|

Ezért ne bohóckodj alacsony magasságon

Az állásával játszott az a svéd pilóta, aki alacsony magasságban fitogtatta bátorságát, megrémisztve ezzel a skandináv Luleå város támaszpontja közelében lakókat.

Alacsony magasságban hajtott végre orsózást a Luleå támaszponton települő F21 század egyik JAS-39C Gripenjének pilótája, melynek következtében most a Fegyelmi Tanács előtt kell felelni a tetteiért. A vád az, hogy a saját élete mellett veszélyeztette az állami tulajdont és más emberek életét. A helyzetet súlyosbítja, hogy a 26 éves pilóta először megpróbálta eltusolni az ügyet és hazudott a jelentésben, valamint a felettesének is, amikor az kérdőre vonta.

JAS-39 Gripen over forest

A svéd pilótáknak nem idegen az alacsony magasságú repülés, hiszen gyakran gyakorolják a ritkán lakott vidékek és a tenger felett itt, azonban akkor ezt „elfogadható kockázattal” teszik, nem kerül sor felesleges kockázatvállalásra.

4 hozzászólás “Ezért ne bohóckodj alacsony magasságon”

  1. onedinkapitany

    Általában szociálisan érzékenyebb vagyok, de ebben az esetben szerintem a tisztet azonnal ki kell rúgni. Sokat költöttek a képzésére, de abból legalább annyi hasznosul, hogy a pilótatársai tanulnak az esetből. Enyhe elbírálásnak itt nincs helye.
    Egyes hazai esetekben szintén ez lett volna a jó lépés.Különben remélem, egyszer szintén elkapják, még 76 évesen is azokat a tábornokokat, minisztériumi vezetőket, akik a jól tejelő beosztásuk megtartása érdekében nyaltak azoknak a politikusoknak, akik miatt így lepusztult a Magyar Légierő.