|

Megtagadták az A400M átvételét a törökök

A török szakemberek a műszaki átvizsgálást követően megtagadták az első Airbus A400M ‘Atlas’ típusú teherszállító repülőgép átvételét.

Az Airbus Military elkészült a harmadik sorozatgyártású A400M ‘Atlas’ típusú teherszállító repülőgéppel, mely egyben a Török Légierő számára gyártott első példány. Az MSN9 gyári számú gép december óta a 221. Légiflotta támaszpontján, a Törökország közepén található Kayseriben van már, azonban az átvételi eljárás során számos kisebb problémát találtak a török szakemberek, így megtagadták a gép átvételét.

A Török Légierő számára készülő Airbus A400M (MSN9) első repülése | Forrás: Airbus Military

A Török Légierő számára készülő Airbus A400M (MSN9) első repülése | Forrás: Airbus Military ,

A helyzet természetesen nagy blama az Airbus számára, Tom Enders, a vállalat elnöke ennek megfelelően ingerülten nyilatkozott az évértékelő beszédjét követően. Elmondta, hogy a törököknek leszállított gép ugyanolyan specifikációjú, mint a Francia Légierőnek átadott első két példány, melyeket elégedetten használtak Maliban is, így nem érti, hogy mi a baja a török félnek. Majd hozzátette, jelenleg alkudozni kénytelenek a török vezetéssel, ugyanis a kialakult helyzet akadályozza az ütemtervüket: idén 10 gépet kéne leszállítani a különböző megrendelőknek, Nagy-Britannia és Németország is átvehetné első gépét.

Fotó: Airbus Military

Fotó: Airbus Military ,

Az Airbusnak össze kell szednie magát, mivel szeretnének újabb vásárlókat begyűjteni, de a program számára nem túl pozitív hírek elijeszthetik a potenciális megrendelőket. A fejlesztő országokon (Belgium, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Luxemburg és Spanyolország) kívül eddig csupán Malajzia rendelt a típusból, így összesen 174 gép legyártására van érvényes szerződése a Sevillában található üzemnek, ahol nagyon bíznak Szingapúr és a visszatáncoló Dél-afrikai Köztársaság megrendelésében is.

—-
Az Airbus A400M ‘Atlas’ típusismertetőjéhez katt ide!