|

Kuvait 28 Eurofighter beszerzéséről tárgyal

Másfél évvel az Eurofighter konzorciummal, 28 Eurofighter Typhoon vadászbombázó beszerzéséről szóló előszerződés megkötése, majd végül mégiscsak a Boeing irányába elmozdulás után a Defense News értesülései szerint Kuvait konkrét tárgyalásokba kezdett 2 századnyi, avagy 24-28 gép beszerzéséről a típus marketingjét az arab országban vezető Olaszországgal.

Paveway IV a Typhoon szárnya alatt | Fotó: BAE Systems

Paveway IV a Typhoon szárnya alatt | Fotó: BAE Systems ,

A fejleményeket ismerő forrás elmondása szerint az olasz részről a védelmi minisztériumot, a légierőt és az Alenia Aermacchi vállalatot felvonultató csapat 28 gép eladásáról, illetve kapcsolódóan pilótaképzésről és logisztikai csomagról tárgyal a kuvaitiakkal. (Egy olasz – kuvaiti védelmi együttműködései megállapodás értelmében már egyébként vannak a Typhoonra Olaszországban kiképzett kuvaiti pilóták.)

A dolog abból a szempontból érdekes, hogy idén májusi elejei hírek alapján az Egyesült Államok és Kuvait közel áll ahhoz, hogy tényleges megrendeléssé konvertálja a kuvaitiak 28 F/A-18E/F Super Hornet vadászbombázó beszerzésével kapcsolatos terveit – mely nagyjából 3 milliárd Dollárnak a kuvaiti kincstárból való kiszivattyúzását jelentené.

Kuvait légierejének vadászgép állományát az F/A-18 Hornet típus adja, azaz a Boeing Super Hornet választása esetén a típus továbbfejlesztett változata erősítené a gépparkot. | Fotó: PH2 Bruce R. Trombecky

Kuvait légierejének vadászgép állományát az F/A-18 Hornet típus adja, azaz a Boeing Super Hornet választása esetén a típus továbbfejlesztett változata erősítené a gépparkot. | Fotó: PH2 Bruce R. Trombecky ,

Egy másik forrás szerint az amerikaiakkal folytatott tárgyalások nem akadtak el, azok jól haladnak és nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy Kuvait európai és amerikai típust is rendszeresíti.