|

Év vége előtt megkezdődnek az AIP tesztek a Szarov segítségével

Az Izvesztyija értesülései szerint még az év vége előtt megkezdődnek az üzemanyagcellás megoldáson alapuló orosz AIP megoldás tesztjei. A védelmi minisztériumból származó információk alapján a Lada/Amur-osztály kapcsán igen komoly problémát okozó AIP rendszer tesztelésében a kísérleti célokat szolgáló Project 20120 egyetlen egysége, a B-90 Szarov lesz a fejlesztők segítségére.

Nemrégiben írtunk róla, hogy jelenleg azért folyik a harc, hogy a Project 677 Lada osztály 2. és 3. egységének leállított építésének folytatásához a 2013-as költségvetésben legyen anyagi támogatás. Ugyanakkor úgy néz ki, hogy az AIP rendszerrel még birkózó oroszok csak a 3. egységtől tudják majd az elvárásoknak megfelelő AIP rendszert szállítani.

Ám ha már a Szarov szóba került, csak szólnánk róla néhány gondolatot. Sokat egyrészt azért nem, mert az 1989-ben a Rubin tervezőiroda tervei alapján elkezdett építésű, anyagi okokból csak 2008-ban hadrendbe állított tengeralattjáró kapcsán sok érdemi információ az oroszok aktív ködösítése miatt ma sem áll rendelkezésre, másrészt GrGLy munkássága révén talonban van egy kisebb írás a szóban forgó, kísérleti célokat szolgálón acélcápáról. Szóval nem is feszegetnénk tovább ezt a témát… :)

A B-90 Szarov a 2007-es vízbe tétele előtt | Forrás: forums.airbase.ru ,

15 hozzászólás “Év vége előtt megkezdődnek az AIP tesztek a Szarov segítségével”

  1. GrGLy…….
    Most ez a cikk a világ legjobb (orosz) AIP-jéről szól, vagy arról, hogy írtál valamit, amit – talán fölényes szakmai hozzáértésed miatt – nem közöltek még le.
    Kérlek közöld a szerkesztőkkel, hogy ha azt válaszolták Neked anno, hogy leközlik „majd ha fagy”, akkor ideje lesz lassan :) :)

  2. Ezt a hajót eredetileg is egy kísérleti próbapadnak tervezték még a szovjet érában, új technológiák és fegyverzet fejlesztésében vett volna részt,amennyire én tudom. A Putyini Oroszországban logikus lépés egy ilyen tengót befejezni és használni, legalábbis szerintem.

  3. Nos, jó reggelit. Én tegnap – képletesen szólva – alámerültem. Kuruc, Néked sem ártana, ha a Nagyérdeművel megosztanál néhány tapasztalatot, természetesen a parancsnokaid előzetes cenzúrája után. Én spec. érdeklődéssel olvasnék egy összeállítást Rólatok is….. Ha nem lehetséges, akkor odaküldjük GrgLy-t… majd ő megírja.

  4. Ezek szerint Tcat a „Nagy Cikkeltüntető”. A múltkor Mackensen, most GrGLy…

    Tcat!

    Leszállhatnánk a földre is (na nem indiai módon, az nem ér, azok is repülők :-D), esetleg a vízre, víz alá. Tessék szét nézni a padláson, fiókban, óvóhelyen!

    Jobb, ha előadod az „eltűnt holmit”, különben rád küldöm a TEK sötét nagyurát ( http://index.hu/tech/2012/09/12/luke-ra_futott_a_tek/#gallery_3319608|3319608 ) és államosítják a HTKA.hu-t mint az OMMSZ-t.

    Enyhítő körülményként a töredelmes beismerést és megbánást a bíróság figyelembe veszi, súlyosbító körülménynek tekinti ugyanakkor a bűnismétlést. :-D