim ) amint a társadalmi feszültség egy bizonyos szint fölé ér akkor kénytelenek egy külső fenyegetésre fókuszálni a dolgot.

    Ez legjobb esetben egy Tajvani próbálkozás lehet de ha az USA jelenlét túl nagy akkor megosztandó őket megkérhetnek egy két szövetségest ( ÉK Irán ) hogy ugyan rottyantson már bele a helyi ventilátorba.

  7. Igen,szerintem is Kína lenne a „főellenség”a Nyugat szemében.És a ruszkik hova állnának??Mert mindig arra gondol az ember,hogy a nagy Nyugat-maci ellentét miatt Kína mellé állnának be,de az oroszoknak se lenne jó Kína nagymértékű megerősödése.

  8. Szvsz a macinak egy ilyen konfliktusból mint hadviselő fél ki kell maradnia. Persze nem könnyű ha a szomszédban pufogtatnak és ha a világ nagy része lángbaborul. Kína egyértelműen veszélyforrás lehet energiaéhsége miatt oroszországra. Az oroszoknak a legjobb lenne csak nyomatni a fegyvert egy ilyen konfliktusban akár mindkét fél számára.
    Az is kérdés hogy egy esetleges Indiai-Kínai konfliktusban az USA és Oroszország mennyire nyújtana segédkezet a hinduknak, és melyik jobban?

  9. > 2013-14-ben a 33. JBG-t is átfegyverzik Eurofighterre, arra meg szerintem már nem fogják integrálni a B61-et.

    Mit kell azon integrálni? Kell neki egy hatgombos panel a szélvédő elé, meg a bombafűtést rákötni egy teherautó akkura, oszt jónapot. Egy útra lesz, vazze! Meg aztán aki ilyet dob, annak nem kell lézeres célzó, meg 3 méteres GPS pontosság, ahogy esik, úgy puffan. MiG-21-en is volt, pedig az egy faeke az EFA-hoz képest.

  10. Fordítsuk meg: mi lesz ha Kína lerohanja Szibériát hogy nyersanyaghoz jusson. Az oroszok talán nem vetnek be atomot, mert félnek a a nagyvárosaik elleni válaszcsapástól. Hagyományos hadviselés, nagy kínai létszámfölény. Segítene-e az oroszoknak Európa vagy az USA és ha igen, hogyan?

    Vagy a kínaiak egyszerűen cégeket alapítanak Oroszországban, kitermelik a nyersanyagot és Kínába szállítják?

  11. „… oroszok talán nem vetnek be atomot, mert félnek a a nagyvárosaik elleni válaszcsapástól. …”

    Nos, az lehet, hogy tartanának tőle, de legalább annyira a kis kínai barátaink is. Főleg, hogy a medvének több töltet van a barlangjában –> nem lenne hova hazavinni a szibériai nyersanyagot :)

  12. A helyzet az szerintem hogy értelem szerűen az opciókat mind két fél már végig gondolta. Kínánakérdekes és ismerős módon két lehetősége van. Az északi terv az energihordozókhoz illetve a nyersanyagokhoz illetve a déli terv ami nem csak délt hanem a déli féltekét jelenti. Értelem szerűen az északi terv konfliktus orosz o val aki atomhatalom és még az is lehetséges hogy a nyugat beszálna mellette. Így ez nem játszik. Ehelyett orosz ot megnyerik szövetségesnek és a déli területek megszerzésével vannak elfoglalva. Első lépéseik ehez a gazdasági befolyás megszerzése ezen térségekben illetve a katonai jelenlét erő kiépítése. Ugye kína mint álat fegyverkezik és ezekben központi szerepe van a saját repgéphordozó csoportok kialakításának.

    Éppen most jelentették be a következő külföldi támaszpontjuk építését illetve ennek terveit az öbölben. Persze csak a kalózok miatt.

    Orosz o meg ugyan azt játsza mint a II. VH elején amikor a markát dörzsölve próbálja a világot egymásra uszítani hogy alkalmas időben a mérleg nyelve legyen.

    Az USA még igen kemény legény katonailag de a gyengülő gazdaság gyengülő katonai potenciált is jelent. Ezért is van az hogy pl olyan természetes szövetségesei is mint pl Ausztrália akivel gyakorlatilag majd évszázados együttműködése van is arról beszél hogy már nem lehet építeni az USA védőszárnyaira saját magának kell megvédeni magát.

    Ez volt a fő indok amiért Au a gazdasági válság kellős közepén indította be a II. VH utáni legnagyobb fegyverkezési programját-

    12 db új tengó
    4 db AWD romboló
    8 fregatt
    2 LHD
    100 F-35
    6 db Wedgetail
    stb
    stb
    stb
    stb

    Ezek egy része már korábban is elindult mint program de fel lettek gyorsítva.

    Szóval ahogy a színházba járó emberek mondják : Ha az első felvonásban egy fegyver megjelenik a színpadon annak az előadás során el kell sülnie.

    Itt meg rohadt sok fegyver jelent meg.

  13. Kuruc71: Egyet kell értenem az írásoddal.

    Terminator: Köszönet a linkért, érdekes.

    1996. környékén megjelent egy orosz kutatóintézet geostratégiai elemzése a következő 25 év időtartamra, amiben kifejtették, hogy az orosz stratégia végső soron kínai-amerikai összeütközésre játszik.
    Ennek a stratégiának pedig – függetlenül az orosz szándékoktól – eleve minden alapja megvan.

    Bár az első két VH-ban az oroszok mindkét esetben a Nyugat szövetségesei voltak, de egy esetleges következő kínai-amerikai, vagy ha így jobban tetszik: Kelet-Nyugat összecsapáskor a legjobb esetben is kimaradnak a dolgoból, feltéve, ha tehetik. Ha nem, akkor nagyobb a sansz arra, hogy Moszkva – szakítva eddigi történelmi hagyományaival – a Nyugat ellen fordul.

    Üdv: M

  14. Gondoljuk tovább a dolgot.

    Ha az oroszok a kínaiak szövetségesei lesznek akkor a nyersanyag energiahordozó kérdés a háború alatt megoldva mivel nem kell a tengeren szállítani ahol a nyugat az úr. Söt a nagyobb csapatmozgásokat is el lehet intézni ott. A legnagyobb kérdés ami szerintem még nem tiszta hogy mit kezdenek az Indiaiakkal. Mert ők ott vannak délről és az utánpótlás vonalat igen tudnák veszélyeztetni.

    Mondjuk arra felé a terep nem alkalmas egy nagy kitörésre könnyű blokkolni egy támadást a szorosoknál hágóknál.

    A szárazföldön Irán Irak területe az első hely ahol valóban csapást tudna mérni a nyugat ( érdemben ) egy felvonuló seregre.

    Az oroszok nem elég erősek a hagyományos fegyverzet terén hogy az EU nak komoly fenyegetést jelentsen de két erősségük van.

    A felriasztási idejük hagyományosan kiváló. Az az ha elindul az engedd el a hajamat akkor Szergej már régen mozgósított amikor a nyugat még csak a parlament összehívásánál tart. Magyarán a kezdeti időkben tudnak erőfölényt elérni. Kivétel csak Lengyel o területe ahol a lengyelek komoly erőt képviselnek.

    A másik erősségük hogy az EU ban van egy félelem Orosz o tól így a kezdeti nagy ijesztés után csak a jelenléte elég az orosz seregnek hogy az EU erőit lekösse.

    Ily módon az EU kiütve a partyból. Nem mintha az elkényelmesedett állampolgárok nagyon akarnának háborúzni.

    Japán ugye ott van a partoknál és kegyetlen nagy dilemmában.

    Egyrészt történelmi távlatokban szar a kapcsolata kínával ( van mit törleszteni Pekingnek ) más részt kegyetlen kiszolgáltatott helyzetben van. Egyedül az oroszlán barlangjánál. Kérdés hogy miként reagálnának ha a semlegességért megkapnák a Kurill szigeteket ???

    Ez a területi kérdés játszik az EU-n belül is mert van pár ország amelyiket némi területi ígérettel le lehetne választani az EU ról. Pláne ha nincs mivel fűteni stb stb

    Szóval az egyenlet sok ismeretlenes de hogy készül valami az piszkosúl látszik.

  15. én azt gondlom, hogyha ilyen szinten gondolkodunk akkor már régesrég atomháború van. Csapatösszevonásokról álmodni se lehet mert repül a nuki. Innen elfoglalni is necces bármit.

    Kuruc:
    „Ha az oroszok a kínaiak szövetségesei lesznek…”
    egyelőre úgy(és joggal) féltik a néptelen szibériát a kínaiaktól mint a tüztől. Ahoz, hogy összecsokolozzanak nagyon durva dolgoknak kéne történnie kb fogalmam sincs minek.

    „A legnagyobb kérdés ami szerintem még nem tiszta hogy mit kezdenek az Indiaiakkal.”
    ha már Kínai/ruszki testvér lett akkor igazán hozzájuk csaphatnád Indiát is… (no és amikat és EUt… :P)
    De ha világháborusdit játszunk és India demokrácia és NYat párti csak elhelyezkedése miatt (kis segítséggel) egy háború esetén úgy omlassza össze a Kínai ipart/gazdaságot, hogy egy emberének nem kell a hegyeken átkellni.

    „A felriasztási idejük hagyományosan kiváló. Az az ha elindul az engedd el a hajamat akkor Szergej már régen mozgósított amikor a nyugat még csak a parlament összehívásánál tart.”
    egy „hagyományos” hadseregnek nem épp ez a legföbb jellemzőej….
    btw ha nem profi hadsereg létére ez így van az szép…. kár, hogy jelenleg is messze több katona szolgál az EUban hivatásosként mint ruszkiknál úgy ahogy.
    A „jeleneleg” rész fontos ugyanis ruszkik nagyon nagyot akarnak vágni, USA/NY tipusu hadseregre/berendezkedésre szeretnének átállni, sokat költenek a hadseregükre, míg EUban ugye kb lószart (ígyis sokszorta többet mint ruszkik). lószarról ha nő a ruszki fenyegetés (amit egyelőre hírből se látok) majd lehet emelni sokat.

    „A másik erősségük hogy az EU ban van egy félelem Orosz o tól így a kezdeti nagy ijesztés után csak a jelenléte elég az orosz seregnek hogy az EU erőit lekösse.”
    Ebben az esetben egyrészt a ruszki erők is lekötve. Másrészt lakosságra 500misi+ áll szembe 140el gazdaságra meg brutális a difi: míg az EU a világ legnagyobb gazdasága addig ruszkik…. (számszerüleg 15trillió$/év vs 2trillió$/év) esetleg még futná erre arra?

  16. Fade igazad van a gazdaságot illetően csak elfelejted hogy az oroszt nem érdekli hogy mit eszik a népe ha háborúba keveredik…A lényeg hogy legyen hadianyag.Amugy meg elzárják a gázcsapot és télen indítnak egy támadást és agyesz-bugyesz nagy unió….
    Kína szerintem akkor legyőzhető ha az Orosz meg az amcsi összefog.Ha nem akkor ugy 20 év múlva Kína elkezd terjeszkedni…

  17. Fade

    Persze hogy az oroszok féltik a kincsesházukat Szibériát. Pont ez az amiért is inkább választják a szövetséges sem mint az ellenség szerepét.

    Jobb ha ez a hatalmas és erős ország ( kína ) a haragját máson tölti ki aztán mint ahogy Japán esetében volt ha már legyengült lehet hátbatámadni vagy ha győz akkor meg lehet a szövetséges gyümölcseit learatni.

    Háború esetén a hétköznapi gazdaság és annak célja szabályai érvénytelenek lesznek. Mindent a frontnak mindent a gyözelemért fog dominálni. Éppen ezért a gazdaság oly módon ahogy te írtad csak addig számít amíg nincs háború.

    India érdekes és kérdés mire fog jutni de katonailag csak akkor tartom őket valamire ha védekezni kell.

    Az oroszok ha egy mód van rá szeretnék erejüket megőrizni hogy alkalmas időben mint ászt előhúzhassák. Éppen ezért szerintem nem is akarnak háborúzni csak ha nagyon muszáj.

  18. HIND: egyrészt oké éhenhallnak, mi eközben meg kenyér meg parizerezünk. Mi kibírjuk ők?
    másrészt ha történelmi mi voltat nézünk akkor az oroszok defenzivbe voltak jók, legyen az anpoleon vagy barbarossa. itt meg ők támadnának (legalábbis kuruc elmélete szerint)

    kuruc: ilyen alapon meg oroszok szövetkeznek USAval/Indiával, hogy megvédjék Szibériát.

    „Háború esetén a hétköznapi gazdaság és annak célja szabályai érvénytelenek lesznek. Mindent a frontnak mindent a gyözelemért fog dominálni. Éppen ezért a gazdaság oly módon ahogy te írtad csak addig számít amíg nincs háború.”

    és szerinted a tank/repülő hol fog készülni? Ott ahol eddig az autó meg airbus? Nokianal gyártunk majd adóvevőt, elcoteqnél meg akármit. Ezen felül EU rogyásig élelmiszerrel, brutális túltermelés ruszkik így, hogy nincs ukrajna importőrök. EU egy 5*népesebb „ország”, mérhetetlenül nagyobb gazdasággal. „Mi” vagyunk annyian mint „oroszok” :D és itt van brutális gyártó kapacitás, élelmiszer termelés…. És nem ruszkiknál.

    Gyűlölöm a konvencionális megközelítést mert szerintem idejétmúlt de tessék.

    „India érdekes és kérdés mire fog jutni de katonailag csak akkor tartom őket valamire ha védekezni kell. ”
    Nekem fogalmam sincs milyen lenne támadólag az Indiai hadsereg de, hogy k* nagy erőket leköt béke időben is az tuti. és migeccer: India (minimális segítséggel) úgy tudja megfolytani a Kínai gazdaságot, hogy nem kell támadnia. ha nincs olaj nem csak USA áll meg hanem Kína is. (hovatovább egy ilyen világméretű háborűban azthiszem az ausztrál szén/réz…. export se jutna el Kínába… már hajóra se raknák.)

  19. Egyértelműen ki kell várni az oroszoknak és kettős játékot játszani a két fél között. Szvsz India egy fontos pont e tekintetben számukra, hiszen így nem kell elkötelezniük magukat a nyugat mellett és Kína is sakban tartható, elrettenthető. És egy esetleges Usa vs Kína háború India számára is akár jó lehetne hiszen a Kínai gazdaság ezt megsínylené (bár azt hiszem az egész világé:))
    Azon pedig természetesen mindig érdekes elgondolkodni hogy milyen lenne a háború atom nélkül. De értelme nem sok! És az orosz atomarzenál messze felülmúlja a kínait mind mennyiségben mind korszerűségben, egy orosz megelőző csapás esetén az orosz veszteségek nem feltétlenül lennének akkorák ha a kínai atomfegyverek javát a földön megsemmisítik. És Moszkva azért messzebb van a határtól mint bármelyik kínai nagyváros.

  20. A nyugat számára persze kapóra jönne egy orosz-kínai háború. Röhögnének a markukba hogy a pisszkosmunkát ismét más végzi el, nekik csak a fegyvereket kell adni ha kifogynak az oroszok a készletekből. Csak akkor avatkoznának be ha az oroszoknak nagyon szarba lenne a bicikli, de egyből semmiképp.Közben végig a béke szükségességéről papolnának és hogy a szibériai területeket „nemzetközi” ellenőrzés alá kell vonni. Kína a békeszerződéssel nem szerezne új területeket mivel jól pofán verték, ez lerombolná nagyhatalmi imázsát az oroszok pedig megsokszorozott gondjaikba zuhannának. A nyugati cégek pedig termelhetik ki az ásványkincseket persze a már legyalult szibériából, cserébe adnának Marsall segélyt vagyis ez esetben Clinton segélyt.:D A háború következményeivel a medve és a sárkány(panda:D) is tisztában van így ezt az örültséget sosem követik el.

    Egyébként szerintetek milyen következménnyel lenne egy két „megtévedt” atom a Permafrosztra? A metán hogy reagál ilyenkor? Sem a fizika sem a kémia nem erősségem :S

  21. Üdv!

    Némi árnyalás és pontosítás:

    Az orosz atomarzenál mindenkit felülmúl. (Oroszo. 16e db töltet, USA 10e db, Kína, Fro és GB. 450-250 db töltet, a többi még ennyi sem. Ebben benne van a leszerelt és raktározott töltet is az atomaknáktól a hadászati robbanófejekig.)

    EU: papíron szép, a valóságban százféle érdek mentén (sokszor egymás ellen) politizáló nemzetek laza konföderációja. Energiahordozók szempontjából maximálisan kiszolgáltatott, kőolaj, földgáz és szén nélkül nuku ipar és termelés.

    Ha és amennyiben ebbe az irányba fordulnának az események, a lehetséges felállás:
    USA + EU + India + Japán + Ausztrália + Izrael vs. Oroszo. + Kína + Irán + Kazah + néhány exszovjet állam.
    Az arab világ kettészakadna, az orosz-kínai vonalhoz besorolna Dél-Amerika, Afrika pedig futott még kategória lenne, leszámítva egy-két észak-afrikai államot.

    M

  22. mumin

    „A nyugat számára persze kapóra jönne egy orosz-kínai háború. Röhögnének a markukba hogy a pisszkosmunkát ismét más végzi el, nekik csak a fegyvereket kell adni ha kifogynak az oroszok a készletekből. ”

    Csókolom de itt valamit nemértek. Ha jól emlékszem akkor az oroszok szovjetek voltak akik egy SZÖVETSÉG kötéssel lehetővé tették hogy Hitler anno elindítsa a VH-t !!! Vagy tévedek ???

    Aztán a LL keretében a saját védelmükre kaptak egy rahedli technikát alapanyagot aminek a nagy részét ha jól tudom a mai napig nem fizették ki. Hogy hab legyen a tortán és mutassa milyen gerincesek is. Annak a japánnak amelyik nem támadta meg a nagy SZU-t amikor Hitler szorongatta amint lehetett azonnal mutatott egy ragyogó hátúlról mellbe koreográfiát.

    Az oroszok nem fognak segítséget kérni az USA-tól kínával szemben mert ehez túl büszkék másrészt ők azok akik a piszkos munkát el akarják másokkal végeztetni.

    szerintem

  23. Monte

    A gond a nuki töltetekkel az hogy egy 200 milliós veszteséget kína meg sem érezne míg egy hasonló veszteség eltörölné orosz o-t.
    Az az hiába van sokkalta több nuki feje az oroszoknak ha az ami kínának van elég a teljes orosz o eltörléséhez.

    Az az a nuki háború nem alternatíva, hagyományosban meg kína elözönlené az oroszokat. Pláne hogy szibériában még nincs is annyi hadereje Szásáéknak mint az európai részen.

    Összegezve orosz o csak veszíteni egy kínával folytatott háborúban. Így inkább másfelé fordította kínát hogy mást látogasson meg de az ő támogatásával.

  24. Montezuma
    dél-afrikát kihagytad :)
    valaki mondja már el h miért szövetkezne „Szent Ororszország Anyácska” kínával mert ezt nagyon nem vágom !!!!!!!hát hülyék lennének!!!nekik nem kell egy erős kína a határaik mellé mert hiába haverok egy idő után kínának megfájdul a foga szibériára éppen ezért nem lehet érdeke hogy hosszútávon kína megerősödjön annyira h támadólag lépjen fel a „Szent Anyaföld” ellen. pontosan ezért próbálja meg szorosra fűzni a kapcsolatait a nem épp kínabarát (h finoman fogalmazzak) indiával ld PAK-FA bhramos és még sok minden más.

  25. mz: honnan szeded az „Oroszo. 16e db töltet”et? Ennél jóval kevesebbről tudok alá start.

    kuruc: A hideg háborúban nem véletlenül mondták azt, hogy bármeyik fél totálisan akár egymás után többször is meg tudja semmisíteni a másikat…. ez pedig nem csak USA-ruszki viszonylatban él…. nem arról van szó, hogy 200millió Kínai meghal aztán azt kibírják. (és ehez nem kell 16e db töltet)

  26. Dudi:
    „ezért próbálja meg szorosra fűzni a kapcsolatait a nem épp kínabarát (h finoman fogalmazzak) indiával ld PAK-FA bhramos és még sok minden más.”
    így van és az Indiával kötendő szövetséget látom értelmesnek. De emellett nem szabad kiprovokálniuk a háborút. Úgy hogy csak óvatosan!

    Kuruc71:
    „A gond a nuki töltetekkel az hogy egy 200 milliós veszteséget kína meg sem érezne míg egy hasonló veszteség eltörölné orosz o-t.”
    Hát hogy kína nem érezné meg az erős tulzás! Hatalmas népsűrűségű megapoliszok kitűnő célpontok, ez így volt a hidegháborúban is és most sem változott. A Kínai népesség vagy még több odaveszne akár (ha nem közvetlenül is de a sugárzásban biztos) és főleg minden termelni képes üzem valamint az azokban dolgozó tanult városi népesség! Mit kezdene aztán Kína a szegény vidéki parasztjaival ha a gazdag városok odavesznének? Ja és aki megmaradt az mit fog enni??? Mert hogy ehető élelmiszer nem lessz az biztos! Vagy talán hegyekben áll a rizs raktáron? Oroszország nagyobb térségei lehetővé tennék a nagyobb arányú túlélést, valamint az EU-tól ez esetben nem tagadnák mag az élelmiszersegélyt! Annyi kínait pedig ki segélyezne?
    Ja és még valami: előbb kiépülhet esetleg egy hatásos Orosz rakétavédelmi rendszer mint 1 kínai.

    „Az oroszok nem fognak segítséget kérni az USA-tól kínával szemben”
    Egy nagy háborúban az ember két kézzel kap a szövetségesért és félre teszi az elveket! Hitler is megeggyezett a gyűlölt és lenézett SZU-val amíg ez volt az érdeke. Az USA pedig nem hagyhatja hogy Kína rá tegye a Kezét azokra a területekre!!!

    De ez a háború mit mondtam nem lenne érdeke sem Oroszoknak sem Kínának. Aztán remélem nem tévedek:S

    „Aztán a LL keretében a saját védelmükre kaptak egy rahedli technikát alapanyagot aminek a nagy részét ha jól tudom a mai napig nem fizették ki.”
    Ezt így is fel lehet fogni persze de megfizették emberáldozatban kamatostul a háborút, amit elismerem részben maguknak köszönhettek. Amerika így is jobban járt: kibontakozott a háborús konjuktúra és így felszámolta a munkanélküliséget valamint még mindig jobb ingyé fegyvert adni mint katonákat a mészárszékre küldeni. Meg tehették volna azt is akár hamarabb és többet, nem de? Bár (most lehet kapok az amerika pártiaktól a fejemre úgy hogy tőlük elnézést) a nyugati hadvezetés elég nehezen állította volna meg az SS hadosztájokat, no nem azért mert nem értenék a dolgukat, egyszerűen csak mivel tüzelték volna a katonájukat? Az anya föld védelmével? Eltutták volna az átlag amerikai katonával hitetni hogy ezt az ő szabadságáért vívják? A totalitárius Harmadik birodalom legyőzéséhez a totalitárius Szovjetúnió kellett. (nem egyedül győzték le a nácikat nem azt mondom)

    „egy SZÖVETSÉG kötéssel lehetővé tették hogy Hitler anno elindítsa a VH-t ”
    Árulások mindig vannak, ez Stalin hülyesége volt, mert úgy gondolta a nyugat provokálja egymásnak őket és ugye lengyel ország felosztása de ehhez nem kellett volna meg nem támadási szerződés ez tény. Sajnos a II.világháború kitört volna így is úgy is bárki kezdi.

  27. atomhatalmak majd csak akkor fognak egymással háborúzni ha tényleg nagy szükség van rá pl egy ország olyan „hirtelen” éghajlati viszonyokba kerül h képtelen alkalmazkodni hozzá és emiatt az állam puszta léte forog veszélyben én csak ilyen és ehhez hasonló okokból tudok elképzelni atomhatalmak közti háborút csak pusztán területi vagy gazdasági okokból nem

  28. olyan “hirtelen” éghajlati viszonyokba ezt elírtam!!!!!!!
    „hirtelen” olyan éghajlati viszonyokba akart lenni
    ja még az atomhatalmak közti háborús okként eltudom képzelni a vallási okokat is de ez egyenlőre nem áll fent mert arab állam még nem rendelkezik nukleáris fegyverrel csak a zsidó állam!!

  29. Fade:

    Az aktív szolgálatban lévő robbanófejek száma 3281 db volt 2007-ben, 2683 db állt szolgálatban 2009-ben. Az inaktív tölteket számát pedig a nemzetközi szakirodalom adja meg 16 ezer darabban – mint írtam, a kishatóerejű atomaknáktól kezdve a teljes paletta szummájáról van szó.

    A 16 ezer darabból 7-8 ezer még a mai napig működőképes állapotban van.

    http://news.bbc.co.uk/2/hi/asia-pacific/4256599.stm
    http://www.russianforces.org/current/

    És végül:
    http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/1553598/Russias-nuclear-capabilities.html

    Üdv: M

  30. mumin
    ha arra gondolsz hogy a permafroszban megkötött nagymennyiségű metán esetleg berobbann hát ez nem valószínű mivel (gondolj csak az 1908-as tunguzkai eseményre http://hu.wikipedia.org/wiki/Tunguz-esem%C3%A9ny ) ráadásul atomrobbanáskor akkora hő keltkezne h elpárologna mielőtt berobbanna a metán.
    mondjuk volt erről a dologról valamelyik ismeretterjesztő csatornán nemrégiben egy dokumentumfilm csak ott nem atomtámadás idézné elő a metán felszabadulást hanem vagy globális felmelegedés vagy meteorbecsapódás az eredmény metán kontra földi élet 1-0 :)

  31. Fade

    Éppen ezért írtam hogy a nuki háború nem alternatíva. Újra előtérbe kerülnek a hagyományos fegyverek.

    Ez alól akkor van kivétel ha az ellenségnek nem a háború megnyerése hanem valami eszement cél pl a paradicsomba való kerülés a célja. Ebben az esetben szar került a palacsintába .

  32. mumin

    „Ezt így is fel lehet fogni persze de megfizették emberáldozatban kamatostul a háborút, amit elismerem részben maguknak köszönhettek. ”

    Az oroszok a saját hazájukat védték és nem másokét. Ezért elvárni a nyugattól hogy hálás legyen nekik pláne hogy a szarosbilit ők segítettek kiborítani, hááát inkább had ne mondjam :-))

    Aztán ezt az LL segítséget még felhasználták arra is hogy más országokat megszálljanak. Mert ez let belőle ! Ausztria kivételével amelyik országot „felszabadították” azt meg is szálták.

    Szóval valahogy nem tudok meghatódni a megalomán terveik miatti véráldozatukon.

  33. Kuruc71

    „Éppen ezért írtam hogy a nuki háború nem alternatíva.” ebben tökéletesen egyetértek veled!!!!!! de azt ne felejtsük el h ha van nukleáris fegyvered és az a bizonyos palacsinta nem csak h tele van hanem folyik is belőle a szar azaz nagyon vesztésre állsz beveted hisz nincs veszteni valód így is úgy is megfulladsz a szarban ez a veszélyes az atomfegyverekben nem az h vannak

  34. Kérdés hogy miként állsz vesztésre !

    Ha ki vagy vérezve de az országod ha vegetál is de él van akkor még mindíg van mit veszteni. A kérdés akkor kezd élessé válni amikor totál ellehetetlenül az országod. De józan ember még ekkor is inkább a jövőben bízik sem mint a nukiban. Persze ez csak akkor igaz ha nincs isteni küldetésed angyalkákat csinálni.

    ( agyament vallási fanatikusok )

  35. kösszi dudi a permafrosztos felvilágosítást!
    És én is úgy gondolom hogy ha gebasz van nagyon hülye vagy ha nem használod a nukit, hisz tényleg olyankor már minden mindegy.

    Kuruc71
    „Az oroszok a saját hazájukat védték és nem másokét”
    Ez akkor azt jelentené hogy az ellenségem ellensége nem a barátom? A nagyhatalmi politikában e kijelentés nehezen értelmezhető. Izoláció? Elfogatható a struccpolitika egy gazdasági óriás részéről? Vagy előre tekint és segítséget nyújt egy nagyobb gebasz elkerülése miatt, mint ahogy az USA tette mert ezt kellett tennie saját érdekében is.

  36. Persze télleg oké nehasználjunk nukit! De pont ez a lényege hogy mi van ha használja amaz srác? és akkor inkább hagyom is békén. Erre nem kerűlhet sor reméljük:D. De ha mégis mindig akad agyament politikus aki használná és ha a nemzet morálja a béka segge alatt van hát az megmelengetheti a szíveket.:(. Ha nem vetik be akkor az további nagy háborúkat generálhat, hiszen ha ők sem vetették be annó akor mi sem fogjuk hanem játszuk le tisztán. De ha bevetik akkor meg nincs is miről beszélni aztán :S

  37. Eleinte sztem senki sem merne nukit használni,csak ha már nagyon nagy szarban lenne valamelyik oldal,és egy „nah azért is leb*szok oda egy rakás atomot!”dolog lenne.A hagyományos hadviselésben meg eléggé kiegyenlített a dolog,mert a maci hadsereg valamivel még csak jobb,mint a kínai,de a kínaiaknak meg nem okozna gondot az emberanyag,a gazdaságuk is erős,szóval lehet hogy belemennének egy anyagháborúba.Ez pedig a Ivánéknak nem feküdne nagyon,pláne emberanyag szintjén.Ha a Nyugat is beszálna(és miért ne tenné:)?)akkor inkább az oroszok mellé állnának,vagy kialakulna egy másik csoprt,és mind a 3pólus kölcsönösen gyepálná egymást.Ott,már a Nyugatnak lenne fölénye:M1A2,Challenger2,Leo2,BAZINAGY repcsihordozók,F-22,F-35??,Eurofighter,Type45…lehetne sorolni.

  38. Kuruc:

    Szó nincs erről. ruszkiknál most változik minden de leirod a doktrinádban, hogy ha vki megtámadja/elfoglalja/xyz szibériát akkor repül xezer nuki. Ott van a doktrinádban parancsba adva.
    Na kipróbáljuk, hogy megnyomják e gombot a ruszkik (vállalva evvel a saját pusztulásukat is) vagy sem?

    Az egész hidegháború erről szólt és egyik fél se merte kvázi bekockáztatni, mindenhol csak közvetetten voltak ott. (Afganisztánban USA, Vietnamban ruszkik….)

    Ha majd eccer nagyon sokára esetleg nyomasztó lesz a Kínai fölény majd ausztrália is beszerez/legyárt pár száz nukit, vesz hozzá rakétát oszt bevállalja egy Kína? Nem egyszerübb és olcsobb pl kilóra megvenni RIO-TINTOt és akár az összes aus bányatársaágot?
    (Perezt itt a k* anyjába küldik, pedig amit mondani akart az angyon is reális, még ha a jobbikos hülyegyerek meg nem érti.)
    Kínába max 50% lehet bármi a tied és az is csa akkor ha hozod a technologiát. Ehez képest ami kell Kínának ausztráliából azt zsebből megveheti….)