|

Légi-utántöltő és teherszállító-hiánnyal néz szembe a RAF

Úgy tűnik, hogy a brit védelmi tárcánál rájöttek: nem biztos, hogy okos lépés lenne azelőtt kivonni az aktív szolgálatból egy sor légi-utántöltő és teherszállító repülőgéptípust, mielőtt gondoskodnának azok megfelelő pótlásáról. Londonban a közelmúltban felülbírálták a korábbi terveket, és szembesültek vele, hogy a kivonásra ítélt „nagyvasakra” még egy ideig szükségük lenne, ugyanis a váltótípusokat ilyen-olyan okokból nem tudják idejében szolgálatba állítani, vagy ha mégis, azok akkor sem alkalmasak még arra, hogy teljes egészében átvegyék elődeik feladatát.

A taktikai teherszállítók területén a Brit Királyi Légierő eddig nagyrészt a Lockheed Martin C-130K és J típusokra támaszkodott, az 1960-as években gyártott K-t viszont a 2010-ben bejelentett, 2020-ig betervezett átalakításokat tartalmazó haderőreform (Strategic Defence and Security Review – SDSR) keretében idén végleg kivonnák a szolgálatból. Jelenleg is már csak kb. nyolc példány repül belőle, amiket elvileg 2013 októberében nyugdíjaznak, megtakarítva ezzel mintegy 16 millió fontot (26 millió USD) – legalábbis ez áll a brit Állami Számvevőszék január 10-i jelentésében. Ezzel viszont komoly űr keletkezik a flottában, a C-130 leváltására szánt A400M első példányát ugyanis csak jövőre veheti át a RAF, bevethető pedig legkorábban 2015 végére lesz az első Atlas, a teljes, 22 gépes flotta pedig csak évek múlva.

Némileg nagyobb sajtóvisszhangot kaptak a légi-utántöltő repülőgépek, nevezetesen a Lockheed TriStar és Vickers VC10 – előbbit 2013-tól, utóbbit 2013-ig tervezik nyugdíjazni, míg helyükre 14 darab Airbus Military A330 MRTT érkezik majd. Viszont, mint oly sok más esetben, itt sem sikerült tartani a határidőket, valamint az újonnan érkezett Voyager-példányok képességei sem kielégítőek (jelenleg csak utasszállításra használhatók, a próbák során ugyanis üzemanyag-szivárgás történt, illetve a töltőkosár vezérlése sem volt kellően stabil), ami súlyos hiányt vetít előre a tanker-kapacitás terén. A Számvevőszék jelentése szerint a problémát ideiglenesen a VC10-esek további szolgálatban tartásával oldanák meg, ám ez csak ideig-óráig jelent megoldást, ugyanis – köszönhetően a korábban St Athanban lévő karbantartó központ bezárásának – a típust már csak pár hónapig tudják üzemeltetni, egyszerűen addig tart ki a gépek élettartama, utána le kell őket állítani.

A VC10-esek kaptak még pár hónapot |Fotó: Jerry Gunner

A VC10-esek kaptak még pár hónapot |Fotó: Jerry Gunner ,

Az új terv szerint a VC10-esek kapnak még további 7 hónapot, így idén március helyett szeptemberben kerülnek kivonásra, amivel párhuzamosan a TriStarok élettartamát is kitolják, mégpedig ugyanennyivel, tehát azokat 2013 júliusa helyett 2014 márciusában kezdik el nyugdíjazni. Utóbbi egyébként némi plusz ráfordítást kíván majd, konkrétan hétmillió fontba fog kerülni TriStar-flotta további üzemeltetése. Ami pedig a váltótípust illeti: az AirTanker konzorcium szerint, mely a brit A330 MRTT-ket hivatott üzemeltetni, jövő májusig lehetővé válik a Voyager tanker-képességének kihasználása, így akkortól teljes kapacitással szolgálatba állhatnak az új légi-utántöltők.

A Számvevőszék jelentése ezen kívül feltárt még néhány adatot a közelmúlt beszerzéseivel kapcsolatban. Mint ismeretes, a missziós feladatokat teljesítő egységes ellátására szükségessé vált két darab BAe 146 vegyes szállító repülőgép 47 millió fontjába került a brit adófizetőknek, a tavaly megrendelt nyolcadik C-17 Globemaster III stratégiai szállító pedig 215 millióba. Érdekesség, hogy utóbbi mindössze két hónappal a szerződés aláírása után már meg is érkezett a RAF-hoz, míg a kisebb típus szolgálatba állítása idén márciusban esedékes.