|

Újra beszállt az A400M gyártásába Dél-Afrika

A dél-afrikai kormány kommunikációs osztályának szeptember 17-én kelt közleménye arról árulkodik, hogy Pretoria tényleg átgondolta azon 2009-es döntését, melynek értelmében faképnél hagyta az Airbus Military-t és az A400M programot. Történt ugyanis, hogy – amint arról már korábban beszámoltunk – a dél-afrikai illetőségű Denel vállalat újra felvette a kapcsolatot az európai céggel, és tárgyalásokba folyamodott vele az Atlas fejlesztésébe és gyártásába való újbóli bekapcsolódásról. Úgy tűnik, hogy a felek megtalálták a közös hangot, mivel hétfőn aláírásra került az új szerződés, ami írásba foglalja, hogy a Denel mégis kiveszi majd a részét az A400M gyártásából.

Egyes nyugati elemzők szerint ez egyben az A400M újbóli megrendelését is előrevetíti a Dél-afrikai Köztársaság részéről, melynek légiereje komoly problémákkal küzd a teherszállító képességet illetően – konkrétan alig van bevethető szállító repülőgépük, és amik rendelkezésre állnak, azok is öregek, elavultak és alacsony teljesítőképességűek. Ez végtére is nem elképzelhetetlen, bár kérdéses, hogy Pretoria képes lesz-e előteremteni a megfelelő anyagi hátterét egy ilyen költséges projektnek, vagy inkább más megoldást keres – például az Amerikai Egyesült Államokhoz fordult, melytől szintén kapott már ajánlatokat.

Vajon felkerül-e ismét a sorba a dél-afrikai lobogó? |Fotó: HTKA.hu – AIM-120 ,

De visszatérve a hétfői eseményre: mind az Airbus Military, mind a Denel részéről roppant lelkes nyilatkozatok hangzottak el a jelenlévők szájából. A kontraktust egyébként Antonio Rodriguez-Barber, az európai vállalat alelnöke és Zoli Kunene, a Denel Igazgatótanácsának elnöke írták alá. A kormányzatot Malusi Gigaba, állami vállalatokat felügyelő miniszter képviselte, aki elmondta: az újratárgyalt, immáron sokkal jobb feltételeket kínáló szerződés rendkívül jót tesz a dél-afrikai hadiiparnak, és sok-sok kis vállalatnak ad több évre szóló munkát. Rodriguez-Barber pedig azt hangsúlyozta, hogy az Airbus Military elkötelezett a dél-afrikai partnerség ügyében, és örül, hogy egy ilyen megbízható és szakmailag is világszínvonalat képviselő céggel köthetett szerződést, mint a Denel.

A Denel a megújított szerződés értelmében egyébként ugyanazokat a szerkezeti elemeket fogja gyártani az A400M-hez, mint amikről 2009-ig is szó volt: a főtartó-bekötéseket és a szárnytő-burkolatokat.

6 hozzászólás “Újra beszállt az A400M gyártásába Dél-Afrika”

  1. Itthonra pár Spartan reális is lehetne.
    Azonban: A C-295ben többen férnek el, az AN-74 meg, a Wiki szerint, vagy harmad annyiba kerül.
    A-400 meg C-5 méretű gépre nincs szükségünk.
    Missziózni, ha már missziózni kell, jó ez a közösködés, belföldre meg minek?