|

Négyen versengenek a jövő szállítóeszközéért

Bár korábban csak két cég kapott megbízási szerződést, újabb két cégre terjesztette ki az „X-Plane” programot a DARPA (az USA védelmi minisztériumának kutató-fejlesztő ügynöksége).

Tavaly a Sikorsky (partnerségben a Lockheed Martin hírhedt „Skunk Works” munkacsoportjával) és az Aurora Flight Sciences fejenként 14-14 millió dolláros megbízást kapott a kezdeti tervek megalkotására a DARPA VTOL X-Plane (Vertical Take-Off and Landing Experimental Plane) programjának keretében. Az amerikai ügynökség tovább bővítette a résztvevők táborát, a Boeing és a Karem Aircraft is csatlakozott az említett két céghez, és részletes terveket készíthetnek a benevezett járgányokról.

Forrás: DARPA

Forrás: DARPA ,

Az összesen három szakaszra bontott „menetrend” 2018 februárjáig tart, összesen 52 hónapon át. Az első fázisból egy versenyző juthat tovább és fejlesztheti már fizikai valójában elképzelését a második fázisban, hogy 2017 tavaszán, a harmadik felvonás keretében a levegőbe emelkedjék és prezentálhassa képességeit.

A DARPA szóvivői szerint az X-Plane program során a merev- és forgószárnyas eszközök előnyeinek összekovácsolásával radikális áttörést érhetnek el a felszállópályát nem igénylő repülést illetően. A négy évnél kicsivel hosszabb ciklusra összesen 130 millió dollárt kívánnak áldozni, amiért olyan teljesítményt várnak végeredményként, mint a 300 csomónál (555 km/h) nagyobb végsebesség, a „lebegés” hatásfoka 75 százalék legyen vagy nagyobb, ugyanez a szám az emelőképesség aránya esetén minimum 10 legyen. Ezen felül hasznos terhelése legalább 40 százalékát kell kitegye a tervezett össztömegének, melyet 4,5-5,5 tonna közé sorolnak (10000-12000 font).