|

HTKA Hírhalom 2015. 51. hét

A HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hét kezdetén.

Hírhalom nagy

Litvánia tovább növeli védelmi költségvetését, mely a 2016-os esztendőben immáron a GDP 1,48 százalékát / 575,2 millió eurót jelent. Ez jelentős, 35 százalékos növekedés a 2015-ös évhez mérten. Forintosítva 183 milliárd körüli összegről van szó, mely durván 30 milliárddal több, mint a 2016-ra tervezett magyar védelmi költségvetés (~299 milliárd) fele.

Nyugati szakértők állítása szerint Észak-Korea egy félresikerült indításnak köszönhetően jelentős problémákkal találta szemben magát a saját fejlesztésű KN-11 tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétával (SLBM) kapcsolatban. A hírek szerint a műholdképek elemzésekor megállapították, hogy a november 28-i legutolsó indítás során megsérült a Sinpo-osztályú hordozó platform. A fejlesztők helyzetét nem könnyíti, hogy a félresikerült indításnál személyesen jelen volt Kim Jong Un is.

December 5-én jelentősebb gépmennyiséget vehetett át a Fülöp-szigetek légiereje: ünnepélyes keretek között sor került az első 2 FA-50PH kiképző/könnyű csapásmérő gép átvételére, de a sort bővítette a haderő 2. C-295M teherszállítója és 6 AW-109E könnyű helikopter is.

Fotó: Fülöp-szigeteki Légierő

Fotó: Fülöp-szigeteki Légierő ,

India 4 darab Mi-35 típusú harci helikoptert adna át Afganisztánnak, erre a közelmúltban Oroszország is áldását adta. India eddig a Pakisztánnal fennálló érzékeny kapcsolat miatt csupán képzéssel és kevésbé drasztikus tételekkel támogatta Afganisztánt, de az „Ázsia szíve” konferencián döntés született a hatékonyabb támogatásról.

December 10-én, délután megérkezett a törökországi Incirlik légibázisra az első Tornado géppár a Luftwaffe egyik A310-es tankere és egyik A400M típusú teherszállítójának társaságában. A Bundeswehr sajtóanyagában olvashatóak alapján a Berlin által felajánlott további 4 Tornado-val kiegészülve január közepén kezdik meg a felderítő repüléseket Szíria felett a 6 német Tornado.

Fotó: Bundeswehr/Bienert

Német Tornado, a szárny alatti külső felfüggesztőn pedig a BOZ-101 EC | Fotó: Bundeswehr/Bienert ,

Glasgow-ban nemrégiben elkészült a leendő HMS Prince of Wales repülőgép-hordozó alkotóelemeinek azon utolsó tagja is, amit a hajó építési helyére, Rosyth-ba úsztatnak. Ami történetesen nem más, mint az ikertornyos hordozó hátsó tornya, aminek lényegében légiforgalmi irányítótorony szerepe lesz.

A francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó a Szuezi-csatornán átkelve december 7-én átvette az amerikai Központi Haditengerészeti Parancsnokság (NAVCENT) által szervezett CTF 50 műveleti harci kötelék irányítását Rene-Jean Crignola ellentengernagy parancsnoksága alatt. A harccsoport fő feladata az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni hadműveletek támogatása.

Forrás: US Navy

Forrás: US Navy ,

Mióta a Szu-30MKI típusú vadászbombázók hadrendbe álltak, általános jelenség, hogy egy-egy pótalkatrészre átlagosan 12 hónapot kellett várnia az Indiai Légierőnek. Az oroszokkal a közelmúltban kötött hosszútávú megállapodásnak köszönhetően ez az időtartam jelentősen csökken, Oroszország garantálja, hogy a hiba bejelentését követően maximum 30 napra megérkezik a pótalkatrész, ettől az indiaiak az 50 százalék körülire csökkent bevethetőség drasztikus növekedését várják.

December 10-én hivatalos ünnepség keretében jelentették be, hogy elkészült az első egyiptomi megrendelésre készített Type 209/1400 típusú, dízel-elektromos tengeralattjáró a ThyssenKrupp Marine Systems (TKMS) tulajdonába tartozó, kieli Howaldtswerke-Deutsche Werft (HDW) hajógyártban. A 447-es gyári számú egység az Egyiptomi Haditengerészet kötelékében az S41-es jelzést kapta. A hajóegységet 2016 folyamán szállítja le a gyártó, mely további három ilyen tengeralattjárót gyárt még Egyiptom számára.

Forrás: Egyptian MoD

Forrás: Egyptian MoD ,

Az átépítést követően 2013 novemberében vízre bocsátott INS Vikramaditya hamarosan újra szárazdokkba vonul, az indai repülőgép-hordozó 2016 szeptemberéig átesik az első kötelező karbantartáson.

Ha már Indiánál tartunk, az ázsiai ország haditengerészete 2018 decemberében veheti át legújabb repülőgép-hordozóját, az INS Vikrant névre keresztelt egységet.

Jurij Boriszov egy interjúban elárulta, a Szuhoj T-50 típusú, ötödik generációs vadászbombázó repülési tesztjei a végéhez közelednek. Azt azért érdemes hozzátenni, hogy ez a repülőgép kezelhetőségére, repülési tulajdonságaira és alap rendszereinek működésére vonatkozik, a fegyverrendszerek és elektromos berendezések tesztelése még további hónapokat, éveket igényel.

Fotó: Paralay.ru

Fotó: Paralay.ru ,

Az Orbital ATK vállalat megrendelést kapott az USAF-tól AIM-9P Sidewinder légiharc-rakéták SR116-HP-1 típusú rakétahajtóművének gyártására. A már legyártott rakéták élettartama a hajtóműszekció cseréjével kitolható. A végső vevő egyébként nem az USAF, hanem egy külföldi ország, melynek kilétét még nem hozták nyilvánosságra.

Nagy-Britannia átvehette 14. és egyben utolsó Boeing CH-47F Chinook típusú helikopterét, a verzió Mk6 Chinook néven áll szolgálatban a RAF kötelékében. A szigetország eredetileg 24 darabot vásárolt ebből a variánsból, de később csökkentették a megrendelést 14 példányra.

Forrás: Boeing

Forrás: Boeing ,

A korábbi hírekkel ellentétben Dánia mégis jövőre tolja az F-16 Fighting Falcon vadászbombázók utódlásáról szóló döntést. A legfrissebb álláspont szerint 2016 első negyedévében kerülhet sor a nagy bejelentésre. Meglepő lenne egyébként, hogy az ellenző hangok ellenére nem az F-35 Lightining II-re esne a választás, mivel a skandináv ország „3-as szintű” partnerként részt vesz a típus fejlesztési programjában.

Izrael 2016 decemberében veheti át az első F-35A típusú vadászbombázóit, melyekkel egyidőben rendszerbe állít egy további Iron Dome légvédelmi rendszert, valamint kivon egy teljes századnyi F-16-ost.

Törökország december 9-én átvehette a negyedik, egyben utolsó Boeing E-737 Peace Eagle típusú légtér-ellenőrző repülőgépét, mely már minden tervezett képesség és berendezés birtokában van. Az amerikai gyártó ezzel egyidőben azt is bejelentette, hogy a korábban leszállított példányok hamarosan kapnak egy szoftverfrissítést, mely a legújabb gép képességére hozza fel őket.

Fotó: Aldo Bidini

Fotó: Aldo Bidini ,

Kazahsztán és Oroszország egyezségre jutott a Balkas-tó mellett található Balkas radarállomás további bérletéről. A Dnyepr típusú felderítő radarral ellátott állomás fontos szerepet tölt be az orosz korai felderítő rendszerben.

2016 nyaráig olasz, ausztrál és arab légi-utántöltő repülőgépek települnek a kaliforniai Edwards támaszpontra, hogy egy kurzus keretében jogosultságot szerezzenek az USAF gépeinek légi tankolására. Az ausztrál KC-30A típusú tankerek az első körben C-17 Globemaster III szállítógépeket és F-15 Eagle vadászbombázókat tölthetnek majd újra, az Egyesült Arab Emírségek zászlaja alatt repülő KC-30-asok személyzete B-1B Lancer bombázók és A-10 Thunderbolt II csapásmérő repülőgépek itatására kap képesítést, míg az olasz KC-767-esek F-15 Eagle és F-16 Fighter Falcon vadászbombázókra specializálónak majd.

Az orosz-ukrán szembenállás miatt az Antonov az An-124 Ruszlan teherszállító repülőgép „nyugatiasítását” tervezi. A modernizáció specifikációit még nem határozták meg, egyelőre a lehetséges megoldásokat tanulmányozza csak az ukrán gyártó.

Fotó: Dmitriy Pichugin

Fotó: Dmitriy Pichugin ,

A Sikorsky vállalat 354 millió dolláros megrendelést kapott a Pentagontól 29 darab MH-60R típusú helikopter gyártására. A forgószárnyasok a US Navy kötelékébe kerülnek majd és 2017 végéig kell leszállítaniuk az összes példányt.

A Sunday Times információi szerint a Boeing nem örül, hogy a Lockheed Martin megvásárolta a Sikorsky vállalatot, s ezzel a legnagyobb amerikai hadiipari konszernné vált, így riválisához hasonlóan egy helikopter-gyártó bekebelezését tervezi. Az első roham kudarcba fulladt, a Westland Helicopterst kívánták megvásárolni az olasz Finmeccanica vállalattól, de visszautasító választ kaptak, így egyelőre biztosan egyben marad a 2001 óta működő olasz-angol AgustaWestland.

A Westland Helicopters számára nem ismeretlenek a Boeing termékei, helyben gyártották a britek által rendelt Apache helikoptereket | Fotó: Arpingstone

Lengyel felségjel kerülhet az Apache-okra? | Fotó: Arpingstone ,

Szingapúr védelmi minisztere, Ng Eng Hen a közelmúltban Amerikába tálogatott, ahol többek között megtekintette a Luke támaszponton üzemelő F-35-ös kiképzőközpontot is. Két évvel ezelőtti látogatásához képesti flotta-fejlődés és az 5000 repült óra lenyűgözte, de elmondta, hogy nem sietnek a típus megvásárlásával.

A Northrop Grumman 65 millió dolláros megrendelést kapott az E-2D Advanced Hawkeye típusú légtér-ellenőrző repülőgépek radarjának fejlesztésére. A 2018 októberéig teljesítendő feladat során fejlesztik a számítástechnikai kapacitást, lecserélik az eszköz processzorait. A megrendelt munkálatok 11 darab repülőgépre vonatkoznak.

A Flight Global értesülései szerint az Israel Aerospace Industries (IAI) ajánlatot tett Franciaországnak négy darab modernizált C-130E szállítására. A francia források által is megerősített ajánlattétel nem egyedüli, a Francia Légierő a brit Marshall Aerospace-től is ajánlatot kért 4 darab C-130-as beszerzéséről és modernizációjáról. Párizs hosszú távon tervez a gépekkel, a használt Herculeseket további 20-30 évet üzemeltetné.

Forrás:  USAF

Forrás: USAF ,

Az Amerikai Egyesült Államok AH-64 Apache típusú harci helikopterekkel tervezi támogatni Irakot az Iszlám Állam elleni harcban. Ez csak egy felajánlás, a helikoptereket és az üzemeltetésükhöz szükséges eszközöket abban az esetben biztosítják, amennyiben az iraki elnök igényt nyújt be rájuk.

Oroszország Mi-24P harci és Mi-8MT szállító helikopterekkel erősíti jelenlétét Örményországban. Az Erebuni támaszponton jelenleg MiG-29 ‘Fulcrum’ típusú vadászbombázók állomásoznak. A forgószárnyas erősítés még év vége előtt áttelepül.

A Kratos vállalat, mely légi célokat szállít az amerikai haderő számára, saját forrásból egy taktikai UAV fejlesztésébe kezdett. Az UTAP-22 (Unmanned Tactical Aerial Platform) jelzésű prototípus a közelmúltban hajtotta végre második repülését, mely során demonstrálták, hogy képes egy pilóta vezette géppel kötelékkel repülni. A teszt során egy AV-8B Harrier játszotta a vezérgép szerepét.

Forrás: Kratos

Forrás: Kratos ,

ENSZ-vizsgálat alatt áll Uganda, a vádak szerint titokban 4 darab Mi-24 típusú harci helikoptert vásárolt Oroszországból. Ezzel még semmi probléma nem lenne, de a helikoptereket Dél-Szudán nevében rendelte meg, a tranzakció is Ugandán keresztül zajlott.

A felvételek tanúsága szerint X-farokrotorral ellátott, orosz Mi-35M harci helikopterek jelentek meg Szíriában, továbbá 4 darab újabb Szu-34-est telepített Oroszország a Hmejmim légibázisra.

Az orosz Varjag cirkáló is Szíriába tart, hogy leváltsa a partok közelében hajózó Moszkva cirkálót. A Varjag útközben tesz egy kitérőt Indiába, ahol részt vesz az Indra hadgyakorlaton.

A Golden Gate híd és a Varjag rakétás cirkáló

A San Francisco-öbölnek búcsút intő Varjag 2010 júniusában| Fotó: Pamela J. Manns, U.S. Coast Guard ,

Korrupciós vádak merültek fel a 2003-as görög Apache-beszerzéssel kapcsolatban. A tucatnyi gép megrendelése körüli események miatt már vádat emeltek egy üzletember és egy korábbi magas rangú minisztériumi alkalmazott ellen.

Nagy-Britannia nem bírja kivárni, amíg megérkeznek a novemberben bejelentett P-8 Poseidon tengerészti járőrgépek, az új gépek érkezéséig az US Navy állományából bérelnének hasonló példányokat. Egyelőre egy példányról lenne szó, de két további gép bérletére opciós jogot kértek.

A BAE Systems bejelentette, hogy a Taranis pilóta nélküli repülőeszköz befejezte a repülési tesztek harmadik, egyben utolsó fázisát is. A demonstrátor célja az alacsony észlelhetőségű kialakítás és a radarhullám-elnyelő anyagok vizsgálat volt. A szűkszavú közlemény szerint a kísérleti UCAV tesztelése során teljesítették az összes kijelölt célt.

Taranis oldalról | Fotó: BAE Systems, Ray Troll

Taranis oldalról | Fotó: BAE Systems, Ray Troll ,

Ghána további 4 darab A-29 Super Tucano típusú könnyű csapásmérő repülőgépet rendelt, ezzel a teljes flottájuk 9 gépre nő.

A Lockheed Martin leszállította a 2500. C-130 Hercules típusú teherszállító repülőgépet. A jeles példány egy HC-130J Combat King II, melyet a USAF vehetett át és a Moody támaszponton települ majd.

Az orosz RSzK MiG újabb 4 darab MiG-29K típusú vadászbombázóval készült el az Indiai Haditengerészet számára. A gépeket akkor szállítják le a megrendelőnek, ha az időjárás lehetősé teszi az átrepülést. Két héttel ezelőtt további két példányt adtak át, a maradék 6 gépet jövő évben adják át Indiának, mely két részletben összesen 45 darab MiG-29K/KUB repülőgépet rendelt. Ebből 16 állomásozik az INS Vikramaditya fedélzetén, a többi átadott példány szárazföldről üzemel. 2018-tól bővül a hajófedélzetről üzemelők száma, amikor szolgálatba áll az új építésű INS Vikrant hordozó is.

Norvégia újabb 6 darab F-35A típusú vadászbombázót rendelt december 11-én, ezzel a bevásárlólistájukon már 28 darab szerepel. A skandináv ország összesen 52 darab rendszeresítését tervezi, az első példány 2018-ban állhat szolgálatba. Az ötödik generációs típus fő állomáshelye az ország közepén található Ørland támaszpont lesz, de az északi részen, Evenes környékén egy másik bázist is létesítenek majd, innen adják majd a készültségi szolgálatot a tenger felől érkező betolakodók ellen.

Forrás: USAF

Forrás: USAF ,

A Pentagon jóváhagyta a General Electric F414-GE-INS6 típusú erőforrások szállítását az indiai HAL Tejas Mk II számára, mely ráadásul a fejlesztett, EPE (Enhanced Performance Engine) erőforrást kapja új magrésszel és áttervezett kompresszorfokozatokkal. Az ázsiai ország emellett engedélyt kapott a nevezett hajtómű alkalmazására a szintén saját fejlesztésű, ötödik generációs AMCA (Advanced Medium Combat Aircraft) típusban is.

A török T129 típusú harci helikopterekben alkalmazott CTS800-4AT gázturbinát választották a Turkish Aerospace Industries (TAI) által kifejlesztésre kerülő könnyű, többfeladatú helikopter erőforrásának. A hajtóművet a Rolls-Royce és Honeywell közösen gyártja egy Light Helicopter Turbine Engine Company (LHTEC) projektcég „fedésében”.

Az orosz helikoptergyártó egyesülés, a Russian Helicopters 5 darab Mi-171S típusú helikoptert adott át Banglades számára. A gépeket még 2013-ban rendelték meg.

Forrás: Russian Helicopters

Forrás: Russian Helicopters ,

A USS America (LHA-6) helikopterhordozó fedélzetét az első nyugati-parti hajó, melynek a fedélzetét felkészítették az F-35B üzemeltetésére. A főfedélzet hőálló réteget kapott, melynek köszönhetően immáron képes elviselni a fel- és leszállások során fellépő hőterhelést. A következő egység, a USS Tripoli (LHA-7) már átalakítás alatt áll.

December 10-én az F-35B első alkalommal vett részt hadgyakorlaton, mely során egy kaliforniai bázison előretolt bázist szimuláltak, a Villámot járó hajtómű mellett tankolták meg.