|

Repült az első sorozatgyártott A400M

A szerdai nap folyamán végrehajtotta első repülését az Airbus Military nevével fémjelzett A400M Atlas teherszállító repülőgép.

Az eddig megrendelt 174 darab sorozatgyártású gép közül az első, MSN7 gyári számú példány januárban gördült ki az európai konzorcium Sevilla melletti üzemének festőhangárjából, majd március 6-án, helyi idő szerint 11 óra 48 perckor végre végrehajthatta szűzrepülését. Az eseménytelen szárnyalás 5 óra 42 percen keresztül zajlott.

Fotó: Airbus Military

Az első francia Atlas | Fotó: Airbus Military ,

Az első példány átadása május-június táján lesz esedékes, az év folyamán további két gépet szállítanak le a Francia Légierő számára, míg Törökország is kap egyet 2013 folyamán. Az idén leszállított gépek ún. SOC1 sztenderdű gépek lesznek, azaz a légiszállítási képesség mellett önvédelmi eszközökkel is el lesznek látva.

A jövő évben már 10 példány átadását tervezik, melyekből Nagy-Britannia és Németország is kap majd.

A tesztflotta eddig 1500 repülést teljesített (mely alatt 4500 repült órát hoztak össze) az első prototípus 2009 decemberi szűzrepülése óta.

—-
Amennyiben többet akarsz tudni az európai típusról, akkor olvasd el típusismertetőnket. A cikk eléréséhez kattints ide!