|

HTKA Hírhalom 2016. 3. hét

A HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét kezdetén.

Hírhalom nagy

Új képességgel bővült a Román Hadsereg repertoárja miután Amerikából megkapták a megrendelt Phoenix 30 quadrocoptereket. A 4 példányban rendszeresített eszköz 6 kg-os tömegű, emellett 0,9 kg-os felszerelést emelhet a levegőbe. Megkapták a kombinált elektro-optikai és infravörös girostabilizált Dragon View kamerarendszert is, mellyel 30-35 percet tölthetnek a levegőben. A típus maximális sebessége 45 km/h.

Két pilóta vesztette életét január 12-én helyi idő szerint délelőtt 11-kor Iránban. A légierő egyik F-4E Phantom vadászbombázója gyakorlórepülésen vett részt amikor technikai probléma lépett fel. A pilóták úgy döntöttek, hogy megkísérlik a kényszerleszállást a közelben található autópályára, ám a túl nagy forgalom miatt erről letettek, és nemsokkal később a földnek csapódtak.



Oroszországban egy régebben gyártott helikoptertípus újjáélesztésén gondolkodnak. A Mi-14-es kétéltű helikopterről van szó, melyből 1973 és 1986 között közel 300 példányt gyártottak, ám ezekből mára mindössze 44 maradt üzemben. Az orosz TASS hírügynökség jelentése szerint a gépeket a katonai mellett a civil szféra részére is gyártanák, főleg az ország északi részén élő alkalmazók, illetve az olaj- és gáztársaságok számára. A vélhetően pozitív fogadtatás ellenére még nem született döntés az ügyben, és több alternatívát is megvizsgál még a gyártó.

Két újabb tételnyi F135-ös gyártását rendelte meg a Pentagon. Összesen 167 sugárhajtóműről van szó, 66-101-es leosztásban. A két szerződés értékét csak a hónap későbbi részében hozzák nyilvánosságra, de névtelen források szerint akár a 3 milliárd dollárt is elérheti. A gyártó nyilatkozata szerint az erőforrások egységára csökkent a korábbiakhoz képest.

Négy A-29 Super Tucano könnyű támadógéppel bővült az Afgán Légierő állománya január 15-én.

A Moody légibázison beindítják az Afgán Légierő egyik A-29-esét | Forrás: commons.wikimedia.org

A Moody légibázison épp indítják az Afgán Légierő egyik A-29-esét | Forrás: commons.wikimedia.org ,

A belga védelmi miniszter, Steven Vandeput Patriot légvédelmi rendszer beszerzését szorgalmazza országa számára. A miniszter egy országgyűlésen számolt be a javaslatáról amikor az ország védelmi stratégiáját vázolta fel. Ha beleegyeznek a beszerzésbe, az 600 millió dollárral kurtítaná meg a költségvetést.

Szintén Belgiumhoz tartozik, hogy a kormány 9,2 milliárd dollár elkülönítéséről döntött, melyet a haderő erősítésére fordítanak. Ebből a legnagyobb összeget az új vadászbombázók beszerzése emészti fel. Összesen 34 példányt vásárolnak majd, de a típusról még nem döntöttek. Emellett 6 pilóta nélküli géppel is bővítik a repertoárjukat, 2 példányt 2021-ben, míg a fennmaradó 4-et 2030-ban veszik át, és mindezek mellett azt is fontolgatják, hogy belépnek a közös európai tanker programba.

Első alkalommal esett egy számjegyűre az egy évben legyártott Rafale harci gépek száma 2015-ben. A Dassault már évekkel ezelőtt lelassította a termelést, hogy minél tovább tudja üzemeltetni a gyártósort, ennek függvényében 2014-ben csupán 11 vadászbombázó készült el a Francia Légierő és Haditengerészet számára. Tavaly azonban még tovább csökkent a mennyiség, csupán 8 gép gurult le ki az összeszerelő üzemből, ebből 5 Franciaországé és 3 került az első külföldi megrendelőhöz, Egyiptomba. A cégnek jelenleg további 83 példány leszállítására van szerződése (38 francia és 45 külföldi megrendelés), melyek ilyen tempóban akár további 10 évig is munkát adhatnak a cégnek.

Még el sem készültek, máris módosíttatja E-2D Advanced Hawkeye gépeit Japán. 286 millió dollárt áldoznak arra, hogy megnöveljék a gépek hatótávolságát. Mivel az Amerikai Haditengerészet példányai főleg hajókról üzemelnek, így korlátozott a gép felszálló tömege, s ezzel együtt a tankolható kerozin mennyisége is. A U.S. Navy-nél ezt úgy hidalják át, hogy légi utántöltéssel bővítik ki a gépek őrjáratozási idejét. Azonban Japán kizárólag szárazföldi bázisokról üzemelteti majd a gépeit, így nagyobb felszállási tömeg is lehetséges. Ezt kihasználva szeretnék kibővíttetni a gépek üzemanyag kapacitását szárnyba épített tartályokkal. A módosításnak köszönhetően a szigetország légtérellenőrzői 5 óra helyett akár 8 órát is a levegőben tartózkodhatnak majd utántölsé nélkül.

E-2D gépek a gyártósoron

E-2D gépek a gyártósoron ,

Újabb lépést tett a szolgálatba állítás felé a Lockheed Martin új hajógyilkos rakétája, az LRSAM (Long Range Anti-Ship Missile), miután végeztek a repülés közbeni terhelési tesztekkel az F/A-18-as típuson. Az AGM-158B nagy hatótávolságú, alacsony észlelhetőségű fegyver módosításával kapott AGM-158C utolsó terhelési tesztjére január 6-án került sor a tengerészet Patuxent River légibázisának körzetében. A tervek szerint először 2017-ben kerül sor az oldási próbákra, majd azok sikerességének függvényében folytatódhat a tesztelési program a valódi indításokkal. A cél az, hogy a rakéta szolgálatba állhasson 2019-ben. Hordozó platformként az F/A-18E/F Super Hornetek mellett még a B-1B nehéz bombázók szolgálnak majd.

A repülési tesztek közben készült fotó. Az LRASM a gép jobb szárnya alatti középső felfüggesztőn látható | Fotó: U.S. Navy

A repülési tesztek közben készült fotó. Az LRASM a gép jobb szárnya alatti középső felfüggesztőn látható | Fotó: U.S. Navy ,

Márciusban első alkalommal indítanak majd BVR (látóhatárón túli) légiharc rakétát a Tejas típusról. A könnyűsúlyú kategóriába tartozó vadászbombázóról az izraeli Rafael cég Derby típusát tesztelik, ennek sikeressége kulcsfontosságú ahhoz, hogy a gép elérhesse a teljes bevethetőségi képességet.

A Boeing 6 új, a B-52-esek belső fegyverterébe szánt indítóberendezést szállított le az USAF-nak. A fejlesztéseknek köszönhetően az új eszközök már alkalmasak JDAM bombák célba juttatására, melyekből egyszerre 8 kerülhet a belső térbe. Az ősrégi bombázók eddig csak a szárny alatti felfüggesztőn hordozhatták a GPS irányítású ejtőfegyvereket. A fejlesztések azonban itt nem állnak meg, később alkalmassá teszik a gépek belső terét az AGM-158 JASSM rakéták és miniatűr légi járművel indítására is.

Hamarosan megérkeznek az első japán F-35 pilóták a Luke légibázisra. A felhőlovagok saját gépeikkel szelhetik majd az eget, az első japán F-35-ösök ugyanis szintén ide kerülnek majd a kiképzéshez. Az Amerikai Légierő saját példányai mellett már a norvég és ausztrál 5. generációs vadászbombázók is itt üzemelnek, részt véve a saját pilótáik kiképzésében, és az év későbbi részében érkeznek melléjük az olasz gépek a kiképzésre váró személyzettel együtt.

Az Iljusin helyettes főigazgatója számolt be a hírről, hogy cége további két Il-38N felderítőgépet ad át az Orosz Haditengerészetnek, továbbá azt is hozzátette, hogy a náluk már mágikusnak tekinthető 2020-as dátumra 28 példány áll szolgálatba.

Az első Il-38N

Az első Il-38N ,

Maradjunk még egy kicsit az orosz vállalatnál: 2015-ben szerződést kaptak egy meg nem nevezett vásárlótól 16 Il-76-os leszállítására, ennek pedig a 80%-át már teljesítették is. A fennmaradó két gép ebben az évben kerül megrendelőjéhez, és már folynak az egyeztetések további 5 szállítógép megvásárlásáról.

A NATO közbeszerzési hivatala a Saab-nál adott le megrendelést föld-levegő rakéták szállítására. Az RBS 70 BOLIDE típusról van szó, mely az RBS 70 8 km-re növelt hatótávolságú változata. A 12,4 milliós szerződés teljesítése 2016-ban és 17-ben történik.

A Raytheon sikeresen tesztelt a Tomahawk cirkálórakéták továbbfejlesztett keresőfejét. Az új szenzorral a fegyver alkalmassá válik mozgó föld- és vízfelszíni célok követésére és leküzdésére. A berendezést saját költségén fejlesztette ki a vállalat, tesztelését egy T-39-es tesztrepülőgépre szerelve végezték.

Még idén átveheti fennmaradó két A400M szállítógépét a Maláj Királyi Légierő. A második példány szolgálatba állításának apropójából rendeztek egy kisebb ceremóniát a gépek bázisául szolgáló Subang légibázison január 13-án, és ott beszéltek a program további alakulásáról. A tervek szerint áprilisban érkezik meg a harmadik, és novemberben a negyedik példány. Az ünneplésen részt vett Hishammuddin Hussein is, a védelmi miniszter, aki beszédében kiemelte a 22. század számára épített új hangárt, ahol gépek parkolhatnak és a javításokat elvégezhetik.

A400M fogadása a Maláj Királyi Légierő parancsnoka részéről

Az első maláj A400M fogadása| Fotó: Airbus Military ,

A Pratt & Whitney elkészült a C-17-esek meghajtását biztosító utolsó F117-es hajtóművel. A gyártás lezárása egyben a PW2000-es erőforrás család termelésének végét is jelenti, hisz az eredetileg a B757-eshez tervezett sugárhajtómű utolsó, és egyben legnagyobb tolóerejű leszármazottja a PW2040, vagy katonai megjelölésével F117-es. Összesen 1313 példány készült az amerikai gyáróriás üzemében.

1313., egyben utolsó F117-es sugárhajtómű | Fotó: Pratt & Whitney

1313., egyben utolsó F117-es sugárhajtómű | Fotó: Pratt & Whitney ,

Németország 2010 óta bérelt IAI Heron TP pilóta nélküli gépeket, azonban a felderítő szerepkörben alkalmazott UAV-k bérleti ideje tavaly lejárt. Mivel a képességet nem szeretnék elveszíteni, így a gépek megtartása mellett döntöttek. Az első hírek arról szóltak hogy megvásárolják a 3 példányt és a 2 földi irányító állomást, azonban ezt később cáfolta a védelmi miniszter, Ursula von der Leyen. Helyette újabb lízingszerződés kötnek, melynek köszönhetően 2018-tól összesen 650 millió dollárért tovább használhatják a típus képességeit. A bérlés 2025-ig szól, ekkorra válhat bevethetővé ugyanis az európai fejlesztésű drón.

A kép jól érzékelteti a Heron TP méreteit

A kép jól érzékelteti a Heron TP méreteit ,

Minisztériumi szintű angol nyilatkozatok alapján továbbra is napirendi ponton egy közös európai – japán légiharc rakéta fejlesztése. Még 2014 júliusában röppentek fel először a hírek, hogy a védelmi iparának önkéntes lekorlátozását enyhíteni kezdő Japán becsatlakozna az MBDA mellé – elsősorban a Meteor továbbfejlesztésébe.

Január 11-én véglegesen kivonásra került az utolsó két S-3B Viking is a US Navy állományából. A típust 2009-ben már részlegesen nyugdíjazták, de néhány példányt még megtartották tesztelésre. Decemberben a VX-30 század három gépe repült át a Davis-Monthan támaszpontra, hogy a híres/hírhedt „Boneyard” újabb konzervált gépekkel gazdagodjon, míg az utolsó két gépet január 11-én érte utol a végzete.

Fotó: Scott Dworkin, US Navy

Fotó: Scott Dworkin, US Navy ,

A legújabb indiai és pakisztáni sajtóértesülések alapján úgy tűnik Srí Lanka le is tett a JF-17 vásárlási szándékáról az indiai hitel érdekében. Sajtóértesülések szerint Pakisztán Indiához hasonlóan hajlandó lenne némi hitellel megtámogatni saját típusát.

Líbia, Afganisztán és Irak után Szíriában is bemutatkozott a Brimstone rakéta, miután a közelmúltban a RAF Tornado GR4-esei többek között ezzel is támadták az ISIS állásokat. Az angol gépek első alkalommal vasárnap, az Iszlám Állam székhelyének számító Rakka körzetében használták ezen levegő-föld rakétáikat.

Fotó: Corporal Mike Jones/MoD

Fotó: Corporal Mike Jones/MoD ,

Nem hivatalos hírek szerint újfent/továbbra is terítéken a MiG-29-es beszerzés Belgrádban. Szerb sajtóértesülések szerint ugyan elsősorban nem emiatt érkezett Szerbiába az orosz védelmi szektorért felelős miniszterelnök helyettes, Dmitrij Rogozin, ám egy füst alatt erről is folytak egyeztetések.
A vadászgépek mellett légvédelmi rendszerek szállításáról is szólnak a hírek, BUK, Tor és Pantsir-S1-ről írtak az orosz médiában.

Az IHS Jane’s portál brit forrásokra hivatkozva állítja, hogy az oroszok bevetették Szíriában a Berjev A-50 légtér-ellenőrző repülőgépeket. Az első repülésekre ráadásul már december folyamán sor került.

A korábban a típus mielőbbi nyugdíjazását sürgető USAF a tavalyi év végén jelezte, hogy mégiscsak kellenek még egy kis időre az A-10-esek. Most újfent jelezték, hogy hát bizony nagyon is kellenek ezek a gépek az iszlám Állam ellen, így bár mindenképpen nyugdíjazzák őket, egy időre elnapolják a kérdést.

 Fotó: U.S. Air Force

Fotó: U.S. Air Force ,

Az ITAR-TASZSZ értesülése szerint hamarosan Ka-52 harci-helikopterek érkeznek Szíriába, ahol elsődleges feladatuk a Latakia melletti légibázison állomásozó orosz erők védelme, illetve ha esetleg úgy adódik, akkor harci kutató-mentő feladatban való részvétel.

Olaszország 4 darab AMX típusú csapásmérő repülőgépet, valamint egy MQ-1 Predator pilóta nélküli repülőeszközt telepített a szicíliai Trapani repülőtérre, válaszul az Iszlám Állam líbiai tevékenységére. A napokban a francia erők Rafale vadászbombázókkal már támadták az ISIS líbiai állásait.

Fotó: Carlos Menendez San Juan

Fotó: Carlos Menendez San Juan ,

Közreműködött: Tcat és Phoenix