|

HTKA Hírhalom 2016. 29. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Hírhalom nagy

Az Europrop előállt a TP400-D6-os gázturbinák áttételházát érintő probléma megoldásával. A módosítást már hitelesítette az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség, az új verziójú hajtóművel ellátott A400M-ek erőforrásainak áttételházát csupán 650 repült óra után kell átnézni először, utána pedig 150 óránként. Az új gyártású hajtóművek már a módosított alkatrészeket kapják, de azt még nem tudni, hogy a már legyártott példányokhoz mikor tudják szállítani az átalakításhoz szükséges készletet.

Áprilisban írtunk a KC-46A Pegasus fejlesztését érintő kisebb problémáról, a tesztek során, mikor C-17-est tankoltak, az utántöltő cső tengelyirányú terhelése meghaladta a megengedett értéket. Az azóta eltelt időben már kidolgozták a szükséges módosításokat, 2 további szelepet építette be a csőbe, és a szoftvereket is ehhez igazították. Már meg is kezdődtek a repülési tesztek, július 12-én C-17-essel is kipróbálták a légi tankolást, és a korábban tapasztalt gondok megszűntek. 4 nappal korábban egy F-16-os segítségével ellenőrizték az átalakított csövet, mert korábban ennél a típusnál is a vártnál nagyobb erők léptek fel kerozináttöltés közben.

Mérföldkőhöz érkezett a T-50 PAK-FA berepülése, a Szuhoj nyilatkozata szerint befejezettnek tekintik a kezdeti repülési teszteket. A prototípus 2010. január 29-i szűzfelszállása óta több mint 700 repülést végeztek az eddig elkészült 6 példánnyal, melyekkel sikerült teljesíteni az orosz védelmi minisztérium által támasztott követelményeket, ezért innentől kezdve a légierő folytathajta a típus tesztelését és berepülését.

A 4. prototípus. | Fotó: Szuhoj

A 4. prototípus. | Fotó: Szuhoj ,

Újabb nyom utal arra, hogy Egyiptom 46 MiG-35-ös beszerzése mellett szánta el magát. Egy orosz cég éves jelentésében arról számol be, hogy a RD-33MK sugárhajtóművet gyártó cég 92 példány legyártására kapott szerződést tavaly novemberben. A hajtóműveket 2016 és 2018 között kell leszállítania a készítőnek.

A Thales által gyártott Scorpion sisakcélzó rendszert választotta a Korea Aerospace Industries (KAI) a Light Armed Helicopter (LAH) számára. Az integrációs munkák és a tesztek befejezése után a Thales 400 rendszert szállít a KAI-nak.

A KAI LAH az Airbus Helicopters egy illusztrációján. | Forrás: Airbus Helicopters

A KAI LAH az Airbus Helicopters egy illusztrációján. | Forrás: Airbus Helicopters ,

5 gyártó érdekelt a Kanadai Légierő CF-18-asainak leváltása ügyében. Július 7-én konferenciát rendeztek Kanadában, melyen a Boeing, a Lockheed Martin, a Saab és az Eurofighter képviselői jelentek meg. A Dassault nem vett részt az eseményen, de ők a múlt héten megrendezett Farnborough International Airshow-n találkoztak a kanadai tisztviselőkkel.

Maradjunk a havas országnál, ahol hamarosan bejelenthetik az új kutató mentő repülőgép beszerzésére kiírt tender győztesét. A pályázók a C-27J, a KC-390 és a C-295. Fix számú repülőgép helyett a pályázat kiírói a gyártókat kérték meg, hogy határozzák meg hány példányra van szükségük az általuk kívánt típusból az igényeik kielégítésére.

A nap végén kezdi meg a Szaúdi Nemzeti Gárda új felderítő és könnyű támadó szerepkörben szolgálatba álló helikoptereinek leszállítását a Boeing. Szaúd-Arábia 24 AH-6i forgószárnyast rendelt 234 millió dolláros értékben.

AH-6i

AH-6i ,

Bemutatták az első 3D nyomtatással készült orosz UAV-t. Az UIMC (United Instrument Manufacturing Corporation) által fejlesztett kisméretű pilóta nélküli gép egy nap alatt elkészíthető, alkatrészeit kevesebb mint 20 perc alatt képesek kinyomtatni. Az 50 km-es hatósugarú gépet többféle érzékelővel is felszerelhetik.

Forrás: alert5.com

Forrás: alert5.com ,

Az F/A-18E/F Super Hornetekre integrálhatja az ADM-160 MALD légi indítású csalit a Raytheon, erre 34,8 millió dollárt biztosít az Amerikai Légierő. Az F-16-osokon már évek óta alkalmazott eszközt erős légvédelemmel rendelkező területek felett indítják útjára, ahol elterelésként szolgál a légvédelmi radarok, rakéták és azok kezelői számára. A Raytheonnak a következő 24 hónapos periódusban két demonstrációt kell bemutatnia az eszközzel a U.S. Navy gépein.

MALD-J-k egy F-16-os szárnya alatt

MALD-J-k egy F-16-os szárnya alatt ,

Egy amatőr műhold spotter úgy gondolja, hogy Kína első űrállomása irányítatlanul kering az űrben. Thomas Dorman a 2011-es fellövése óta követi a 8 tonnás laboratóriumot, és adatai szerint a Tiangong-1 jelenleg lassú orsózásban van, és a napelemei már nem a csillagunk felén néznek. Úgy véli, hogy Kína már nem tudja irányítani az űrállomást, és nem képesek arra, hogy a majdani lezuhanást úgy irányítsák hogy az óceánba vagy lakatlan területre érkezzen. Más szakértők szerint egyelőre korai ilyen következtetéseket levonni.

Egy titokzatos drón zavarta meg a a Svédországban tartott BALTOPS hadgyakorlatot. A finn, német, brit, svéd és amerikai csapatok tartottak partraszállási gyakorlatot, amikor a Svéd Védelmi Erők egy drónt észleltek belépni a hadgyakorlat légterébe.

A Boeing és az MBDA sikeresen befejezte az AH-64E Apache Guradian Brimstone indítási tesztjeit. A két cég 9 hónapot dolgozott az integrációs munkákkal, melyekhez a Pentagon kölcsönzött egy helikoptert és a a Brit Védelmi Minisztérium szolgáltatta a tőkét. A hármas irányítórendszerrel felszerelt rakétát lebegés, haladás és manőverezés közben is indították a forgószárnyasról.

AH-64E és Brimstone párosa | Fotó: Boeing

AH-64E és Brimstone párosa | Fotó: Boeing ,

Elkezdődtek az Eurofighter Typhoon számára kifejlesztett E-Scan aktív elektronikus sugáreltérítésű radar repülési tesztjei a britek IPA5-ös kísérleti gépének segítségével. A földi tesztek során azt vizsgálták, hogy a lokátor milyen távolságból képes a különböző célok felderítésére. Mivel ezek eredményeit kielégítőnek találták, így megkezdték a légi teszteket, melyekbe hamarosan bekapcsolódik a német IPA8-as jelzésű példány is. Az AESA radar integrációs munkálatai szükségszerűek, mivel Kuvait ezekkel kérte megrendelt Typhoonjait.

Az Olasz Légierő még az idén megrendelheti az M-345 HET kiképzőgépeket. A Defense News információi szerint még az év vége előtt jóvá hagyják a beszerzéshez szükséges pénzösszeget, és utána azonnal sor is kerülhet a szerződés aláírására. Az újrahajtóművezett M-345-ös prototípusa a tervek szerint szintén idén végzi el szűzfelszállását. A típus az M-346-oshoz hasonló kialakítású, 3 képernyős pilótafülkével rendelkezik, az új Williams FJ44-4M-34 hajtóműve pedig 10%-al nagyobb tolóerőt szolgáltat, mint az M-311-esbe (az M-345-ös régi verziója) épített Pratt&Whitney JT15D-5C erőforrás. A költséghatékonyságot javítja, hogy több, a civil szférában már bevált alkatrészt építenek be a gépekbe.

Leonardo-Finmeccanica M-345 HET | Forrás: commons.wikimedia.org

Leonardo-Finmeccanica M-345 HET | Forrás: Julian Herzog, WikiMédia Commons ,

Egyetértési nyilatkozatot írt alá az Airbus Defence and Space valamint a török Roketsan Missiles Industries utóbbi fegyvereinek a C-295W rendszereinek integrálásába. A C-295 harci támogató szerepkörű variánsa a lézeres irányítású 70 mm-es CIRIT és tankelleni LUMTAS rakétákat, valamint a szintén lézeres irányítású TEBER bombát kapja meg.

3 ember vesztette életét az Indonéz Hadsereg Bell 205-ös helikopterének balesete során. Július 8-án, Yogyakarta városában zuhant két épületre a forgószárnyas, melynek fedélzetén hatan tartózkodtak.

A helikopter maradványai | Fotó: KarinaOctavianaPutri

A helikopter maradványai | Fotó: KarinaOctavianaPutri ,

Szerencsére jobban járt az a két iráni pilóta, akiknek Szu-24-ese került veszteséglistára két nappal később. A bombázó egy tó közelében zuhant le Fars tartomány déli részén. A balesetet technikai probléma okozta.