|

Norvégia megkapta az ötödik Skjoldot

Még 2009-ben szemezgettünk egy kicsit a norvég költségvetésből, amelyben egyéb egységek és képességek fejlesztése mellett szóba került Skjold-osztályú járőrhajók beszerzése is.

Azóta már négy, időrendben a Storm, a Skudd, a Steil és a Glimt aktívan vigyázza a norvég vizeket, valamint az elmúlt napokban a gyártó DCNS átadta az ötödik egységet is, amelyet később Gnistnek kereszteltek el.

A Skjoldok legénységét szimulátorban is képzik | Forrás: www.saltwaterpr.com ,

A Skjold-osztály története egyébként még a kilencvenes évek közepére nyúlik vissza, ugyanis a norvég vezetés ekkor kezdte el keresni a Hauk-osztályú járőrhajók utódját. A fejlesztéssel három vállalat, a francia DCNS, valamint a norvég Umeo Mandal és a Kongsberg Defence & Aerospace lett megbízva, amelyektől az első hajót , az elő-szériás Skjoldot 1996 augusztus 30-án meg is rendelték.

A Skjold tatjába süllyesztett Naval Strike Missile komplexum egyik fele | Forrás: www.mdc.idv.tw ,

A Skjold igazi lopakodó hajó: az akkoriban bevett gyakorlattal ellentétben a radarabszorbens felületet (mert hogy ilyennel is rendelkezik) nem utólag lehet felapplikálni a hajótestre, hanem az eleve részét képezi annak, így jelentős súlytöbbletet sikerült megtakarítani. Emellett az ajtók, a létrák, de még az ablakok élei is bele lettek süllyesztve a felületbe, hogy minél kevesebb dolog legyen a fürkésző szemek előtt. Természetesen az ablakoknál használt speciális üvegek sem világítanak az ellenséges radarokon. A meghajtásról négy darab, kettő nagy és kettő kisebb gázturbina gondoskodik, amelyekkel képes elérni az 60 csomós (110 km/órás) sebességet is. Ez utóbbi miatt egyébként jelenleg a világ leggyorsabb felfegyverzett hajója címnek is büszke tulajdonosa. A csupán ötven méteres hajó fő fegyvere a 8 darab, fedélzetbe süllyesztett Kongsberg Naval Strike Missile, de fel lehet szerelni 76 milliméteres Otobreda ágyúval is.

A Glimt mozgás közben

One Response to “Norvégia megkapta az ötödik Skjoldot”

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.