|

Török és algériai helikopter- és repülőgép-balesetek

A Reuters hírügynökség jelentése szerint négy katona veszítette életét abban a balesetben, melynek során péntek délután egy Párizsból hazafelé tartó, az Algériai Légierő állományába tartozó Airbus Military C-295 típusú, taktikai teherszállító repülőgép Délkelet-Franciaországban eddig ismeretlen okból lezuhant. A fedélzeten tartózkodó további két személyt eltűntként tartják nyilván, keresésükre a tűzoltóság és a rendőrség több egységét mozgósították. Az esemény egyébként Avignon városához közel, hegyvidéki, lakatlan területen történt, ezért kérdéses, hogy az esetleg súlyosan sérült két katona mekkora eséllyel maradhatott életben.

Algériai C-295-ös ,

A lángoló roncsokat végül sikeresen eloltó 70 tűzoltó alaposan átkutatta a helyszínt, és megerősítették, hogy csak négy holttestet találtak, pedig a repülőgépen hatan tartózkodtak. A francia polgári légiközlekedési hatóság egyelőre semmilyen információt nem adott ki a balesettel kapcsolatba, mivel annak vizsgálata még folyamatban van. Algéria részéről szintén nem érkezett még hivatalos közlemény.
Algéria C-295-flottája egyébként ezzel négy darabosra csökkent.

Ennél még súlyosabb katasztrófa történt Törökország délkeleti Siirt tartományában, a Pervari város közelében található hegyekben. Ahmet Aydin tartományi kormányzó közleménye szerint a hadsereg egyik, különleges műveleti katonákat szállító, Sikorsky S-70 típusú helikoptere éppen leszálláshoz készülődött egy sziklás gerincen, amikor eddig ismeretlen okból lezuhant és megsemmisült. A fedélzeten tartózkodó 17 személy (beleértve a személyzet négy tagját is) hősi halált halt. Ellenséges behatás nem történt, valószínűleg az erősen ködös idő miatti alacsony látótávolság volt a helikopter lezuhanásának fő oka.

Török S-70-esek ,

A forgószárnyas és a fedélzetén utazó 13 különleges műveleti katona egyébként a Kurdisztáni Munkáspárthoz tartozó fegyvereseket üldözött, akik ellen az utóbbi napokban átfogó hadjáratot indítottak, miután egy merényletben megöltek egy török katonát. A művelet eddigi három napja alatt már 42 kurd milicistát öltek meg. A szárazföldi egységeket folyamatos légi támogatással és harci helikopterekkel segítik feladatuk elvégzésében.