|

HTKA Hírhalom 2014. 2. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 2. hét

A hamarosan 40 évessé váló F-16-os típusnak komolyabb dolga akadt a napokban Törökországban. A légierő két gépét kellett riasztani, miután egy szír Szu-24-es csapásmérő nagy sebességgel közeledtek a két ország határához még az év legelején. A vadászgépek megközelítették a határt, erre a szír gép reagálva 5 tengeri mérfölddel a légtérsértés előtt visszafordult. A török pilóták azonban nem nyugodhattak meg, hisz bekerültek a szír légvédelmi rakéták hatótávolságán belülre. Az elfogásra kiküldött két F-16-ost be is fogták a tűzvezető radarok, ráadásul 8 alkalommal, összesen 5 perc és 10 másodperc időtartamban.
A két ország között nem ez volt az első légi incidens, tavaly novemberben is befogták a török vadászokat szír légvédelmi ütegek, de 2012 júniusában még le is lőtték az egyik felderítő RF-4 Phantom gépet, a pilóták halálát okozva ezzel.

December 29-én, vasárnap végrehajtotta első éles bevetését a Francia Légierő színeiben az A400M típus. Az Atlas helyi idő szerint délelőtt 10-kor szállt fel a Orléans-Bricy légibázisról, 22 tonnányi teherrel a fedélzetén, majd 6 óra 40 perccel később ért talajt Bamakoban, Maliban. A repülést természetesen aprólékosan előkészítették, a személyzetnek lehetősége nyílt az útvonal gyakorlására a néhány hete üzemelő teljes képességű szimulátorban.
A típus képességeit tükrözi, hogy ugyanezen az útvonalon egy C-130 Hercules „csupán” 9 tonna teherrel szállhatott volna fel, és még így is 9 és fél órát vett volna igénybe a repülés.

Francia A400M Maliban | Fotó: Francia Légierő

Francia A400M Maliban | Fotó: Francia Légierő ,

Izraeli Spike rakéták beszerzése mellett döntött Dél-Korea. A hadsereg szárazföldi erői számára már nem ismeretlen a fegyver, több járművükön is megtalálható melyek az északnyugati szigeteket védik. A most megrendelt példányok azonban az újonnan beszerzésre kerülő Wildcat tengerészeti helikopterek arzenáljába kerülnek. Az infravörös önirányítású fegyver hatótávolsága 25 km, pontossága egy méteren belüli. A beszerzés 326 millió dollárjába kerül az adófizetőknek.

Indiába az elmúlt időben már a második helikopterbeszerzést mondhatják vissza. A védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztviselője beszámolt róla, hogy küszöbön áll a 197 könnyű helikopter (LUH – light utility helicopters) beszerzésének törlése. Ezzel váltótípus nélkül maradnának a Cheetah és Chetak forgószárnyasok. Utóbbiak leváltására pedig égetően szükség van, a típussal repülők közül az utóbbi 5 évben 12-en lelték halálukat, ezzel kiérdemelte a „halálcsapda” becenevet. Az említett helikopterekből még körülbelül 250 példány van üzemben. Az eredetileg 4500 repült órára tervezett sárkányok azonban már túlkorosak, sok példány már a 6000 repült órát is átlépte, emellett a hajtóművek is átlépték az 1750 órás limitjüket.

HAL Cheetah

4 halálos áldozatot követelő balesetre került sor Kelet-Anglia partjai mentén. Január 7-én az Amerikai Légierő egyik HH-60 Pave Hawk kutató-mentő helikoptere vett részt gyakorlórepülésen a térségben. A 48. vadász ezredbe tartozó helikopter alacsony magasságban repült a tervezett útvonalon, majd földnek csapódott délután 6-kor egy település közelében. A Lakenheath légibázison állomásozó forgószárnyas 4 tagú személyzettel repült, mindannyian életüket vesztették.

HH-60G Pawe Hawk | Forrás: Wikimédia Commons

HH-60G Pawe Hawk | Forrás: Wikimédia Commons ,

Sikeres tesztindítást hajtottak végre az Arrow 3 elfogórakétával a Palmachim légibázison, Izraelben. A Boeing és az Isreal Aerospace Industires által közösen fejlesztett, ballisztikus rakéták elfogására tervezett fegyvernek ez volt a második indítása, 10 hónappal az első, 2013. február 25-i teszt után. A „piros gomb megnyomására” január 3-án, helyi idő szerint reggel 7:58-kor került sor, a rakéta pedig sikeresen lerepülte a tervezett útvonalat, majd a Földközi-tengerbe csapódott. Az Arrow a világ első, szárazföldre telepített, kifejezetten ballisztikus rakéták ellen kifejlesztett rakétája.

Arrow 3 a január 3-i teszten | Fotó: wikipedia.org

Arrow 3 a január 3-i teszten | Fotó: wikipedia.org ,

Lépésről lépésre közelebb kerül az Eurofighter Typhoon AESA rendszerű radarjának üzembe állítása. Ugyan ez a dátum még várhatóan évek távlatában van, az első próbarepülésre már idén sor kerül. Ehhez most megkezdik az IPA5-ös oldalszámú Typhoon tesztelését a Warton-i összeszerelő üzemben. A gépet még 2012 augusztusában tolták be a hangárba ahol megkezdték a módosítását a tesztek elkezdéséhez. A munkálatokkal most végeztek, így megkezdhetik az első repülés előtt szükséges földi próbákat. Az elektronikus sugáreltérítésű radarral tovább bővülnek a típus képességei, amiről az elmúlt hetekben már így is sokat lehetett hallani.

Szíriai lázadók egy videót juttattak nyilvánosságra, melyen állításuk szerint egy lelőtt vadászpilóta látható. A repülőgépet, mely a lázadók állítása szerint egy földi célok elleni fegyverzettel felszerelt MiG-23BN volt, 120 km-re azz iraki határtól lőtték le, melyről szintén készült videó. Utóbbin azonban nem állapítható meg a pontos típus, sem a fegyverzet, viszont légvédelmi lövések egyöntetűen kivehetők.